A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ennek az egész vitának, meg az anyagnak, mindennek, tán még a törvénynek is, hogyha olyan lenne ez a reform, hogy valami úton-módon a párt maga kijelenti, vagy a párt Központi Bizottsága, hogy az egész párt és a párt egyes szervezetei lényeges, nagyon fontos feladatának tekinti — ezt a párt önmagában kijelentheti —, hogy ezt a közoktatási reformot minden vonal és minden terület segítse és megvalósítsa. A párt kötelezettségét is vegyük bele. Persze úgy, hogy a társadalmi bíróság, a kormány, meg a parlament nem kötelezheti a pártot, de a pártszerv magát kötelezheti, ezt deklarálhatja. Valami értelmes szövegezésben a párt Központi Bizottsága, az egész párt, a párt valamennyi szervezete feladatának tekinti, hogy itt az úgy szerepelhetne, hogy kijelentette, vagy rögzítette, vagy határozatba vette, hogy az egész párt, a párt valamennyi szervezete feladatának tekintette a közoktatási reform megvalósítását. Utána jönne a többi, mert a Parlament, meg a KISZ az egyszerűen felhívhatja, hogy legyen szíves és segítsen. És akkor itt is teljes volna az, aminek itt lenni kell. Mert furcsa egy kicsit, hogy a Parlament elhatározza, a KISZ ott van, a Hazafias Népfront ott van, esetleg mindenki tudja, hogy az egész szekér nem fog menni, ha a párt nem cipeli és nem a legelső. Szóval azt, hogy a párt Központi Bizottsága deklarálta már, vagy elhatározta, a párt és a párt valamennyi szervezete elsőrendű feladatának tekinti a legközelebbi években a közoktatási reform végrehajtását. Az, hogy ennek mi az anyagi feltétele, az nem látható, itt hajmeresztő számokról volt szó egyébként — sokszor emlegettük —, mindjárt meg sem szavazzuk azt a 6-7-8-9 milliárdot, mert senki sem látja, hogy hol van a vége. Ezért kell 15 évig tartani. Mondjuk, hogy arányos ez a teherviselés. Nem kell belevenni azt, hogy a Tervhivatalnak kötelessége az, ez törvény lesz. A mi országgyűlésünk törvénye lesz, minden magyar állampolgár kötelessége lesz, és ha ezt az Országgyűlés törvényként kimondta, a kormány, meg annak minden szerve köteles ezt végrehajtani. Legalábbis ez a mi törvényünk szilárd alapelve, hogy a törvény mindenkire kötelező. HORVÁTH ANDRÁS elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Kádár elvtárs lényegében elmondta, amit én akartam. Engedjék meg, hogy egy-két olyan szempontból vessem fel a dolgot, mit tennék én, ha most fiatal lennék. Gondolkoztam azon, hogy sok iskola közül melyiket választanám. Nekünk eddig is probléma volt, hogy mit csinálunk 16 éves korig a gyerekekkel, 13 és 16 között. Van nekünk egy olyan propagandánk, hogy minden gyerek tanuljon tovább, de erre a feltételeket — egyelőre és még valószínűleg sokáig — nem tudjuk biztosítani. Hogy ez a propaganda hova vezetett, arra jellemző: tegnap a rádió foglalkozott azzal, hogy egy fiatal lány ír egy levelet, amelyben azt kér[dez]te: egyenrangú-e az az ember, aki nyolc általánost végzett, és most mint munkás dolgozik. Elég hosszan fejtegeti, alátámasztja — nem akarok továbbmenni —, de valószínű, ha felmerült ebben a fiatal lányban, felmerül másban is. Nem vagyunk képesek arra, hogy minden gyereket tovább tanítsunk. Felmerül itt a reformnál is, hogy nincsenek-e olyan maximális törekvések, amiket a gyakorlatban nem tudunk megvalósítani, és nem is időszerű. Itt van ez a kétféle szakoktatás, kétféle ipari munkás tanítási oktatásnak a kérdése. Azon törtem a fejem, hogy ez a kettő, miért kettő? Hát ha az egyik jó, maradjunk annál, ha a másik jó, akkor annál. De miért kettő? Valószínűleg azt akarjuk itt elérni, hogy ezekben a szakgimnáziumokban olyan gyerekeket tanítsunk, akik nem szakmunkások akarnak lenni, hanem tényleg tovább akarják magukat képez589