A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

42 tag, de a kukoricát 103 tag szedte, elvtársak. Kint volt a feleség, az anyós, a sógornő, meg mindenki. Mindenki kint volt, elvtársak. Van nekünk olyan tsz-ünk is, ahol mi is a hagyományos munkaegység szerint osztjuk a jövedelmet, és úgy kell az ipari munkásokat kérni, hogy menjenek, szedjék le a kukoricát, és vágják le a szárat. Tudnék én az elvtársaknak sok ilyen példát felhozni. Mégis, mi akadályozza, elvtársak, hogy ezt alkalmazzuk? Én beszélgettem a Központi Bizottság egyik munkatársával erről a dologról, a saját szemével látja, hogy így van. Azt mondja, igaz, tényleg jó eredmény, de ez végső soron visszatérés az egyéni gazdálkodáshoz. Lehet, hogy én nem értem, de gondolom a következőt: az ipari munkás, aki darabbérben dolgozik — én mindig úgy dolgoztam —, és akkor írták jóvá, vagy fizették ki. Azért nem egyéni gazdálkodás volt az, hanem a tőkésnek nagyüzemi gazdálkodása volt az. Itt ugye, közösen szántanak, közösen végzi a gépállomás, nagy táblában, csak éppen arról van szó, hogy aki ahogy kapálta, úgy aratott. Hogyan lehet, elvtársak, különben biztosítani, hogy a családtagok részt vegyenek a munkában? Mondják meg, hogyan lehet? Hát aki közvetlen foglalkozott vele, legyen szíves mondja meg, hogy lehet, hogy a családtag is részt vegyen a munkában? Persze, ha a családtag egész héten részt tud venni, az rendben van, de ha 1 napot tud, vagy 1/2 napot, vagy egy délutánt tud segíteni, ezt nem tudjuk megoldani egyelőre. Ahol ténylegesen megvan a nagyüzemi gazdálkodás minden feltétele, gépesítve van, ott nincs ilyen probléma, a gépek elvégzik, az ember ott kiszolgálja a gépet, ott meg van oldva. De hát mi tovább megyünk, nem tudunk, elvtársak, főleg a nagy munkaigényű, a nagy munkaigényű kultúráknál nem tudunk mindent gépesíteni. Nekünk szükségünk van, hogy a falun élő minden munkaerőt értékké fejlesszük, hogy értéket termeljen. Nem lehet egyetlen emberünk, félemberünk, egyetlen asszonyunk, aki otthon a háztájiban van, illetőleg otthon van. Mert ez értéket termel, a jövedelmet növeli, a nemzeti jövedelmet növeli. És ha mi ilyen módon vagy hasonlóan — lehet, hogy jobb is van — biztosítjuk a munka beosztását, arról nem beszélve, hogy az improduktív munka itt szinte a nullára csökken, sokkal kevesebbet kell beírni, nem kell beírni csak azt, hogy a végén hány mázsa termett. Egy brigádvezető végigjár és megnézi: maga nem kapált meg gyorsan, általában nem termelt, pedig tudja, hogy ha nem kapált, nem fog aratni. Szorgalmas a mi parasztunk, s ha tudja, hogy miért dolgozik, akkor igyekszik dolgozni. Mindenhol ilyen kísérleteket tettünk, na de akkor mégis miért nem lehet? Azt mondják azért, mert ugyanúgy kapál, mint amikor az övé volt. Hát először is nem igaz, mert nem a saját földjét, nem annyi földet, mint amennyi neki volt, hanem amennyit vállalt. Amit ő vállalt, hogy ebben az évben elvégzi. A szerszámkészítő a gyárban kap egy szerszámot, 3 hónapig dolgozik vele, azért nem egyéni vállalkozó ő. Na, de azért, elvtársak, a zöldkönyvben a következő van írva, ami teljes egészében, elvtársak, fedi a szocialista munkaszervezést, de azért zavarja az embereket, és a tanácsnál azt mondják, hogy kérem, ez van kiadva, ti beszélhettek, mi oda tartozunk.

20 Azt mondja: a tagok a nagyüzemi munkamegosztás előnyeit kihasználva, a termelés minden ágában közösen végzik a munkát. Ki van mondva, hogy minden ágában, ebből ugye arra következtetnek, hogy, kérem, kapálni csak úgy lehet, hogy brigádban, tízen együtt egy brigádvezetővel, és ahány négyszögölet kapáltatok meg, majd úgy írja este jóvá nektek a munkaegységet. Hogy aztán a kapálás miatt ott maradt-e a paraj, vagy nem, hogy az a brigádvezető reggel korán felkel és kelti a parasztokat, gyere komám kapálni, mert el van a föld gazosodva és hasonló, az egy más lapra tartozik. Ha pedig kiosztja neki, hogy ez a 292