A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

hat esztendő alatt évente 8%-ot fejlesztünk, az úgy lehetetlenség. Az vagy úgy, hogy gyorsabban, vagy lassabban megy, vagy visszaesik, nem lehet ezt patikamérlegen csinálni. Bizonyos hibák bele is csúsznak. Hogy a parasztok nem 100%-a megy be hurrá hangulatban a tsz-be, de két-három esztendő múlva — de ezt úgy kell venni, hogy két-három esztendő kell —, akkor lesz ő igazai szövetkezeti tag, ha ez alatt az idő alatt az történik, amit a párt politikája mond, hogy történnie kell. Ő akkor lesz igazi termelőszövetkezeti tag, ha legalább két-három esztendeje ott van. Egyébként jellemző, hogy a vezetőség tagjait egy évre választják. Persze, ez törvényellenes, és ezt nem is kell engedni, de ebben benne van a paraszti óvatosság, hogy előbb kipróbáljuk őket, az anyjuk mindenit, mert nem tudjuk, hogy milyen vezetők, egy évig kipróbáljuk, hajók, akkor megtartjuk. Ez nem egy törvénysértési szándék, azt kell megmagyarázni, hogy ilyen körülmények között az elnök sem tud dolgozni, ha olyan próbaidős inasnak veszik fel az elnöki tisztségre, vagy az agronómusi posztra. Ezt nem lehet patikamérlegen csinálni, és amit eddig a szocialista országok ismernek tapasztalatként, a parasztság átmenetele az egyéni tulajdonból a kollektív tulajdonba, az fájdalom nélkül nem megy. Ez az egész parasztság tömegére vonatkozik. Most, amikor Moszkvában voltunk, beszélgetések itt-ott azért voltak, és szóba került a lengyel elvtársaknak egy bizonyos véleménye, ők ugyanis azt mondták — tőlük is úgy kérdezgettük, hogy hogyan lesznek a tsz-szel, mint ahogy tőlünk kérdezgették 1957 őszén —, van egy ilyen véleményük, hogy ők úgy akarják és akkor csinálni, amikor fájdalom nélkül fog menni. Azt mondtuk, hogy ez hasonlít ahhoz, amikor egy darab bőrt a test egyik részéből át kell ültetni a másikba, ugyanazon a testen marad, de olyant még senki nem csinált, hogy az fájdalom nélkül legyen. Ez, sajnos, egészen fájdalom nélkül nem megy. Ezt nem kifele kell nekünk hirdetni, de ezeket a hibákat, amelyek vannak, így kell nézni, és ha azok ilyen százalékon belül maradnak és mozognak, mint ahogy van, az majdnem elkerülhetetlen. Itt persze nemcsak azt vesszük, amikor a fogát kiverik, hanem egyéb dolgokat, ami erőszakszámba megy. Ez sajnos elkerülhetetlen, de mind rendbe kell hozni, kivétel nélkül mindet rendbe kell hozni. Még ahol olyasmi előadódik, akkor azt is mondhatjuk, hogy menj testvér, lásd, mi nem ezt akartuk, és gazdálkodj még egy-két évig, bolondulj meg magadba, vagy amilyen viszonyban ők egymással vannak, aszerint. Azért ne haragudjanak, én előveszem az én egyhúrú hegedűmet és a régi nótámat, amit mindig el kell húzni, ez azért a párt agrárpolitikájának a győzelme. Ezt nem szabad szem elől tévesztem, mert találkoztunk megalkuvó nézettel 1957 végén, 1958 elején, jobboldali nézetekkel, harcolni kellett ellenük, ha nem is tömegesen, de mindenütt volt, fent is volt, középen is volt, lent is volt, és a megalkuvók között volt nagyon sok becsületes ember. Olyan ember, aki gondolt az 1953-ra,

63 meg a mindenféle rosszra, ami történt, és arra gondolt, hogy a fő veszély, hogy hibát el ne kövessünk, és tsz-t se szervezzünk, valami ilyen logikával, mert akkor biztos, hogy nem követünk el hibát, másrészt őszintén féltek a paraszti tömegek kihívásától. A megalkuvásnak ilyen okai is voltak. Azután találkoztunk, és harcoltunk álbaloldali nézetek ellen, és még ma is vannak ilyenek. A múlt és az idei esztendő a párt politikájának a győzelme. A megalkuvás felett, a jobboldali nézetek felett és a baloldali, meg az álbaloldali — mindegy, hogy hogyan mondjuk — nézetek felett. Ezt tudni kell és ezzel foglalkozni is kell mindenütt, ahol azelőtt pártszervezeteink korábban harcoltak. Mégis olyan helyzet van, hogy csak a vak, vagy 463