A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

jelent. Ezzel az emberrel madarat lehetett volna fogatni, olyan öröm érte őt ezáltal. Egyébként Magyari elvtárs becsületesen megmondta, hogy ő egyáltalán nem Liszenko elméleti tételéből indult ki, ezt nem is ismerte. Más praktikus célokat keresgéltek, és ugyanarra az eredményre jutottak. Az együttműködés lehetősége megvan, mert ha itt dolgoznak, ott dolgoznak, itt kutatnak, meg ott kutatnak, ha ezeket sikerül összehangolni, akkor külön-külön minden ország mezőgazdasága és együtt a szocialista táboré gyorsabban fejlődik. Rendkívül sok szó esett a mezőgazdasági termelés legfontosabb kultúráiról és legfontosabb ágazatairól. Szó volt az állattenyésztés fontosságáról, a hús-, tej-, vajtermelésről stb., az ipari növények termeléséről, olajosmagvak termeléséről és másokról. Nem akarom mind sorra venni, csak a számunkra legfontosabbakat. Nagyon sokszor említették a kenyérgabona termelésének fontosságát és a takarmánygabona termesztésének fontosságát. A kenyérgabona-termesztéssel kapcsolatban a helyzet az, hogy a mi egész táborunkban a színvonal nem túlságosan magas, egyelőre olyan helyzet van, hogy nemcsak hogy nem tudunk a világpiacon mi, a szocialista tábor jelentős tényezőként jelentkezni, hanem csak nagy kínnal, üggyel-bajjal tudjuk a szocialista tábor belső szükségletét is ellátni saját terméssel. Ez a helyzet. Tovább rontja a helyzetet az a körülmény, hogy a szocialista országok mindegyike — egy kivételével — rendkívül szívesen lemond a kenyérgabona-termesztésről. Mindenki olyan terveket készített magának, hogy ő nem termeli meg az ország kenyérgabona-szükségletét, hanem valami mást termel, amiben így látszatra több a fantázia, kenyérgabonát pedig adjon neki a többi, mert a nyugati piacról aranyért venni szintén nem kellemes dolog kenyérgabonát, de, hogy ez a „többi" adjon, végső fokon oda lyukad ki, hogy a Szovjetunió adjon mindenkinek kenyérgabonát. Valahogy mindegyik külön-külön így gondolkozik és spekulál. Ezzel kapcsolatban ott olyan vélemény hangzott el, és egyetértés is volt ebben, hogy a szocialista országok mindegyikének, amelynek ehhez a közeli lehetősége is adva van, első kötelessége az ország kenyérgabona-szükségletét megtermelni. Egyébként a szovjet delegáció nevében a Hruscsov elvtárs félre nem érthető módon kijelentette, hogy ők nem hajlandók a beláthatatlan időkig vállalni azt a szerepet, hogy gabonát csak ők termeljenek, és mindenki hozzájuk jöjjön gabonáért. Nekünk volt egy bizonyos fajta elképzelésünk; most készül az Ötéves terv. Most készül az ötéves mezőgazdasági terv, és ott volt ilyen elképzelés. Az egyik az úgy szólt — ez a hivatalos —, hogy arra kell törekednünk, hogy az ország kenyérgabona-szükségletét meg kell, hogy termeljük. Ez a mi álláspontunk. Szenvedélyes specialisták és olyan, mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó pártmunkásaink kidolgoztak egy ún. második variánst, aminek az lett volna az értelme, hogy 80 ezer vagon kenyérgabonát kapjunk valakitől, a szocialista táboron belül, hogy kitől, azt nem nehéz kitalálni, és mi viszont valami mást termelünk, amiből nekünk több hasznunk lenne, mint a kenyérgabona-termesztésből. Ez a mi második variánsunk, ami a Politikai Bizottság álláspontja is annyiban, hogy amikor ezt a tájékoztató anyagot készítettük a testvérpártok számára, helyeseltük, hogy második variáns. Hát ott aztán a mi második variánsunkat alaposan elintézték, úgyhogy itt semmiféle variánsról nem lehet szó, és vissza kell térnünk az első variánshoz, amit már három éve — nem annyira csinálunk, mint — prédikálunk, de meg is kell csinálni. És véget kell annak vetni, hogy minden évben örvendünk annak, hogy hál'istennek, megint csökkent a kenyérgabona vetésterület. Mert ezt, mint bizonyos fejlődési irányt üdvözöltük eddig. Ami bizonyos keretek között érvényes is 420