A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

vebben dolgozzanak. Végezetül, elvtársak, ismételten kihangsúlyozom, hogy a Politikai Bizottság javaslatával teljes mértékben egyetértek, és úgy gondolom, hogy a Központi Bizottság határozata szellemében még nagyobb eredményeket érünk el a szocializmus építésében. KISS KÁROLY elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Én a Központi Bizottság vitájában egy kérdést szeretnék érinteni, a takarékosság kérdését, annyival is inkább, mert Kádár elvtárs beszámolójában a termelőszövetkezeti mozgalmunk nagyon szép eredményeivel, annak egyes kis hiányosságaival és a további tempó kérdésével mi a Politikai Bizottságban teljesen egyetértettünk, és az a mi véleményünket is kifejezte. A takarékosság kérdéséről azért szeretnék itt röviden az elvtársak előtt felvetni néhány kérdést, mert munkánk során, vidéki utaimon gyárak látogatásakor ebben a kérdésben több dolgot tapasztaltam, és különböző üzemek vezetői felhívták a figyelmemet erre. Miről van itt szó? Nagyszerű jelenségek vannak az egész országban a takarékosságot tekintve. A lapokban olvastam arról — egyszerű emberek elhatározásáról van szó —, hogy Komlón elhatározták, hogy naponta egy forint értékű anyagot vagy hulladékot ment meg egy bányász. Ez kis felajánlás, de szép, mások százezreket takarítanak meg. Ugyanakkor, amikor szép jelenségek vannak, látunk olyasmit, hogy milliós értéket dobnak félre és rothad el — mondhatni — törvényes eszközökkel úgy, hogy nem lehet érte senkit felelősségre vonni. Ha mi az 1960-as szintet 1959-ben el akarjuk érni, és erre megvannak a lehetőségeink, akkor rendkívül kell figyelni az ilyen negatív jelenségekre. Az a helyzet, elvtársak, hogy jelenleg itt nálunk a kommunista vezetők középfokon, meg nem egészen felső fokon nem harcolnak elég keményen ilyen jelenségek ellen, például nem harcol elég keményen a Belkereskedelmi Minisztérium és a termelő minisztériumok, különösen a Könnyűipari Minisztérium a meglévő hibák ellen, amelyek a népgazdaságra jelentős kárral járnak. Engedjék meg, hogy egy ipari példán mutassam be ezt. A másodrangú anyagok felhasználásának a kérdéséről van szó. Belkereskedelmünk azt a vonalat viszi: csak prímát a népnek. Elsőrangú jó dolgot a népnek. Az ember azt gondolná az első pillanatban, hogy ez abszolút helyes. És ha egy kicsit vizsgálja, azt látja, hogy ez hamis. Ez nem helyes jelszó: prímát is, meg nem is prímát, mert annak a nem prímának az anyaga itt van az országban, óriási mennyiségben, és az ebből az anyagból gyártott iparcikk olcsóbb, mint a príma, olcsóbb, és az se rossz a népnek, ha van olcsóbb. Kérem, engedjék meg egy iparon [sic!] ezt talán kézzelfoghatóbban megmagyarázni. A bőriparban 17 000 tonna bőrt hoz be az ország egy évben, 1956-ban 11 000 tonnát hozott be, most több a pénzünk, nagyobb az exportunk, többet hozunk be. Ennek csak a príma részét engedik felhasználni, a másodrangú anyagból nem enged gyártani a kereskedelem, az milliós értékben hever. Egyelőre semmi nem lesz belőle, ott rothad el. Ilyen másodrangú bőrcikk hétmilliós értékben fekszik a kereskedelemben, nem tudják eladni, mert nem engednek belőle gyártani. Tehát most már ki se készítik. Pl. a simontornyai bőrgyárban három millió forint értékű bőr fekszik félkikészített állapotban, mivel nem engednek belőle gyártani, mert nem elsőrangú, tehát nem is tudják most már egészen kikészíteni. Nagyon helyes, hogy az exportunk megnőtt, annak az exportnak a legyártása után maradt másodrangú bőrünk, és ez nyomja most a belföldi másodrangú készletet. És ha elmennénk más gyárakba, hasonló mennyiség fekszik el. Az ipar látja ezt, megmutatja a mintadarabokat, amelyeket ezekből gyárt és gyártott az előző 56