A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

olvassa ugyanazt a témát különböző rendezvények címén, és a tetejébe aztán mindez az összes csatornákon megy lefele. Nézzük a tsz-t, lehet, hogy ezért is adta fel némelyik középparaszti réteg a harcot, mert tsz-kérdésben hatféle kiadásban vették elő, mint állampolgárt, mint Népfront-hívőt, mint szimpatizánst, mint tanácstagot, mint nőbizottsági tagot, meg nem tudom én még mit. Nem szabad ezt csinálni. Nem szabad engedni, kiújulni azt, ami egyszer volt és a tapasztalat szerint rossz. Ezeknek a szerveknek akkor, addig és olyan területen van létjogosultságuk, ahol szerepet töltenek be. Pl. időszakilag a nőmozgalom bizonyos értelemben történelmi missziót tölt be, és két-három évig ezt nyomni kellett, hogy az elvtársak egy kicsit egyenesbe jussanak. De lehet ezen másképp is segíteni. Nem az a női egyenjogúság, hogy országos mozgalom van, az igazi egyenjogúság az, amikor már erre nincs szükség, mert a Központi Bizottság harmada majd nőkből áll, és általában a pártéletben, a szakszervezeti életben, az állami funkciókban és mindenütt ott vannak az asszonyok is. Kell ezt a kérdést is tanulmányozni, mert ilyenekből az következik, hogy amit 57-ben joggal mondtunk, hogy a szavak visszanyerték az értelmüket, majd megint el fognak kopni, és megint elvesztik az értelmüket és üres frázisokká válnak. Van még egy morális kérdés a társadalom életében. Most a legszűkebbekről beszélek, a párt- és az államapparátusról. Nagyon nem jó jelenségek vannak, különösen szélesen elterjedt megint az iszákosság. Megjegyzem, a pártban is, és sajnos az állami életben is. Most az évi mérleget megcsinálta a Belügy és az Ügyészség, és a Belügyben az elmúlt évben 13 000 fegyelmi ügy volt. Minden második belügyi ember fegyelmi elé került. Kisebb-nagyobb mindenféle vétségekért. Persze, ehhez hozzájárul, hogy szigorúbban is veszik most, mint egy évvel korábban - de azért a jelenség nemcsak ebből van. Hát mondjuk, hogy 10 000 volt, ez rettenetesen sok fegyelmi, ami a részegségből, a fegyelmezetlen nőügyekből, a garázdálkodásokból jön. Most mit csináljunk? Már többször kértek minket az elvtársak, a PTO a pártaktíva érdekében, mások másért, hogy tegyük szóvá általában országosan az iszákosságot, de ez nem nagyon jó, mert ha országosan tesszük szóvá, mi az? Prédikáció. De nagyon-nagyon jó volna, hogyha pártvonalon, más tömegszervezeti vonalon, állami vonalon az adott jelenségekkel szemben legelőször talán döntően nevelő jelleggel és azután büntető jelleggel elkezdenének egy kicsit komolyabban harcolni. Mert ennek okát, fokát kikeresni, kibogarászni elég nehéz. Sok minden közrejátszik. Tudjuk mi, mikor kezdődött ez? 1957-ben, amikor már megint állt az ország és a párt a lábán, akkor kezdtek el inni. Tényleg súlyos dolgokon mentek át az emberek, lelki megrázkódtatás érte őket és mindenféle, ekkor föllélegeztek, és elkezdték jól érezni magukat. Hát módjával ez még érthető is, de ma már oda vezet, hogy nagyon súlyos esetek vannak és sajnos nem kevés. Nem azt mondom, hogy száz közül harminc pártaktivista, de bizony viszonylag elég sok ilyen eset van, és talán helyileg kellene adott esetben nevelni, rábeszélni, kicsit büntetni ezeket, mert országosan kezdeni a dolgot tisztára prédikációs alapon nem helyes, és megint elkoptatnánk a dolgot. Lehet, hogy majd kell, de előbb próbáljuk meg kicsit szigorúbban venni helyileg ezeket a mindenféle erkölcstelenségeket. Most visszakanyarodok megint közelebbi témához. Megemlítem még a tsz-fejlődés tényezői között, mert szintén fontos, hogy itt segített, példának okáért, a tanácsválasztás is, ahol a tanácsok összetételét mi elég lényegesen javítottuk olyan szempontból, hogy ne tsz-ellenes emberek álljanak a községek élén. És tényleg sikerült is érezhető változást elérni, ez is segített. Azonkívül nem beszéltünk róla, 72