A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

akkor vonjunk el mindenkitől. Akkor kezdjék a vezetőknél — lehet, hogy demagógnak fognak mondani —, aztán kezdjék a szabadfoglalkozású embereknél, meg az ügyvédeknél, meg a doktoroknál meg egyebeknél, ne a minisztériumi tisztviselőknél, mert ott úgyis kevés a pénz, és a pedagógusoktól sem. De van itt számtalan réteg, ahol lehet, akkor oda tud az ember egész szívvel állni, hogy nézd komám, ilyen a helyzet, nézd, engem is érint, téged is érint, ezt megérti. De hogy egyedül a munkásra hárítani minden terhet és sokszor a mi nem jó munkánknak a terhét, ezért egész szívvel kiállni nem tudok. A másik, amiben szeretnék állást foglalni: már említettem a kádermunkát, elvtársak. Van egy ilyen ellentmondásunk nekünk a kádermunkában. Mi túlzottan türelmesek vagyunk az egyes káderek iránt. Tényleg, ha meg kell büntetni valakit, mert sokszor úgy értik ám a felelősséget, hogy legyen felelősség, hogy azt mindjárt fel akarjuk akasztani. Pedig nem erről van szó. Arról van szó, elvtársak, hogy az elkövetett hiba mértékében vonjuk felelősségre az embereket. Ha dorgálás jár, akkor dorgáljunk, ha akasztani kell, akkor akasszák fel. Ilyen is van ebben az országban, elvtársak. Csak nálunk — a Szénási

68 elvtárs el tudná mondani, és én is el tudom mondani, elvtársak, most volt a kommunista ügyészek egész napos értekezlete — nem mernek hozzányúlni az általános ügyészi felügyelethez, mert olyan eset nincs, hogy meg ne fognák a kezüket az ügyészeknek, és bátran hozzá mernének az ügyhöz nyúlni. Politikailag bátorítani kellett ott őket, hogy csak kezdjék, de azt mondják, hogy ezt nem lehet, mert nem megy ez a dolog. Hát így azért mégse lehet csinálni. Egyik oldalon túlzott türelem, nagyon nagy megértésről van szó, a másik oldalon pedig azzal nem törődünk, elvtársak, hogy a párt tömegkapcsolatának, a népgazdaságnak effektív mennyi millió forint, vagy tízezer, vagy ötezer forint kárt jelent. Hadd mondjak, elvtársak, egy példát. Erzsébeten

69 egy téglagyárnak egy nagyon buta, primitív ember az igazgatója. Hát az volt, azt hiszem, a bűnös, aki odatette őt, mert tényleg nem alkalmas, és már rég le kellett volna váltani, hát leváltják, de valóban nem váltják le, mert már a hatodik helyen igazgató, mindig egy kicsit levesznek a fizetéséből, és minden évben háromszor megbüntetik. Megbüntették például 300 forintra, mert 6000 forintos kár keletkezett az üzemben. Egyszer azért, mert taxikkal halásztatott a téglagyári tóban [sic!] stb. Erről az ügyről tudott az iparigazgató, az illetékes miniszterhelyettes és az Építésügyi Minisztérium párttitkára. Mondtuk, hogy jó, kedves elvtársak, mondják meg, legyenek szívesek, hogy az Erkel Színházba, amit kilenc millióval kezdtek és már 21 milliónál tartanak, a Vígszínházba, amit elkezdtek 24 millióval és 40 millióba került, aztán a Könyves Kálmán úti csatornázásba, amit 54 millióval kezdtek és 80 millióba került, mondják meg, hány embert büntettek meg itt, nem tudtak egyet sem mondani. Nem egy dolog van ilyen, elvtársak, hanem száz. Az ügyészség egyetlen egy embert nem tud megfogni, ahol nagy tervcsalások és egyebek vannak, meg gazemberkedések a tervezésben, mert a mi gazdasági vezetőink úgy védik őket, elvtársak, hogy én nem is tudom, mintha azon múlna a proletárdiktatúra. Pedig nem igaz, hogy az értelmiség visszahúzódnak ezekért az emberekért, [sic!] mert őket is felháborítja. Az értelmiség egy része nagyon őszintén, nagyon rendesen dolgozik, mások pedig elgazemberkedik az ő munkájuknak az eredményeit is. A Szovjetunióban van egy olyan mondás, elvtársak, és gyakorlat is, ott tanultam meg, amikor kint jártam, hogy minden a kádereken múlik, de nem akármilyen káderen. Olyan káderen, aki érti a párt politikáját, szívébe veszi azt a politikát, és 968