A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Nálunk az a helyzet, hogy a szőlő nagyon felaprózott, kisbirtoki összetételben vannak, [sic!] mert hisz nagyon kevés az olyan szőlőterület, amely az 1 kh-t meghaladja. Emellett bonyolítja a dolgot még az is, hogy nálunk majdnem minden szőlőbirtokon van egy kis présház, amely a parasztnak ilyen víkendházul is szolgál, és érzelmileg is jobban hozzá van nőve. Éppen ezért mi ebben az évben az átszervezett községeknél, a szőlők kollektivizálásánál azt a módszert próbáltuk ki, hogy a háztáji területen lévő szőlőterületet a tag megműveli oly módon: ezért százalékban, vagy meghatározott mennyiségben bizonyos bérformát — borban vagy természetben — ad azért a szövetkezetnek, és ezért minden gond az övé. Ezért a területért nem kap földjáradékot. Viszont ezzel párhuzamosan a kiöregedett szőlőknek a rekonstruálása [sic!] hosszú távon már nagyüzemi módon történik. E téren igen jó tapasztalataink vannak. Ugyanis azt láttuk, hogy az ilyen helyeken mindenütt mintaszerűen megművelték a szőlőt. A másik tapasztalat pedig az, hogy nagyon sok trágyát kihordták ezekre a szőlőterületekre. A fenti dolog még azzal is párosul, hogy az ilyen szőlőtulajdonosoknak kikötötték: a tsz szántójából a ráeső földterületet is meg kell művelnie. Nálunk a szőlőterületek 20%-át teszik ki az összes földeknek, tehát a többség szántó. Fenti módszer alapján tapasztaltuk, hogy az ilyen szőlőtulajdonosok a ráeső szántóterületre sokszor még napszámosokat is fogadtak, csakhogy az ő területe meg legyen művelve. Kérésünk az volna, hogy ilyen formában elfogadnák az elvtársak ezt az elvet. Különben fel van vetve a PB jelentésében is.

75 Ez természetesen bizonyos átmeneti formát jelentene. Azt jelentené, hogy öt év vagy nyolc év múlva, úgy ahogy a szőlő rekonstrukciója megtörténik, szépen, fokozatosan áttérnénk a szőlőnél a nagyüzemi formára. A termelés nem esne vissza, és az államnak se kerülne pénzbe. A másik probléma, amivel kapcsolatban én is szólni szeretnék: az ösztönző módszerek alkalmazása és ennek összefüggése a háztájival, különösképpen az ottani állattartással. Nekünk is az volt a tapasztalatunk, hogy a háztáji állattenyésztésnek, ha kihangsúlyozzuk az átmenet időszakában fontosságát, akkor nem elég az, hogy ha ezt a pénzt a mintaalapszabályzatba beírjuk, ha gyűléseken kijelentjük. Végig kell gondolni az egészet, és látni kell, hogy ennek kulcskérdése az: a háztájiban akkor lesz állattenyésztés, ha van hozzá takarmány. Ennek biztosítása, mint ahogyan minden ösztönző mód a szocializmusban, igen bonyolult és ellentmondásos. Itt is azzal az ellentmondással állunk szemben, hogy a háztájiban szükséges takarmánybázist hogyan szerezze meg a tag. Az lenne jó, ha úgy szerezné be, hogy a közösben több legyen a termés. Ilyen értelemben mi a természetbeli premizálást, egyrészt a terven felül megtermeltekre, másrészt bizonyos mértékben részesművelés formájában odairányítottuk, hogy a többtermelés révén a tsz-tag tudjon takarmánybázist biztosítani a háztájiban az alapszabály szerinti lehetséges mértékben, állattenyésztést tudjon folytatni. Ugyanis, ha nem adunk ilyen lehetőségeket, általában amit kap takarmányt a tag, hagyományos munkaegység módszerrel, az a takarmány annyira sem bizonyos túlzások, [sic!] Ez lényegében harc kérdése. Itt is úgy van, mint pl. az iparban. Minden tervtúlteljesítéshez kötött prémium vagy ösztönző módszer a kevésbé öntudatos embereket arra ösztönzi, hogy minél alacsonyabban tervezzenek. Éppen ezért az ilyen körülmények között nagyobb teret kell biztosítani a szocialista öntudatnak. Különböző érdekekről van szó: a népgazdasági érdek, amelynek meghatározónak kell lennie. Van a csoportérdek, és 825