A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

azóta fölbukkant, vagy mindig is volt, és azt fel lehet sikeresen használni olyan anyagok pótlására, amelyek viszont külföldről jönnek. Levegő például Magyarországon sok van, mint ahogy mindenhol. Levegőből oxigént gyártva, azzal kokszot, mindenféle más fűtőanyagot, rendkívül nagy mértékben meg lehet takarítani. Én tudom, hogy oxigéngyárakat építeni nem könnyű, de azért erre gondolnunk kell egy kissé előretekintve, hogy ilyen lehetőség van. Itt van a földgáz. A földgáz most már, amint halljuk, vagy amint tudjuk, Magyarországon elég nagy mennyiségben van. Talán sürgetni kellene azt, hogy eljusson ez a kohászati üzemekbe minél hamarabb. Mert minden köbméter földgáz egyenlő egy kiló koksszal, egy kiló kokszot pedig behozni, vagy földgázzal pótolni, pláne hazaival rendkívüli módon javítaná nemzetközi fizetési mérlegünket. Ezt mi most már nemcsak irodalmi adatokból mondjuk, egy éve bizonyítjuk, hogy ma kb. 900 kiló koksszal tudunk megtermelni egy tonna nyersvasat, holott még két évvel ezelőtt 1270-nel. Ebben döntő része van a földgáznak, és döntő része van egyéb más intézkedéseknek, amelyeket még csak kezdetlegesen tudunk megtenni, de annak is a lehetősége megvan, hogy továbbfejlesszük. Úgyhogy ilyen lehetőségek vannak. Van például olyan anyagunk, mint a dolomit. A dolomit, ami nálunk a Bükkben található igen nagy mennyiségben, az egy rendkívül értékes anyag. Annyira értékes, hogy a finnek érdeklődnek utána, hogy vásárolhassanak, mert ez a mi dolomitunk rendkívül tiszta, és most már a dolomitnak a felhasználásában előre tudunk lépni, előre tudunk menni. Nem szeretném itt untatni viszont azzal a kálváriával a Központi Bizottságot, amit ennek a kérdésnek idestova hét vagy nyolc éve instanciáról instanciára meg kell járni, holott végeredményben ennek az egyetlen egy lépésnek, amit most a Trautmann

77 elvtársék segítségével meg tudtunk tenni, hogy egy öt év óta álló mészégető üzemnek a kemencéjében elkezdtük égetni a múlt héten már végre, ennek az egyetlen lépésnek 15 millió forint hozama van, és ez a 15 millió forint olyan magnezitnek a pótlását jelenti, ha azt átszámítanám dollárba vagy devizába, nem is tudom, mennyit jelentene, de olyan, amit külföldről kell behozni, Magyarországon magnezit nincs. Ilyen és ehhez hasonló dolgok még adódnának sok, és még talán egyet megemlítenék. Már talán „salak-mániásnak" tartanak, mert mindig a kohósalakról beszélek, de az a helyzet, hogy Csehszlovákiába exportálunk kohósalakot. Idáig már eljutottunk, miután már feldolgozzuk a kohósalakot teljes mértékben, ami hihetetlen mennyiség, mert a két műben, a Dunai Vasműben és nálunk kitesz egymillió tonnát évente. És én nagyon megkérném a Karádi

78 elvtársat, látom itt ül, nincs mindig módom vele találkozni, hogy itt egy kicsit vigyázzunk az árkérdéssel, mert mi eladtuk a csehszlovákoknak 25 és fél rubelért — nem újért, régiért

79 — ezt az úgynevezett értéktelen kohósalakot, egy kicsit valóban sokallják az árát. Lehet, hogy fogják kérni, adjuk olcsóbban. Szerintem nyugodtan lehet adni valamivel olcsóbban, mert az itthoni ára kb. 80 Ft, a rubelt átszámítva forintra, az kb. 120 Ft. Ha éppen kérik egy kicsit olcsóbban talán adjuk oda, mert ilyen anyag még van. De ugyanezek az anyagok még rendelkezésre állnak, és sok tekintetben lehetne még az eddiginél is gyorsabban előbbre törni, hogy ezeket a hazai anyagokat az építőipar, kohászat és más iparágak nagyobb mennyiségben használják fel. Végül is az az én javaslatom, hogy a beruházási részét a tervnek vizsgáljuk gondosan meg, és ahhoz nyúljunk hozzá, mert abból van a legkevesebb veszély. Ne azt csináljuk, hogy sok helyen nagy beruházások menjenek kis erővel, hanem legyünk bátrak azt mondani, hogy ez most egy évig megáll, és az anyagi, pénzügyi 987