A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

tudnunk kell most, hogy mennyi gabona áll rendelkezésünkre, és nem kapkodhatunk januárban vagy márciusban, hogy nincs a kenyér biztosítva. Szerintünk ez a kérdés, hogy vásároljuk fel a tsz-ektől a húst, húsban-e vagy kukoricában, ez bizalom kérdése, és bízunk-e mi abban, hogy visszaadják azt, ami őrájuk hárul a népgazdaság egészéből. Következő kérdésem, elvtársak, a gazdálkodás színvonalával kapcsolatban, itt az anyagban gépről, műtrágyáról, férőhelyről szó van. Amit az elvtársak mondottak, én azzal teljesen egyetértek, hogy a szakember az nem hátra, hanem előbbre teremti a létet olyan mértékben, mint amilyen mértékben nekünk szükséglet jelentkezik. Azonban meg kell mondani, hogy mi most kb., és azt hiszem, ha most Lombos

63 elvtársék felszólalnak, kb. ugyanazt mondhatnák el, és más elvtársakkal is beszélgettem. Most viszonylag nagyon komolyan jelentkezik a szűk keresztmetszet. Az az igazság, hogy ha ember ránéz egy kimutatásra, ahol ki vannak mutatva a tsz-ek gazdaságeredményei, meg tudja mondani, hogy hol van szakember, aki jó szakember. A 2-3 év gazdasági eredményt kimutató táblázat alapján rá tudunk mutatni néhány százalék hibaponttal, hogy itt jó szakember van, itt pedig nincs. Nagy eltérés van azonos feltételekkel gazdálkodó szövetkezetek között, ahol az egyik helyen tapasztalt és képzett szakember van, a másikkal szemben, ahol jóindulatú, de kevésbé tapasztalt, vagy éppen nincsen. Miért vetem én fel? Én egyetértek azzal, amit Kádár elvtárs mond, csakhogy, elvtársak, mi felmértük a jelenlegi szükségletet, ami van, és ami kell. Mi felmértük, hogy 2000 holdra számítva egy egyetemi végzettségű szakembert kellene nekünk beállítani, mintegy 350-380, kb. megvan a 40-45%. Technikumi végzettségű vagy ahhoz hasonló iskoláztatással brigádvezetőknek, gépészeknek, állattenyésztőknek kellene mintegy másfélezer, és van kb. 300. A valóságban persze jobb a helyzet, mint így statisztikai kimutatásban. Van egy csomó olyan brigádvezető, aki jó gyakorlati szakember most, de megemeljük a gazdálkodási célkitűzéseket 3 év múlva néhány 10%[-kal], azt már teljesíteni nem tudja, ha őt nem iskoláztatjuk, mert a föld az nem lesz több. Van egy csomó most belépett parasztember, aki elvégzett gazdasági szakiskolát, gyakorlott ember, ezeknek valami speciál iskolára való elküldése, amely rövid idő, mondjuk 10 hónap, egy év vagy egy félév, vagy levelező, rövid néhány év alatt ki lehetne egy bizonyos, jelentős számút képezni. Sokat gondolkoztam, hogy felvessem-e, mégis felvetem ezeknek az új, őszi kezdésű tsz-eknek a kérdését. Én egyetértek az anyagban a célkitűzéssel, hogy ne csináljunk ilyet, annál is inkább, mert senki sem mondta ezt a tavasszal sem, mi sem mondtuk, és tiltakozom is ellene, hogy mi feltaláltuk a spanyolviaszt. Kialakult helyzet volt, és úgy értékeltük, hogy jó, ha megcsináljuk. Jobb ha megcsináljuk most, jobb feltétellel indulunk most, ősszel neki. Azt hiszem, elvtársak, hogy legalábbis nálunk az az értékelés, hogy ezeket újjá kellett, illetve kétszer kellett szervezni, azt nem tudom elfogadni, mert nem így van. Ehelyett meg kell mondani, hogy mennyiségben szinte le nem mérhető, óriási munkát kellett belefektetni. Ez igaz, de ugyanakkor hadd tegyem hozzá elvtársak, hogy ezek az úgynevezett őszi kezdésű szövetkezetek hogy néznek most ki. Azok az összes szövetkezetek, akik [sic!] elvégezték eddig az őszi vetést a megyében, kb. 50, aminek fele őszi kezdésű szövetkezet. Elvetette az árpát, kukoricát és így tovább. Pedig az össz-szövetkezetnek nincs fele az őszi kezdésű szövetkezet. Ugyanakkor ezek az őszi kezdésű szövetkezetek saját erőből mintegy 360 épületet építettek. Én is azt mondom, hogy ne csináljuk ezt még egyszer. De nem is lesz rá 343