A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

kell adni, az az, hogyan tudnánk megszervezni a dolgozó népben felgyülemlett nagy-nagy alkotó energiát, és hogy úgy álljunk a tömegeknek az élén, illetve továbbra is olyan feladatokat szabjunk meg a tömegek számára, hogy megfelelően vezetni tudjunk, se le ne maradjunk, se pedig előre ne szaladjunk. Nézetem szerint mind a két veszély fennáll. Az is, hogy lemaradunk a tömegek gondolkodása és fejlődése mögött, és napról napra tapasztaljuk — én most inkább az alsóbb szervekről beszélek, bár ez végső soron kihat a KB-ra is, de most ez a nagyobbik veszély —, hogy nem ismerjük fel eléggé azt a nagy-nagy odaadást és energiát, ami a dolgozó népben van, és talán ünneprontás ilyenkor arról beszélni, hogy nehogy olyan célokat állítsunk magunk elé, ami meghaladja az erőinket, nem a dolgozó népben rejlő erőforrásokra gondolok, hanem az elkövetett kisebb-nagyobb hiányosságokra lent és fent, és arra, hogy esetleg gazdaságpolitikánkban olyan aránytalanságok következzenek, amelyek esetleg nekünk később bajt okozhatnak [sic!]. Hiába van meg a lelkesedés, ha az anyagi feltételek bizonyos területeken nincsenek biztosítva. És erre nekünk nagyon ügyelni kell. És arra is nagyon vigyázni kell a mostani helyzetben, amikor a Szovjetunióban, a környező népi demokratikus országokban óriási nagy eredmények születtek, és a magyar dolgozó nép és a vezetői sem mentesek attól a tulajdonságtól, hogy szeretnek vetélkedni, nem bírják el, hogyha le vannak maradva. RÉVAI JÓZSEF

68 elvtárs: Ez jó. KISS DEZSŐ elvtárs: Igen ez jó, csak már egyszer ebben volt nagy baj is az országban, és ez nem volt jó, Révai elvtárs. És mi még egyszer abba a helyzetbe nem szeretnénk kerülni, mert egyszer már átléptük az októbert azért, mert nem voltunk hajlandók figyelembe venni azokat a reális erőforrásokat, azokat a reális helyzeteket, ami Magyarországon volt. És ilyenkor, amikor nálunk megvan a megfelelő temperamentum és előre tudunk menni, akkor szerintem mind a két véglet ellen hadakozni kell. Lényegében egy dologról szeretnék itt szólni, ez a szocialista munkaverseny, amelyik az ország előrehaladásának egyik legfontosabb előrelendítője kell, hogy legyen. És szeretném bejelenteni vagy megmondani a KB-nak, hogy a magasabb termelési eredményeink magasabb színvonalú szocialista munkaversenyt kívánnak, és a munkások legjobbjai, legöntudatosabbjai jelenleg kidolgozták, és megalkották azokat a formákat, a munkaversenynek azt a tartalmát, ami ezt a magasabb színvonalú szocialista munkaversenyt biztosítani tudná. Azt is meg szeretném mondani, hogy ebben valami nagy szervező munkát mi nem végeztünk. De talán ez a mutatója annak, hogy a munkásokban mennyire megvan a szocialista internacionalizmus, a más népektől való tanulás, amikor csak annyit tudtak, hogy a Szovjetunióban kommunista brigádok, Csehszlovákiában és másutt szocialista brigádok alakultak, és mégis letették nekünk kidolgozva az asztalra ezeket a témákat és a módszereket. Nálunk 1956 óta a gyárban a munkaversenynek a fő formája a brigádverseny. Most kezdtünk rájönni arra, hogy ennek a brigádversenynek nagyon-nagyon komoly haszna van abból a szempontból, hogy a brigád munkaszervezetre épül. És amikor a dolgozók a brigádban végzik a tevékenységüket, akkor egy esztergályosnak vagy lakatosnak a mindennapi munkája már nemcsak az ő problémája. Az egy kis kollektívának a problémája, a problémának rossz vagy jó megoldása már egy kis közösséget érint, és két év alatt sokat nevelte az embereket ez a brigádforma. 41