A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

egy gyárban négy öt magyar — ahogy mondják —, és ötezer nevében valamit vállal, és az ötezer nem tud róla. Amíg az ellen [a] garancia nem volt meg, mint ahogy most már megvan, addig nem tudták a mi pártaktivistáink, sőt a szakszervezetiek sem, teljes határozottsággal és jókor letörni az ellenség rágalmait, a belső bizonytalanság miatt. Van itt valami késlekedés. Megmondom, az sem véletlen, hogy a KB ilyen soká nem mondta ki a maga szavát ebben a dologban. Az a véleményünk, hogy lejárt dolgot nem szabad ajánlani. Ha egyszer a KB azt mondja, hogy most egészséges a munkaverseny, gyerünk szélesítsük ki és erősítsük, annak jónak is kell lenni. Ez is olyan, hogy se a munkaversennyel, se a KB szavával játszani nem lehet. Ezt aztán teljes belső meggyőződéssel kell képviselnünk. Ennyiben válaszolok Török elvtárs és Kiss János elvtárs problémájára. Azt hiszem, a belső bizonytalanság teljes felszámolásának már igazán ütött az órája. Annak is ütött az órája, hogy most már emeljük fel az egész szocialista munkaversenyt. Lehet, hogy itt van tempóveszteségünk, de ha tényleg sikerült a régi világtól megszabadítani, be fogjuk hozni ezt a tempót, meg időveszteséget. Helyeslem Kiss János elvtársnak azt az észrevételét, hogy a szakszervezetek érdekvédelmi feladatát ne szűken értelmezzék, hanem tágan. Nemcsak a megnevezésében is érdekvédelmi kérdéseket karolják fel, hanem tágabb értelemben a termelési propagandát is, mert az is érdekvédelem. Egyébként nekem az a véleményem, hogy a szakszervezeteknél nagyon sokat javult a helyzet. Általában most már viszik a szélesebb értelemben felfogott érdekvédelmet, a termelésre ösztönzik a dolgozókat. Kiss János elvtárs felvetette a minisztériumok szervezési munkáját is. Ugyanezt vetette fel Molnár elvtárs is. Megmondom, elvtársak, erről elég ritkán esik szó, hogy — a Politikai Bizottság véleménye szerint, amely naponta dolgozik vezetőkkel — nagyon sokat javult a mi állami vezetésünk munkája, nem mondom, csetlés-botlás közepette, de azért nagyon sokat javult. Szolidabb, megalapozottabb, lehet rá támaszkodni, még serkent is néha előre, általában sokat javult. De hogy még javítani kell, az teljesen kézenfekvő, és tudják azt az elvtársak. Sokszor az a benyomása az embernek, hogy nem valami politikai szembenállás van — néhol még az is akad itt-ott trösztöknél —, hanem van bizonyos megcsontosodottság, meg személyi presztízs, hogyha ő javasolja, nem jó, hogyha ő javasolja, akkor jó, ez nagyon sok energiát elpocsékol. Javult azért ott is a munka, ezt az elvtársak maguk is mondják és tapasztalhatják. Varga

102 elvtárssal egyetértünk, abban tényleg igaza van, hogy mi fogja meg a dolgozókat. A 35 órás munkahét, nem is olyan csodálatos, hogy első olvasásra ez ragadjon meg a fejében. Az ötnapos munkahét, az adó megszűnik, aztán kommunizmusba egyszerre megérkezünk, kb. ezt a három dolgot jegyezték meg az első olvasásra. Nekünk az a kötelességünk, hogy a többit is megmagyarázzuk, ami még hozzátartozik. A többi kérdéssel is egyetértek. A nagycsaládoknál olyan mértékű segítség kell, hogy ebből a nagyon nyomasztó helyzetből kikászálódjanak, de nem léphetjük át a jól dolgozó munkáscsalád nívóját. Lehetőségünk sincs átlépni és elvi okoknál fogva sem tudjuk átlépni. Egyszerű segédmunkás, akinek négy-öt-hat gyereke van — akármit csinálunk vele —, a családjával együtt rosszabbul fog élni, mint a másik család, ahol van három kvalifikált szakmunkás és a negyedik, az anyjuk vagy valaki más otthon van. Ezt sose fogjuk utolérni, vagy legalábbis, amíg a kommunizmusba nem érünk, ott majd utoléri. 80