A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Azok a részek, amelyek lazák, azokat a további munka során fel kell kutatni; még hátra van egy évünk. Azok, amelyek túlfeszítettek, azokat fel kell oldani. Én most szeretnék rámutatni néhány olyan, a külkereskedelemnek különösen a piaci oldaláról, de ez a termeléstől sokszor elválaszthatatlan, vonására, amely a következő időszakban szem előtt tartandó, véleményem szerint. A Kiss Árpád elvtárs említette már, hogy itt az egyik központi kérdés lesz az, hogy ebben az ötéves tervünkben az első három év az nem azonos jelleggel bír, mint az utolsó két év. Ha véletlenül most 3 éves tervet csinálnánk, akkor itt egész más hangon beszéltünk volna, az első 3 évben igen komoly problémák vannak, amelyek azonban megoldhatók, éppen ezért nyugodtan hozhattuk ide, mert érezzük az erőt. Már az eddigi tapasztalatok, amit 1957-ben, 1958-ban, 1959-ben szereztünk, mutatták azt, hogy milyen módon lehet teljesen kihasználni a gazdaságunkban rejlő erőt. De most ne veszítsük el, ami ebben valóban jó volt, azt őrizzük is meg. Hát mi az egyik, ami valóban jó volt, például a nemzetközi piacon? Az — aminél nagyobb propaganda nem lehet —, hogy mi irántunk, a nemzetközi tevékenységünk iránt az ellenforradalom előtti időhöz képest a bizalom, az összes országokban, azt lehet mondani, majdnem kivétel nélkül helyreállt. Miben állt ez helyre? Abban, hogy bizalommal vannak, hogy amiket mi ígérünk, azt mi álljuk, akár exportról, akár vásárlásról, akár egyéb fizetési kötelezettségről van szó. Ennél jobb propaganda nem lehet. Ezt a helyzetet ha elrontjuk — ha nem vigyázunk rá, mint a szemünk fényére —, akkor materiális erőt veszünk el a tervünk megvalósításától. És ez egyformán vonatkozik, akár a szocialista országról van szó, akár a kapitalista országokról. Itt az elvtársak említették, mint nagy pozitívumot — és ez valóban így is van —, hogy a KGST-nek az új munkamódszere lehetővé teszi — és ez korábban nem létezett —, hogy mi már idehozhatunk egy olyan tervet, amely azt lehet mondani, 65-70%-ban úgynevezett tervegyeztető nemzetközi tárgyaláson egyeztetve van. Ez egy hatalmas haladás. De én megmondom, éppen ilyen pozitívumnak kell minősíteni azt is, hogy már most, 1959 közepén vagy vége felé tudjuk azt, hogy hol van probléma, hogy mit nem tudtunk elhelyezni, vagy mit nem tudtunk megkapni, ez éppen olyan pozitívum, ha helyesen élünk vele, és ha helyesen dolgozunk vele. Ma már terveket tudunk felállítani, és ez elég nekünk — nem kell, hogy a tőkések is tudják róla — elég, ha én állítom fel a tervet, és tervszerűen tudok vele mozogni. Ugyancsak tervszerűen tudunk eljárni olyan cikkekben, amelyekről tudjuk, hogy nehéz az elhelyezés, vagy nem tudjuk megkapni. Egy kis kijavítással is tartozom, Fock elvtárs úgy említette, hogy hosszúlejáratú egyezmények vannak. A KGSTnek ez a helyes gyakorlata az úgy szól, hogy tervegyeztetés, idáig jutottunk el, most jönnek majd a hosszúlejáratú egyezmények, amikor a kormányok kötelezően aláírják a kötelező kontingenseket. És aztán jönnek még az éves egyezmények, és azután a bővítések. Itt a tábornak ezzel a négyszeres fokozattal olyan ereje van tulajdonképpen elrejtve, amit e pillanatban sokszor nem is tudunk kellően felbecsülni. Mi, akik napról napra foglalkozunk vele, mindjobban érezzük ennek az erejét. Amit a Kádár elvtárs mondott, azt nem lehet eléggé aláhúzni, úgy fejezte ki, hogy amikor túlteljesítjük a tervet, akkor az anyag, az energia és az értékesítés egyidejűleg legyen biztosítva. Gondolom, ebbe az is beletartozik, hogy a tervnek magának is olyannak kell lenni, abban minden tételnek olyannak kell lenni, hogy ez a három elem meglegyen abban is. A terv maga is csak akkor jó, ha ez a három 260