A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Bizottság mégsem képes decemberben ugyanazt még egyszer jobban elmondani, ami a kongresszuson hat napon keresztül szerepelt, rádió útján stb. a közvélemény tudomására jutott. Úgy határoztunk, hogy ez a fajta kampány — tehát a küldöttek szélesebb körű beszámolója, aztán a kongresszus anyagának ilyen agitációs vitele — januárban induljon meg szélesebb körben, amikor már bizonyos új kérdéseket is be lehet kapcsolni a kongresszusi agitációba. Ennek megfelelően januárban, februárban, márciusban és azt követően maguknak a központi bizottsági tagoknak is fel kell lépni, és a sajtó időről időre egynéhány vezető ember fellépését is propa­gálja, hogy valamiféle beosztás legyen, ne egyszerre 30 beszéddel töltsük meg a sajtót. Ez már meg is kezdődött, a diósgyőri pártnap[pal], és ennek folytatása lesz, 6 Kérjük, hogy a Központi Bizottság minden tagja kapcsolódjék bele ebbe a kam­pányba. A kongresszus anyagát úgy kell vinnünk, hogy már egészítsük ki a közben jelentkező új kérdésekkel is. A fő formának mi — tekintve arra is, hogy téli időszak van — összevont, szélesebb körű nyilvános pártnapokat gondoltunk. Ezeket lehet vidéki városokban is tartani, budapesti kerületekben is és másutt. A Politikai Bizottság tett egynéhány intézkedést annak érdekében, hogy a népgazdasági tervek megvalósítása is megkezdődjék, olyan értelemben, ahogy ott a kongresszuson szóba került. Ennek megfelelően megtárgyalta az 1960. évi ter­vet, illetve annak fő kérdéseit, ez a kormánynál benyújtásra került, és ott jóváhagy­ták. 7 Intézkedés történt olyan irányban is, hogy az Országgyűlést január végére hívják össze, és ott az 1960-as tervet és más időszerű kérdéseket tárgyaljunk. Bizonyos intézkedés történt annak érdekében is, hogy a termelőszövetkezeti moz­galom októberi központi bizottsági határozatát, amit a kongresszus is jóváhagyott elvileg, megfelelően vigyük a megvalósulás útjára. 8 Ismeretes, az volt a fő gondunk, hogy a kampány — mert hát azért ennek a neve azt hiszem az, hogy kampány, termelőszövetkezet-fejlesztési kampány — politikailag helyes módon menjen, erő­szakoskodás és olyasmi nélkül, ami lerontja a termelőszövetkezeti mozgalom eddi­gi egészséges helyzetét. A Politikai Bizottság ennek érdekében úgy határozott, hogy a kampány menetében a dolog vezetését kézben kell tartani, és minden hónapban — legalább minden hónapban egyszer — a megyei titkárokkal alapos közös megbeszélést kell tartani. Az első ilyen megbeszélés meg is történt, 9 a másik januárban lesz, és mindaddig, amíg a kampány tart, időnként a tapasztalatokat megbeszéljük, mielőtt tovább mennek az elvtársak. 10 Ami a Központi Bizottság munkatervét magát illeti — nem tudom, az elvtár­sak emlékeznek-e rá, vagy talán inkább felsorolom —, itt a következő kérdések szerepelnek: Beszámoló a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsával kapcsolatos kérdések­ről; ez februárra van előirányozva. Itt meg kell jegyeznem: nem az egész kérdésről van szó, hanem egy-egy adott konkrét lépésről. A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Elnöksége részéről kezdeményezés történt annak érdekében, hogy a KGST szervezetében részt vevő országok pártjai üljenek össze egy tanácskozásra, egy olyan jellegű tanácskozásra, amilyen közel két éve volt ipari kérdésekben, 11 most üljünk össze mezőgazdasági kérdésekben. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy kezdődjön meg a KGST-országok között a mezőgazdasági tervek és elképzelések egyeztetése is, és hogy ez megfelelően történjen, az első tanácskozás inkább politi­kai jellegű. Az elképzelés az, hogy ott határozatok nem születnek, de amiben ott a KGST országok pártjainak vezetői, illetve küldöttei megegyeznek, az afféle politi­kai utasítás a KGST szervei számára, amit ők végrehajtanak. Egy ilyen tanácsko­392

Next

/
Oldalképek
Tartalom