A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

meny, a jelen időben, hogy fizikai munkát végezzen. Es ez óriási különbség a gyakorlatban is. Mi azt mondjuk, végezzen fizikai munkát, a diákok erre hallgatnak, de nem fizikai munkát végeznek ők nyáron, hanem nagyon különböző munkát. Egy részük fizikai munkát, másoknak meg bűnül felrótták, hogy a nyári szünetben tervezőirodában rajzmunkán dolgozott és nem fizikai munkán. Én kérdezem, miért bűn ez? Szerintem nem bűn, bizonyos számú ember kell kapálni, de annak van határa, hogy mennyi kell. Vagy valamelyik gyárban fizikai munkás kell, hát annak is van határa. Hiába raknak be négy emberhez két egyetemistát nyáron, hogy szokjon a fizikai munkához, ha azt a bizonyos súlyt négy helyett hat fogja meg, annak az lesz a vége, hogy az eredeti négy azt mondja a kettőnek, hogy menjen innen testvér, ne segítsen, mert lassabban leszek kész. És ő se tanulja meg a fizikai munkát. Én ezt felvetem, hogy hogy vigyük mi ezt; a következőt gondolom. Az ideális az, hogy a fizikai munkát szokja meg és becsülje. De a valóságban én azt hiszem, hogy ott tartunk, hogy arra kellene megtanítani minden fiatalt, hogy a munkát becsülje, hogy dolgozzon. A munka fogalmába nemcsak a fizikai munka tartozik. A munka fogalmába énszerintem — még ha azt mondják, hogy liberális is vagyok — még az adminisztratív munka is beletartozik. Azt a gyereket is tisztelni tudom, aki nyáridőben valahova — talán a családi körülményei is olyanok — elszegődik adminisztratív munkára, és két hónapig dolgozik valahol mint adminisztrátor, és megtanulja, mi az a munka, mi az a felettes, mi az a kiadott munka végrehajtása, pénzt keres a saját munkájával. Azt kell megkövetelni ezektől a diákoktól, hogy tanulja meg, hogy a saját kenyerét hogy kell megkeresni. Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy fizikai munkával vagy szellemi munkával, vagy adminisztratív munkával csinálja, és amikor ilyen általános követelményt állítunk az ifjúság elé, akkor erre vigyázni kell. Ez nincs benne a reformban, csak a szóhasználatban van, és váltakozva használjuk, és most még egyszer mondom, hogy az iskolájuk olyan, hogy kikeresik a legszebb és legjobban használható szót, aztán tőlük már senki sem hall mást, és ez a gyakorlatban nem fog menni, hogy mi mindenféle fokon tanuló gyermektől a fizikai munkát követeljük meg. Másik ilyen politikai természetű kérdés, s Kállai elvtárssal ebben az egyben nem értek egyet, ez a bizonyos három elv sorrendje. Valójában, azt hiszem, arról van szó, hogy az első elv az feltétlen a másik kettőnek az összefoglalója. A másik kettőre mi azt mondjuk, hogy szaktudást, több szakismeretet, több általános ismeretet követel az élet. A harmadikra azt mondjuk, hogy kommunista nevelést követel az élet. És mikor azt mondjuk, hogy közelebb az élethez, akkor ennek a kettőnek a foglalatáról van szó. Általában ez is olyan dolog, hogy közelebb az élethez, vagy mi, ezt a rejtélyes kifejezést sokfelé használják a Szovjetunióban is. De nem a túlvilágon vannak jelenleg az iskoláink, az is az életnek a része, nagyon is az. Ilyen sorrendet ne állítsunk, hogy az első közelebb az élethez, és a harmadik az, hogy a kommunista neveléshez. Nem lehet. Talán mindjárt azt mondjuk, hogy összetartozik ez a három. Mert erről lehet beszélni külön-külön, de azt [ne] ragaszszuk hozzá, hogy a háromból a legfontosabb legközelebb az élethez, hiszen a másodikban vagy a harmadikban van, hogy mi a leglényegesebb követelmény. Igaz, hogy ez három, de a három valójában egy időben megoldandó feladat, vagy egy időben érvényesítendő három elvről van szó. Végül, ez az utolsó. Itt van szó arról a legvégén, milyen feladata van a KISZnek meg másoknak, az ilyen társadalmi segítő erőknek. Azt hiszem, javára válnék 588