A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

csak rendkívüli lehet. Ennek alapján arra a következtetésre kell jutnunk — ezt nem tanakodtuk sehol sem meg, még a mi küldöttségünkben sem —, hogy Kínában nagy belső nehézségek vannak, amelyekhez sajnos az ellenséges célzások jó irányba tapogatnak. Bizonyos feszültség fenntartása kell szerintük, mert amíg az van, addig lehet éhező embereknek akármit mondani. Hazafiak azok a kínaiak, akik tényleg élnek, halnak, küzdenek a hazájukért, lerázták az imperialistákat. És ha azoknak azt mondják, hogy „tűz" az amerikai imperialistákra — mint most a partmenti ütegeknek

46 —, azok tűzbe mennek. Ismert, vagy nem ismert dolog — ezt nem lehet felelősen állítani —, nagyon hátrányos következményekkel járt a kommuna Kínában, és komoly bajok vannak ennek következtében. Gazdasági és egyéb bajok. Nyilvánvaló tehát, hogy a belső helyzetben kell az okot keresni. Meg kell jegyezni, hogy ezekben a kérdésekben, amikről mi vitatkoztunk Bukarestben, a kínaiak is vitatkoztak egymással. Mi korábban kaptunk egy tájékoztatást a Központi Bizottság egy csoportjával, Peng Tu-huaj marsall leváltásával kapcsolatban.

47 Emlékeznek az elvtársak erre a vitára. Azt hiszem, ismerik, vagy nagyjából ismerik az anyagot. Ott kb. ilyenfajta nézeteltérésekről volt szó, hogy nem szabad a kommunákat erőltetni, meg nincs hús a piacon. Tehát kb. arról, amiről mi itt vitatkoztunk, a kínaiak egymás között is vitatkoztak. Ez volt a hadsereg főparancsnoka, onnan leváltották, központi bizottsági tag volt, annak megmaradt. És ahogy az ott a vitában szóba került — a vitában is szóba került —, hogy ők egymás között is vitatkoztak, az történt a jelen esetben, hogy úgy a középkorban a fejedelmek az ellenfeleiket kolostorba szokták küldeni, ha nem ütik le a nyakát, és jelen esetben modern kolostorról van szó, mert elküldték három évre pártiskolára ezt a szóban forgó marsallt. Ezt csak azért említem, mert nyilvánvalóan a belső helyzetben rejlik a magyarázat. Ezt én csak a saját felelősségemre merem állítani, de a tünetek olyanok, mint egy ilyen nagy sikereket elért, nagy győzelmet aratott pártnál a győzelem időszakában, amikor már sok és nagy nehézséget leküzdött, szokott jelentkezni. És ezek feltűnően hasonlítanak a személyi kultusz, a dogmatizmus, a szektarianizmus és a nacionalizmus bizonyos elemeihez. Azt is meg kell említenem, hogy nagy vitakérdés volt az indiai-kínai határvita.

48 Mindannyian elítéltük a kínaiak álláspontját ott magunk között. Először is tisztáztuk a kérdést, és megállapítottuk, hogy ez a kínai-indiai határvita nemzeti kérdés. Ebből a kínai elvtársak erőnek erejével osztálykérdést akarnak csinálni, és a kettőt nem lehet összetéveszteni: a nemzeti kérdést és az osztálykérdést. És mi nem fogadhatjuk el, hogy ha a kínaiaknak van ilyen követelése, azt mi kötelesek vagyunk osztály alapon támogatni. Ez nem osztály kérdés, hanem nemzeti kérdés még akkor is, ha Indiában a burzsoázia van hatalmon. Ha mi nem tartanánk fenn azt a megkülönböztetést, hogy mi az osztálykérdés és mi a nemzeti kérdés — ez aztán ott már szóba került —, és elkezdenénk egymás között vitatkozni, hogy a szomszédnál nincs-e egy olyan darab föld, amelyik inkább ide kívánkozna, akkor legelőször mi egymással kezdenénk háborúskodni. És nyilvánvaló, hogy ha osztályszempontból nézzük ezt, nekünk ezeket a határkérdéseket félre kell tenni, és arra kell törekedni, hogy a szocializmus- és a kommunizmusban gyökeret verjen és megerősödjön azokon a területeken; [sic!] és az mindenféle nemzetiségi és minden egyéb határkérdést megold. És mint nemzeti kérdés sem szerencsés ez a határvita, mert már a történelemkönyveket is végigbogarászták — már valami tízezer éve 734