A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

konzekvenciát, hogy csak olyan emberekkel lehet valamit végrehajtani jól, akik féltik is a párt politikáját, meg magukévá is teszik, és a saját területükön képesek végrehajtani. Ma pedig a mi gazdasági életünkben nagyon sok olyan ember van, elvtársak, aki nem képes megszervezni a párt politikáját, részben a maga képességei miatt, mert az élet talán túlhaladta őt, részben pedig a vezetésnek a stílusa is egy kicsit olyan, hogy nem mindig maga miatt, de nem tud dolgozni, mert annyira bonyolult, annyira összekuszálódott a dolog, hogy ott előremenni nem lehet. Most találkoztunk ezzel a számmal, elvtársak, a KGM pártbizottsága hozott be egy jelentést, a KGM dolgozóinak 63%-ának kevesebb iskolája van, mint négy polgári. Hát el lehet képzelni, elvtársak, akkor azt, hogy ha az kimegy, és egy bonyolult dolgot hogy fog ellenőrizni, hogy fog felhozni valamit, és tényleg, hogy fog az olyan javaslatokat tenni, mit fog mondani annak a helyi vezetésnek, hogy azt tényleg el is fogadják, és ki is javítsák. Van egy ellentmondás is a mi kádermunkánkban elvtársak. Nem úgy ítéljük meg a kádereket, hogyan hajtja végre a gazdasági munkáját, hanem egy csomó szubjektív szempontból, barát, ismerős, mit csináljunk vele, rendes ember, de nem tud dolgozni, ha elkövet valami szoknya-ügyet, iszik, akkor leváltjuk, de azért, hogy a munkáját nem tudja megszervezni, azért nagyon ritkán történik ilyen felelősségre vonás, vagy hozzányúlás. A harmadik kérdése ezeknek a józan tömegeknek, hogy az életszínvonalhoz hozzányúlnak-e, vagy nem fognak hozzányúlni? Ez egy nagyon élesen, határozottan megfogalmazott kérdés. Én megmondom, azt is elmondják, ha magunk között vagyunk—tényleg munkásemberek mondják el —, hogy vajon amit sokszor elrontanak a sok lazaság miatt, aztán a sajtó ír róla, és cukkolja az embereket, hogy ennyi millió, ennyi kár, és aztán kapott érte öt hónap felfüggesztett büntetést, hogy azokat a hibákat vajon most a munkással fogják-e megfizettetni, vagy sem. Szóvá teszik, elvtársak, az üzemekben az emberek. Ugyancsak ezek az emberek fogalmazták konkrétan, akik a szocialista brigádmozgalmat indították — és tényleg a Molnár elvtárs ismeri ezt a társaságot, nagyon kiváló szakemberek, öntudatos, harcos emberek, olyat nem tud nekik mondani az ember, amit meg ne csinálnának —, szóvá teszik, hogy kérem, a határozatok azt mondják, hogy üzemszervezés, jobb anyagellátás, mi marad nekünk belőle, normarendezés. Minden üzemszervezés és egyéb nélkül. Hát akkor rögtön kész vannak a válasszal, hát kérem, itt volt a Hruscsov elvtárs a gyárban, megmondta, hogy a termelékenységet nem azzal kell emelni, hogy nagyobb lapátot adnak a munkás kezébe, aztán úgy tudják a Kádár elvtárs összes beszédét, meg a vezetők beszédét, jobban — komolyan mondom —, mint mi tudjuk, elvtársak. Ott ekkor és ekkor azt mondta, hogy így és úgy megvédjük az életszínvonalat, meg így, meg úgy, és hivatkoznak és mondják az elvtársak. Most mondjuk meg tényleg őszintén, igaza van neki akkor, amikor normát akarunk rendezni mindenféle egyéb feltétel nélkül, 300-400 forinttal csökken a fizetésük, igaza van. Hát nem ő volt köteles három-négy éven keresztül figyelmeztetni bennünket, hogy emberek, hát rendezzétek ám a normát. Ez a mi gyengeségünk és mulasztásunk volt. A munkásoknál jelentkezik elvtársak több dolog. Jelentkezik a norma, a nagyon magas szabadpiaci ár, és jelentkeznek nála a rémhírek, sokszor tudjuk, hogy nem alaptalan, őnála rémhírként jelentkezik. Tehát tényleges elképzelések vannak a villamosközlekedés, meg dohány, sör, óvoda, meg munkásszállás, meg nem tudom én mi, felemelésére, [sic!] És egy kicsit nem egészen értik, hogy ennek a 965