A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Az emberek gondolkozásában is nagyon sok változás történt. Amikor most mi egy néhány hét óta nagyon alaposan tanulmányozzuk ezeket a kérdéseket, kiderült, hogy nagy az érdeklődés mindenütt iránta. Egyetlen helyen, egy rosszul dolgozó üzemünkben — az Acélműben — volt csak probléma, ahol közel ötszáz emberrel beszéltünk, az összes többi helyen nagyon magas színvonalú beszélgetések folytak le, és a vezérigazgatót, Komjáthy

69 elvtársat a csőgyáriak azzal fogadták, hogy miért csak most jönnek ezzel, mikor mi már három hónapja törjük a fejünket rajta, és azt kérték, mikor mondtuk, hogy mi tanulmányozzuk a kérdéseket, hogy ha összesítettük a gyári tapasztalatokat, arról feltétlenül tájékoztassuk őket, mert ők tudni akarják, hogy hányadán vannak. Szerintük ez a forma a szocialista brigádoknak a munkája 8-10%-os termelékenységet eredményezhet rövid időn belül [sic!], és úgy mondják, hogy a munkafegyelem megszilárdításának a lehatásosabb eszköze. Pl. milyen fejlődés van e téren a martinban, ahol műszakonként van öt-hat-nyolc brigád, és ezek között a brigádok között folyt mindég a verseny, és ez nem mindig volt mentes az önzéstől, mert minden brigád a maga érdekeit nézte, most anélkül, hogy mondták volna nekik, áttértek a műszakonkénti versenyre, tehát a nagyobb kollektíva közötti versenyre, és ez az öt-hat brigád önként rendelte alá saját érdekeit, közösen összefogott az egész műszak, azért, hogy az üzemben jobban dolgozzanak. Szerintünk, elvtársak, ilyen tapasztalat sok van, nagyon értékesnek tekintjük őket. A gépgyárban, a szerszámgépgyárban, ahol az ellenforradalom előtt nagyon rossz volt a hangulat — Biszku elvtárs tudja, hogy politikailag egy rohadt fészek volt — most ott a brigádok között olyan a hangulat, hogy a brigádnak nagyobb tekintélye van, mint a művezetőnek. Ezt ne úgy tessék érteni, hogy mind a százhúsz brigádnál, de van legalább harminc olyan brigád, amelyiknek nagyobb a tekintélye a munkások előtt. Ott voltam épen náluk, amikor egy fiatalember bejött, azt mondta, a mamáját kórházba vitte, és én nem szerettem volna a bőrében lenni. A többi brigádvezetők messziről nézték, hogy most mi lesz, és mi meg is mondtuk az elvtársaknak, hogy nem szabad azért ennyire túlzásba vinni a dolgot, mert legközelebb, ha ismét be kell vinni a mamáját a kórházba, nem fogja bevinni. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon nagy a fejlődés ezen a téren. Vagy a harmadik ilyen közvetlen tapasztalat: rendkívül féltik a szocialista címet, annak lejáratását. A következőket javasolják: termelési tanácskozás adhassa vagy vehesse el a szocialista brigád címet, a kiérdemlés alapján. Vagy a párt, vagy a szakszervezet, vagy üzemi tanács adja ezt a címet. Az vehesse csak fel, aki kiérdemelte, s ebben nemcsak ennek a címnek a féltése van, hanem az egész szocializmusnak a féltése, hogy magáénak érzi a szocializmust, részt akar venni benne, és olyannak akarja csinálni, amilyen elképzelése van a szocializmusról. Nem engedi azt, hogy csak jó szakemberekből állítsák össze ezt a brigádot. Nagyon éberek arra, hogy valamiféle kivételezéseket tegyünk a brigádokban, csak szigorúan reális alapokon engednek ilyen brigádokat szervezni. Ezekre a legfejlettebb brigádokra részben, amelyiknek nincs szocialista neve, részben amelyiknek van szocialista neve, az a jellemző — nem mindig az, hogy talán pillanatnyilag jobban dolgozik vagy pedig csodálatos vállalásai vannak —, hogy közösségi életre, annak a szabályaira, a társadalmi tulajdon védelmére és gyarapítására, és nagyon lelkiismeretes munkára nevel. Ez az első és a legfontosabb tapasztalat. Van az acélmű anyagkezelésében, ahol a samott-téglát rakják, egy rendkívül goromba, durva női csoport. Ebben az volt a jellemző három hónappal ezelőtt, hogy veszekedtek, a 42