A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

komoly tudományos megalapozottsággal a termelékenység tervezésénél nem ren­delkezünk. Részben statisztikai számok felhasználása, elmúlt eredményeknek a jövőre való kivetítése, amivel dolgozunk, részben pedig a minisztériumokkal való alkudozások eredménye. Remélem, hogy ezeknél jobb eredményt tudunk elérni, ez is jobb a tervezett számnál. Kilián elvtárs a gépi beruházás százalékairól érdeklődött. Erre az én számaimban nincsen válasz, talán Kiss elvtárs meg tudja mondani. Az anyagi ellátás megfelelően be van tervezve, ahogy említve van az anyagban. Az anyagi ellátás, az itt nem volt különösen érdekes, mert a Tervhivatal az egyes minisztéri­umokkal együtt építette fel, mind ki van tárgyalva, [sic!] Ami a nitrogénműtrágya számot illeti, lehet, hogy ez a szám téves, ez egyike azoknak a dolgoknak, amelye­ket tisztázni kell a Tervhivatallal, illetve esetleg a minisztériummal. A közületi vásárlásoknak a száma — nem tudom, Kossá elvtárs ott volt-e, amikor a közületi vásárlásoknak a bizonyos csökkentésével kapcsolatban a Gazda­sági Bizottságban vita volt — én csak azt mondhatnám egyelőre, hogy a közületi vásárlások azok nem valami önmagukban vett rossz dolgok, amit feltétlenül meg kell szüntetnünk, vagy ki kell irtanunk. A közületi vásárlásoknál is megpróbál­tunk, és általában ez jellemezte az idei tervezésünket, hogy lehetőleg kevesebbet adjunk belőle szervezetlenül és ösztönös teljesülésre, mint ahogy az az idén és a múlt évben is történt. Ennek megfelelően igyekeztünk mindazokat az igényeket, amelyek reálisan indokoltnak látszottak, kielégíteni. Ennyit tudok válaszolni erre a kérdésre. FOCK JENŐ elvtárs: Elvtársak! Két válasz engem nem elégített ki. Friss elvtárs a Háy elvtársat félreértette. A Háy elvtárs — ha jól emlékszem — azt kérdezte, hogy lehet, hogy a múlt évben 12, ez évben 13%, jövőre 8%, utána levő négy évben újra 12%. Ez volt a kérdés? Erre a válasz az, hogy ez nem így van. Az 1958-hoz képest 80-85%-os hét év alatti emelkedés úgy néz ki, hogy az első két évben 12-13%, együttesen tehát 26%, ehhez az alaphoz képest a jövő évben 8%, az már nem nyolcat jelent, hanem 136% az alaphoz viszonyítva és az utolsó évben 8% emelkedés az 14%-ot jelent már. így jön ki tehát a 185%-os index 1958-hoz viszo­nyítva. A másik, a közületi vásárlások kérdése. A közületi vásárlásokat jelentős mértékben csökkentette a kormányzat jövő esztendőre, de a közületi vásárlások­ban részt vevők köre jelentős mértékben növekszik jövőre. Hát az egy millió holdon új tsz-ek mint közületi vásárlók jelentkeznek, tehát a körük növekedett — relatíve csökken — és mégis abszolút mértékben növekedés áll be. Úgyhogy jelentős mér­tékű a csökkenés. KISS DEZSŐ elvtárs: Elvtársak! Azt hiszem, hogy azokat az elvtársakat, akik tervezéssel foglalkoznak, egyáltalán nem lehet irigyelni, mert talán jelenleg sehol az egész magyar társadalomban nincs annyi objektív és szubjektív ellentmondás, mint ezen a területen. És talán semmi sem annyira képlékeny, mint éppen a mi tervezésünk. Nagyon nehéz konkrétan hozzászólni a tervhez, mert ezt megfelelő elvtársak csinálták, megfelelő előkészítések alapján, hazai és nemzetközi kérdése­ket figyelembe véve, és azt gondolom, hogy azt kell elfogadni, amit az elvtársak ide terjesztenek, mert ők értik a legjobban. Azonban van egynéhány kérdés, amire részben inkább szeretném a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság figyelmét felhívni. Amit most a Fock elvtárs mondott, és a Háy elvtárs kérdezett az ütemmel kapcsolatban, engem is zavar. Mert az igaz, amit Fock elvtárs mond, de a valóság az, hogy az évi 12-13% fejlődés mindig az előző évi bázishoz következett be ez 960

Next

/
Oldalképek
Tartalom