A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

közel, hogy az első mondák szerint ott kínaiak és indiaiak éltek egymás mellett — mandarinok, császárok voltak, azok meg maharadzsák - és amióta ez a két ország egymás mellett létezik, még soha határvita a két ország között nem volt. Ami nem volt a kínai császárok meg a maharadzsák között, nyilvánvaló, hogy az még várhatott volna egy kicsit most is. Miért kell ennek tízezer év után a népköztársaság, a proletár kínai állam és India között most kitörni. És persze, hogy nem volt, annak egyéb okai is vannak, mert ott olyan istenháta mögötti helyekről, meg helyekről van szó, amin ember, meg madár, meg semmi sem élt sohasem meg. Elítéltük a kínaiakat ebben, és azt mondtuk - és itt a Szovjetuniónak volt igaza, hogy nem foglalt állást egyik fél mellett sem. Neki volt igaza, és ezt mindannyian ott egységesen helyeseltük. Még így is nagy szívességet tett az ellenségnek ezzel a vitával, és ha a Szovjetunió ebbe belement volna, hogy a népi Kína mellett állást foglaljon, mert az egy burzsoá India, akkor fél óra múlva az Egyesült Államok foglal állást. Itt az összes szocialista ország, ott az összes kapitalista ország, és akkor egy határvitában, amiről azt sem tudjuk, hogy miből keletkezett, miért és hogyan, és kinek kell, szemben áll az egész világ. És akkor mi lenne? Háborúzni kellene? Nagyon jó példákat hoztak a szovjet elvtársak arra, hogy az ilyen határkérdést hogyan kell kezelni. Elmondtak nagyon tanulságos példákat. Pl. elmondták a breszt-litovszki példát,

49 amelyik ismeretes, hogy mit jelentett. Elmondja Hruscsov elvtárs, hogy ma nem él olyan kommunista, aki azt meg merte volna csinálni, amit Lenin csinált, hogy odaadjuk a rabló imperialistáknak Ukrajnát, de akkor is megkötjük a békét. És ha Belorussziát is oda kell adni, akkor is megkötjük. Mert a döntő a Szovjetunió fennmaradása volt, és ha odaadjuk, ha nem, ők akkor is elfoglalják, így pedig elfoglalják az egészet, és megszűnik a szovjet hatalom. Manapság nincs olyan Kommunista, akiben meglenne ez a bátorság, elvi és erkölcsi bátorság, hogy oda merné adni, olyan lépéseket tegyen. Aztán elmondja, hogy annak idején, mikor még Lenin élt, a Kemál Atatürkkel

50 nagyon jó viszonyban voltak. Támogatták. Imperialisták ellen harcolt. Aztán elmondták, hogy a II. világháború után Sztálinnak eszébe jutott, hogy a Dardanella a Szovjetuniónak jár. Sztálin ezt mondta. Berijának,

51 meg másoknak eszébe jutott, hogy Grúziának járnak még valamilyen járások Törökországból. Ők ezt szépen közölték a törökökkel. A törökök rimánkodtak nekik, hogy ők kicsik, maguk meg nagyok, most a II. világháború után ne csinálják ezt velünk. Vegyenek részt, a Szovjetunió vegyen részt a Dardanellák védelmében és biztosításában. Felajánlották a törökök. Sztálin azt mondta: nem, az a Dardanella a mienk. Erre a törökök annyira megijedtek, hogy elmentek az amerikaiakhoz. Most se Dardanellák, se semmi, de Törökországban ott vannak az amerikai bázisok. Ezt példaképp hozta fel Hruscsov, hogy ezeket a határkérdéseket nem lehet olyan egyszerűen nézni, mert ha akkor a törökökkel normális viszonyt teremtenek, nem bújnak meg az amerikaiak védelme alá. Hát meg voltak ijedve, erejük nem volt, hát mit csináljanak? Azt mondja Hruscsov: olyan kormányt maga soha nem fog találni, de pártot se — az indiai pártra célozva —, amelyik elhatározza, hogy az országból egy darab nem ide tartozik, hanem oda. Hát hogy tud egy kormány, vagy egy párt a nép elé állni ilyesmivel, most függetlenül a történelmi igazságtól, vagy akármitől. Ha ő egyedül van, rohan segítségért. Ha innen fenyegetik, oda rohan. Itt sajnos ilyesfajta tünetekről van szó. A dolog az úgy áll — véleményem szerint —, hogy itt alapjában véve egy olyan pártról van szó, amelyik az imperializmus ellen van természetesen, és proletár 735