A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ezer, illetve 90 ezer tonnával több hengerelt áru jön ki. Ez persze lehetetlennek tűnik, pedig így van. Tudniillik, 70 kilogrammal kell megjavítani a kihozatalt, acélöntecsről a készárura vonatkozólag. Ezek a kihozatali számok úgy néznek ki nálunk, hogy a faragos hengerelt áru kihozatal 1958-ban 1372 kg/tonna volt, vagyis 1 tonna hengerelt készáruhoz 1372 kg acélra volt szükség, és ennek le kell menni 1302 kg-ra 1965-re. Hogy ez lehetséges és reális, az teljesen biztos, úgyhogy a legnagyobb felelősségtudat mellett lehet állítani, hogy ez a 70 kg 1000 kg-ként megtakarítható, tehát ide akkor nem 1610 számnak kell jönni, hanem ide 1 millió 701 tonnának, és akkor az indexszám nem 153 lesz, hanem 162, a 162-es index a 186-os gépipari felfutással pedig összhangban van, és így kb. 3% tartalék is marad. Kérném, hogy ilyen értelemben ezt módosítsuk, mert ez teljesen reális és lehetséges. Elmondhatom nyugodtan, hogy nekünk az első félévünk most Diósgyőrben kereken 40 kilogrammos megtakarítást adott az anyagra vonatkozólag. Még nagyon messze vagyunk azoktól az intézkedésektől, amiknek a bevezetésével ezen tovább lehet javítani, de 1958-hoz képest 40 kg, ez azt jelenti, hogy egy év alatt több mint a fele be van futva annak az útnak, amit itten 70 kg-ban jelöltek meg. Ez teljesen reális és lehetséges lesz. Ennyit szerettem volna mondani a számokról, és kérném, hogy ezt így igazítsuk ki, mert olyan fontos dologról van szó, mint a hengerelt áru, anélkül a gépipar dolgozni nem tud. Amit itt meg szeretnék még mondani, és nagyon melegen üdvözölni, hogy kellő hangsúly jutott végre ebben a tervben a termelékenység problémájának és ezzel összefüggésben a műszaki fejlesztés és a technológiai kérdéseknek. Való igaz, hogy nekünk az iparág döntő többségében, így a kohászatban is olyan hihetetlen tartalékaink vannak, amik nem ismertek általában még mindig a közvélemény előtt. Egy-két rövid példa. A nagykalapácsnál 12 ember dolgozik, vagy nagy sajtónál 12 ember dolgozik nagyon keserves munkán. Egyetlen egy manipulátort oda ha beállítanak, a létszám lecsökken 3-ra, a munkatermelékenység legalább 30%-kal megnövekedne. És ez együtt jár az emberi munka megkönnyítésével, mert ez a munka veszélyes és életveszélyes. Sok esetben nálunk vannak 40 tonnás darabok, amit sajtolnak, és ezt kézzel mozgatni, az egy életveszélyes dolog. Nem egy embert agyonütött már, amikor dolgozott ott mellette, ezt a munkát átveszik a gépek Ilyen gépet lehet kapni, nekünk épp most érkezett be a Szovjetunióból az első és legalább 4 ilyen gépet tudunk beállítani. Ez azt jelenti, hogy minden 12 emberből — de ez műszakonként értve — már megmarad 9, és az más területen foglalkoztatható. Hallatlanul nagy tartalékaink vannak ilyen téren. És ha én valamitől félek, az legalábbis az — a saját iparágamból nézve —, hogy ha konzekvensen visszük a műszaki fejlesztést és [a] technológiai eljárás modern bevezetését és azt a politikát, hogy a pénzünket, amit elvehetünk a nemzeti jövedelemtől, felhalmozásból állóeszközök növelésére, és azt konzekvensen gépek és egyre modernebb gépek beszerzésébe fektetjük, az egyetlen félő dolog, hogy most már nemcsak olyan perifériális területeken jelentkeznek majd munkaerőfeleslegek, mint jelen esetben a nehézipari centrumokon a nők foglalkoztatása, vagy egyes iparral nem rendelkező vidéki eldugott helyeken lévő, Sátoraljaújhelyen és hasonlójellegű kisebb-nagyobb helyeken, hanem még az ipari centrumokban is. Mert másképp ezt nem lehet realizálni. Nekünk van egy új hengerművünk, ami a beindításával a munkatermelékenységet kb. 10-szeresére növelte a régi hengersorhoz képest. Ez nem beszéd, ez realizálva van, most már 4 éve fut ez a hengersor. Kádár elvtárs ismeri, és látták 203