A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

rétegnek kell-e elsősorban most mindent megfizetni. Vannak aztán a nem józan tömegek, elvtársak. És megmondom, hogy elég nagy számmal vannak. Nagyon sok káröröm, közömbösség, a munkánál is már jelentkező közömbösség, nemtörődömség, protekció-hajhászás, ilyen túlzott anyagiasság, cinizmus, követelődzés jelentkezik náluk. És az ellenség nagyon jól tudja ezt kihasználni. Hát először erre a gazdasági problémákra, ha szabad így mondani, bizonyos régi balos, sértett elvtársak reagáltak, és kezdték elég nagy hangon mondogatni, kérem, csőd van, tönkretették az országot, és így tovább, és így tovább. Az ellenség az hamar rákapcsolt, de nem erről az oldalról. Budapesten kezdődött a Fradi-tüntetésekkel,

63 amikor Kádár elvtársék kint voltak az ENSZ-ben. És a nemzetközi helyzetből adódó feszültségeket ilyen belső dolgokkal nagyon jól tudták kombinálni. Megmondom, elvtársak, hogy van hatása, a dolgozók elég széles rétegében. A piacon találkozni vele, az üzletekben. Anyám, feleségem és tizenketten lakunk a házban, [sic!] és a házból állandóan mondják, hogy még meddig engeditek meg, hogy ilyen nagy pofája legyen ezeknek az embereknek. Állandóan találkozni ezekkel a dolgokkal. A rendőri jelentésekben most már mind több és több izgatás, uszításról kapunk hírt, és azt is hozzá kell tenni, hogy ezek valami nagy visszautasításra még most egyelőre nem találnak a párttagság részéről, vagy a józanabb tömegek részéről, egy kicsit oda is fülelnek a munkások. Ilyen gondjaink is vannak, nem tudtunk még Budapesten olyan közvéleményt kialakítani, ami tényleg hát teljes egészében azt a nyugodtságot tükrözné, amit egy időben elértünk. A harmadik, elvtársak, hogy a pártfunkcionáriusoknál is van bizonyos fokú idegesség. Ezt is látni kell. Idegesíti őket egy kicsit az, hogy itt főleg a gazdasági kérdésekben jelentkeznek ezek a hibák. És én megmondom, senki ne csodálkozzon azon, hogy ilyen idegesség van, mert itt másfél év óta, elvtársak, állandóan erősebb és erősebb hangon jelezzük, hogy kérem szépen a gazdasági vezetés terén nem minden megy úgy, ahogy kell. Beletartozunk mi is, pártmunkások. De ez felülről nem lett megfogva, és nem lett úgy koordinálva, nem lett úgy víve ez a dolog, és olyan konzekvenciák levonva, amire itt szükség lett volna. És hát, elvtársak, ezek a funkcionáriusok azok, akik 56 előtt már egyszer tényleg végigcsinálták ezt a dolgot, 56 alatt, 56 után mindig az első vonalban voltak, világos, hogy egy kicsit érzékenyek. Szabad legyen elmondani egy példát. 1956. október 17-én volt a XXI. kerületi pártbizottsági ülés. Ott a Kalamár

64 elvtárs felállt, hogy puskával is meg fogjuk védeni a népi demokráciát, meg lőni fogunk a proletárdiktatúra védelmében, és mondtam neki, hogy nem jó, hogy te így beszélsz. Azt mondja, de én emlékszem arra, hogy mi volt 1919-ben, hogy bukott meg a proletárdiktatúra, egy ugyanolyan összvezetőségi ülés volt, mint amilyen a pártbizottsági ülés. 40 éve még élt benne, én nem értettem még meg, csak hadakozott az ember összevissza, nem értettem még meg a dolog jelentőségét, mert nem éltem át, de ő már átélte. És most a pártfunkcionáriusok voltak azok, akik tényleg az élvonalban voltak, akik küszködtek a hibák ellen, nem hallgatták meg, és mi ezen a téren, elvtársak, úgy érzem, elég sok jelzést adtunk, meg a pártmunkások is elég sok jelzést adtak, és bizony az a szükséges következtetés, ami kellett volna, az nem lett levonva. Csak egy példát. A múltkor itt a K. Nagy, meg a Losonczi elvtársak nagyon megkritizálták ezt a SZÖVOSZ-t.

65 A Tatár Kiss elvtárs itt végignevetgélte a dolgot, mintha legalábbis valami viccet meséltek volna el. Hogy ennyi lelkiismeretfurdalás érte volna, vagy gondolkozott volna, akkor még feláll a parlamentben, és elmondja, hogy jól dolgozunk, hát egy kicsit még csiszolgatnunk kell, ezt tudta 966