A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

többiekkel testvéri úton haladnak. Tehát ilyen lojális része is volt a nyilatkozatnak, hogy komolyan veszik és köszönik az észrevételeket, és tanulmányozni fogják. Hruscsov elvtárs is felállt és két-három mondatban kijelentette, hogy az SZKP rendkívül lelkiismeretesen, komolyan fogja ezeket a kérdéseket tanulmányozni, törekszik, hogy hozzájáruljon a tisztázásukhoz. Mindenféle személyi sértődést, presztízst félre fognak tenni, mert a nemzetközi forradalom érdekeiről van itt szó. Ez volt, elvtársaim. Ez a lényeg. Még valamit arról, hogy lehetne ezt értékelni. Én azt hiszem, elvtársak, nyugodtan értékelhetjük úgy, hogy általában egy nem kellemes, egy keserves dolog ez, hogy egy ilyen nagy forradalmi tapasztalattal rendelkező, igazán lehet mondani, hogy az ellenséggel szemben helytálló párt, amelyik a nemzetközi kommunista mozgalomban jelentős szerepet játszik, sokak számára példa volt nagyon sokáig, ilyen helytelen álláspontra jutott. Mindenesetre először is ez a dolog lényege, ami egy keserves dolog. Maguk ezek a tanácskozások szintén keserves procedúrát jelentettek, különösen, amikor szűkebb körben voltunk, nagyon nekivadult időnként a vita. Ugyanakkor feltétlenül hasznos volt. Ez az egyöntetű vélemény a mi küldöttségünkben, és akivel még mi ott szót tudtunk váltani a befejezés után, azok is így gondolkoznak. Minden nevén lett nevezve, minden bizonyítva lett, amit állítottunk, tényekkel, adatokkal, esetekkel, idézetekkel. És az álláspontunkat megvédtük. Tehát az elvi alap, a határozottság és az egység nagyon jó és hasznos dolog volt. Mi nem tudjuk persze a folytatást ezután. Nem tudjuk, mert náluk most összeül majd a VIII. kongresszus folytatólagosan megint egy ülésszakra.

44 Mi nem tudjuk megmondani, hogy s mint, de hogy enélkül tovább mérgesedett volna a dolog, az feltétlenül biztos. Hiába, mi azt ott nagyon sokszor elmondottuk, hogy a marxizmus-leninizmusból nem engedhetünk, az egyenjogúságból nem engedhetünk, egy helyesnek bizonyult vonalból, ami elméletileg marxista, a gyakorlat igazolta, nem engedhetünk se kis párt, se nagy párt kedvéért. Mi tehát hasznosnak tartjuk ezt a megbeszélést. Ami a vitát illeti, azt talán úgy fogalmaznám — ez sem egy örvendetes dolog, de én nem tudok rá más kifejezést találni —, hogy mi a kínai elvtársakat a vitában legyőztük, feltétlenül legyőztük a vitában, de nem győztük meg őket. A Zsen

45 becsületesen ezt megmondta. Egyszerűen nem voltak képesek érvelni velünk szemben. És hiába mondták, hogy egyesek, mikor egy teljesen egységes fronttal álltak szemben. A vitában tehát legyőztük őket, de meg nem győztük őket. Ok természetesen mindent írtak, jegyeztek, meg írásos okmányokat kaptak. Ezeket hazaviszik, és feltétlenül pontosan fognak jelenteni, mert náluk ilyen vonatkozásban nagy és erős fegyelem van. Hogy milyen következtetésre jutnak a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságában, és mire határozzák el magukat, azt mi megmondani nem tudjuk. Mindenesetre az ember tűnődik azon, hogy mire vezethető ez vissza. Hát azért ez felvetődik önkéntelen. Egész idő alatt gondolkoztunk külön-külön, együtt, kicseréltük a véleményünket, vitatkoztunk velük rendes elvtársi módon. És egyetlen egy momentumot nem találunk a nemzetközi helyzetben, ami indokolná a kínai álláspontot. Végül nem marad más, dialektikusan gondolkodó emberek számára, minthogy a magyarázatnak a belső helyzetben kell lenni. Ez a kettő jöhet számításba: a nemzetközi helyzet és a belső helyzet. És rendszerint úgy van, hogy a külpolitika megfelel a belpolitikának. Általában ez a politika szabálya, és az eltérés 733