A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

akarja a közügyet előmozdítani. Mert sok olyan tapasztalat van, amit munkánknál hasznosítani tudunk. Tanulni is kell ezt az anyagot. Aki kommunistaként képezni akarja magát, annak a szervezett oktatás keretében, vagy az önálló tanulás keretében tanulnia is kell ezt a kongresszusi anyagot. Mert ez a kongresszus a marxizmus jelenlegi elemzését adja, nem akármilyen kérdésekről[sic!]. Aztán bizonyos következtetéseket kell levonni abból a szempontból, hogyan hasznosítsuk a saját népünk és a saját pártunk számára azt, amit ez a kongresszus nyújt. Ha áttérünk a XXI. kongresszusra és saját kérdéseinkre, illetve a kettőt kapcsolatba hozzuk, azt hiszem, hogy fel kell tennünk egy alapvető kérdést, hogy ha a XXI. kongresszus eszmei, politikai irányvonalát nézzük, akkor mit kell mondanunk a saját pártunk eszmei, politikai irányvonaláról? Ez elég nehéz kérdés. Különösen most, mert nekem nagyon élénken emlékezetemben él 1956 márciusa, amikor a mi akkori Politikai Bizottságunk deklarálta ebben a teremben a beszámolónál, hogy a Szovjetunió XX. kongresszusa mindenben helyeselte a mi Központi Bizottságunk

43 vonalát. Azt hiszem, emlékeznek erre néhányan. És ez a deklaráció akkor tragikus volt, ezt meg kell mondani. Ma már inkább talán a komikus felé hajlik, mert távol van a dolog. Most nekünk is választ kell adni. Hát mit mondjunk? Igazolódott-e bizonyos vonatkozásban a Központi Bizottság? Azt hiszem erre, a nehéz előzmény dacára is, igennel kell válaszolni. A fővonal feltétlenül igazolást nyert. Meg kell mondanom, hogy hol van a lényeges eltérés mondjuk pl. az SZKP mindennapi munkája és harca és a miénk között. Vagy bizonyos eltérés, [sic!] a néptömegek vonalán is fel lehet ismerni. Azt hiszem, a fő egyezés az, hogy az eszmei vonal, az irányvonal, a politika lényegében ugyanaz. Marxista-leninista politika — más körülmények között —, de azért ugyanaz. Az eltérés abban van, hogy az SZKP — véleményünk szerint — sokkal következetesebb a saját elveinek, politikájának gyakorlati alkalmazásában, mint mi vagyunk. Kérlelhetetlenebb is eszmei dolgokban, és a gyakorlatba való átültetésnél nincs az a tarkabarkasága a helyzetnek, mint ami nálunk megvan. Bár a fő tevékenységi területek nagyobb részén a Központi Bizottság vonala megy, lefelé egész ágazatok vannak, ahol senki sem tudja, hogy ez megy vagy nem ez megy, szóval sokkal több következetesség kell. És ez elég lényeges különbség. Mert nem elég, hogy az eszme helyes, hanem nagyon fontos aktus, amikor ez a gyakorlatba átmegy, megvalósul. Most nem az eszmei-politikai felfogásban van az eltérés — mint annak idején —, itt szerencsénkre azonosság van, fontos az, hogy marxistaleninista a vonalunk, de a megvalósításban nagyon lényeges eltérés van. Kevesebb a következetesség nálunk. Azután az SZKP bátrabb is. Ahol tenni kell valamit, vagy változtatni, vagy egy vezetési szisztémát el kell dobni, mert látnivaló, hogy már nehézkes, rossz, és újat kell helyette hozni, abban bátrabb az SZKP Azonkívül a hibákkal szemben lehet látni sokkal határozottabb türelmetlenséget. Aki találkozott mostanában szovjet emberekkel, szovjet kommunistákkal, az látja, hogy ott már nemigen tűrik az általános fecsegéseket. Nem tűrik, rendkívül türelmetlenek az elvtársak. Ott konkrétan, kézzelfogható eredményeken, tényeken mérik le, hogy egy ember ott, ahol áll, ér-e öt krajcárt, vagy sem. Dolgozik, vagy nem dolgozik, alkot, vagy nem alkot. Nagyon türelmetlenek az ilyen fecsegessél, meg féloldalt állással szemben maguk a tömegek is. Tehát felülről is és a tömegek oldaláról is. Nagyon mélyreható változás ez. A személyi kultusz idején elég sok ilyen formális vonás volt az SZKP munkájában is, de azt tűzzel-vassal égették, és 15