A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

tanácsi kisebb beruházási építkezéseket és a tanács tulajdonában lévő épületállomány tatarozási és felújítási munkáit. Itt szeretném mindjárt megemlíteni, hogy az én véleményem szerint — és talán az elvtársak közül többen is osztoznak benne — ma már nem olyan siralmas az épületek képe, mert az épület-tatarozásokat a fő útvonalon és terek esetében elsőnek, később a városnak a többi részét is sorban tatarozni, csinosítani fogjuk, és úgy gondolom, hogy nemcsak Budapesten, hanem az ország sok városában és községében ezt a helyes munkát ma már szemmel láthatjuk. Részt vesz még az országos építésben a szövetkezeti építőipar és az építőipari kisipar. Azt szeretnők, ha ez a két kategória mindenekelőtt a termelőszövetkezetek részére építkezne, illetőleg a lakosság részére. Sajnos, ma az a helyzet, hogy az országos vagy állami építőipar, beleértve a tanácsit is, a kisebb jelentőségű munkákat, pl. olyanokat is, melyeket Valkó elvtárs említett meg, csak nagy nehézségek árán tudja elvégezni, mert a tervmutatói elsősorban nagy munkákra vannak megszabva. Az apró kiegészítések, bővítésekből és egyebekből álló építkezésekre az állami építőipari apparátus nincs kellően felkészítve, illetőleg nem szerveztük meg még azokat a speciális építésvezetőségeket, amelyek külön tervmutatókkal ilyen típusú munkákat elvégezhetnének. Ezért a szövetkezeti építőipar és az építő kisipar sajnos elég nagymértékben vesz részt az állami építkezésekben is, nem kívánatos módon elvon kapacitást a közvetlen feladat végzésétől, a szövetkezeti építkezésektől és a lakossági építkezésektől. Igyekszünk fokról fokra és évről évre olyan helyzetet teremteni, amelynek kapcsán ezt a ma még helyteleníthető gyakorlatot fokozatosan megszüntetjük, és ilyen módon az állami építést és a szövetkezeti, illetőleg a tanácsi építést egymástól szervezetileg is, anyagellátásilag is élesebben el fogjuk tudni választani. A másik szervezés — talán ennél is fontosabb — az, amit a munkahelyeken kell nekünk végezni. Megmondom, hogy az utóbbi évek részeredményei kapcsán még nem lehetünk megelégedve az itt történtekkel. Ilyen módon az építés helyi szervezésével még rendkívül sok tennivaló van hátra. Ennek kapcsán kell elérnünk azt, hogy az építkezéseken valóban súlypontot alakítsunk ki, az építkezéseken koncentráljuk erőnket, hogy azok minél gyorsabban és minél hatékonyabban bonyolódjanak le, és az a régóta hangoztatott indokolt vád az építőiparral szemben fennállt, hogy lassan épít, ezt kell a helyi szervezéssel, a vállalaton belüli szervezéssel megoldanunk. Erre vonatkozólag szeretnék felvetni egy gondolatot annak kapcsán, hogy most egy tervidőszak tervéről van szó. Mi építők azt szeretnők, ha a távlati, 15 éves, perspektivikus terveken belül az ötéves irányelvek és annak egy bizonyos idő múlva az elnevezése ötéves terveken, illetve az éves terveken belül lenne egy olyan gyakorlati szervezési lehetőség, hogy az építőipar a 3 év múlva sorra kerülő építkezések programját és helyét ismerné, és azon dolgozhatna főleg műszaki tervezési vonatkozásban - és pl. ebben az évben a két év múlva sorra kerülő építkezések műszaki tervét végezné. Már ebben az évben ismerné a jövő évi munkát teljes egészében, és arra vonatkozóan az összes kivitelezési terv is rendelkezésre állna. Ilyen módon az erőit és a szervezését úgy tudná irányítani, hogy végül is céltudatosan és az összes lehetséges erő kihasználásával az év során fennakadás nélkül tudná lebonyolítani a munkáit. Vagyis arról van szó, hogy az ismert tervfogalmakon túlmenően, a 15 éves és éves terveken túlmenően, de ezekre támaszkodva egy ilyen araszoló tervezési módszer alakulna ki úgy, hogy az építőipar már a 3 évre előre jelzett munkáknak is legalább a 216