A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

természetes és normális folyamat, mert hát milyen szocializmus az, amelyik nem növeli évről évre a dolgozók ellátását? Azonban mégis azt vetném fel, elvtársak, hogy úgy néz ki, hogy nagy erőfeszítéssel tudjuk talán teljesíteni a megemelt terveket. Azonban nem tudom, én persze országosan nem tudom egyik vagy másik megye helyzetét. Bennünk is felmerült, hogy nem lehetne-e bizonyos más teherelosztás ez évben, hogy ezt az átmeneti első esztendőt valahogy könnyebben tudnánk átvészelni. Nálunk most mindenki ezzel, a tervnek a teljesítésével foglalkozik. Nem tudom, máshol hogy van, de úgy látom, más is hasonló módon szólalt fel, hogy ez az átmeneti esztendő az, amelyik a legfeszítettebb és úgy tudom, hogy a teherelosztás elég átlagosan történik. A másik kérdés, ami felmerült, és nálunk elég széles körben vitatkoznak rajta, felmerült az, hogy a takarmányt, ill. a húst, azt mi hogyan vásároljuk fel, zsákban, vagy ahogy a paraszt mondja bőrben, gabonát, kukoricát vásárolunk-e, vagy pedig szarvasmarhát, meg sertést, meg stb. Kádár elvtárs mondotta felszólalásában, hogy általában jó az államnak a gabonatartaléka, amazt könnyebb visszaadni. Én azt mondom, hogy ezzel kapcsolatban tisztázni kellene azt, hogy az államnak az érdeke, de ugyanakkor a tsz érdeke is összeegyeztethető-e, egyiknek is, másiknak is mi az érdeke. Szerintem összeegyeztethető, és ezentúl tisztázni kellene egy-két ilyen dolgot, pl. a tartalékolás, meg spekuláció. Legutóbb volt egy ilyen vita, ill. értekezlet idefenn,

62 Fock elvtárs felszólalása után én magam is nagyon sokat gondolkodtam, és ha mindent nem is tudtunk ott megfejteni, de bizonyos vélemény kialakult. És ez a következő: én azt gondolnám, hogy amikor minél inkább előremegyünk és a szövetkezetek politikai, erkölcsi, gazdasági szempontból is olyan egységet kívánnak, amelyek képesek biztosítani a folyamatos húsellátást és egyéb áruellátást is, akkor lehetőleg még a kukoricát, árpát ne árpaként és kukoricaként vásároljuk fel, ill. a húst, hanem húsként, a szövetkezetek hizlalják meg a sertést, tejet termeljenek, baromfihúst adjanak, tojást adjanak, és azt vásároljuk fel. Ezzel kapcsolatban felmerült ez a tartalékolás kérdése. Azt hiszem, ez kicsit velejárója, és egy-két évig még, amikor átszervezzük is, így lesz, éppen azért, mert a tudatában nem következik be azonnali gyors fordulat az új tsz-tagnak. Most hogy van az új tsz-tag? Azt mondja, hogy elhiszem én magának, hogy jobb lesz a tsz, de nem próbáltam én még ki ezt a tsz-t, ami biztos, az biztos, és beteszem a kamrába. Ha most jövőre nem követünk el hibát, jobban gazdálkodunk, akkor már az első év őt meggyőzi, hogy mi a fenének kell tartalékolni. Biztos, hogy jövőre csökkenni fog a tartalékolás, én merem azt mondani, hogy jövőre, az ez évi tsz-tagoknál nem lesz olyan, aki a szükségletnél többet fog a kamrába betenni, és esetleg hosszabb ideig ott tartja. A spekuláció az előbbi szempontból merül fel, hogy spekulációnak lehete azt nevezni, ha egy termelőszövetkezet arra törekszik, hogy ne kukoricát adjon el, hanem helyette sertést. Mi azt mondjuk, hogy ez nem spekuláció. Nem spekuláció akkor, ha a szövetkezet plusz munkát akar befektetni valamibe, hogy azáltal magasabbra emelkedjen. Csak normális dolog, és általában ez így van. Van még egy dolog, amivel mi sokat vívódtunk, és ez a kenyérgabona kérdése. És itt szerintünk van egy egészségtelen jelenség. Én megmondtam a múltkor is, nagyon sok pénzt adott már az állam, mégis az a véleményem, hogy nem járul hozzá erejéhez mérten az ország kenyérgabona ellátásához. Kenyérgabonát már nem kell a tsz-nél tárolni, legfeljebb akkor, ha nincsenek közös magtáraink, hogy valameddig őrizze a kenyérgabonát. A kenyérgabonánk az ország ellátására, a város ellátására van, annak az állam raktárában van a helye, mert minekünk 342