A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

általános fejlődés útja feltétlenül a szocializmus erősödését jelenti és végső fokon a győzelmét, de ezek a közbeeső szakaszok bizonyos ellenkező jelűek lesznek. Egyik az élesedést jelenti, a konfliktus közeliségét, esetleg konfliktust is, a másik pedig az enyhülést. Ezzel számolni kell, mert az általános világbéke napja még nem köszöntött ránk. Ezt tudni kell. És akár propagandáról, oktatásról, vagy akár tömegagitációról van szó, mindig hozzá kell fűzni, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a béke erői féken tudják tartani az imperializmus erőit, és azok nem tudják a világháborút kirobbantani, azért van így, mert harcolnak ezért a pozícióért. És a tömegek is harcolnak. És ha nem harcolnánk, akkor mi volna? Végül itt a kongresszuson szóba került a kommunista és munkáspártok egymás közötti viszonya, azon belül pedig, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja a nemzetközi munkásmozgalom soraiban a kommunista pártok példaképe, vezetője, a Szovjetunió pedig a szocialista tábor vezető ereje. Ez a két megállapítás a kongresszus előtt is szóba került. Ugyanis mi kaptunk a szovjet elvtársaktól egy szöveget, még a kongresszus előtt, ahol közölték velünk, hogy ők hogyan akarják felvetni ezt a kérdést, és mondjuk meg a véleményünket. Ebből az fontos, és azt kell megemlíteni, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának az a gyakorlata, hogy nem avatkozik bele semmiféle párt belső ügyeibe. A másik, ahogy ez a kérdés általában a propagandában, tömegagitációban szerepel. A szovjet elvtársak felvetették, hogy ők örülnek, mert rájuk nézve megtisztelő, hogy őket, az SZKP-t a testvérpártok mint példaképüket kezelik. Annak is örülnek, hogy a szocialista tábor országaiban őket mint a szocialista tábor vezető erejét emlegetik. Úgy gondolják, hogy ez a ténynek is megfelel, és rájuk megtisztelő. Ugyanakkor az a véleményük, hogy ennek az állandó és ilyen formában történő hangsúlyozása bizonyos mértékig talán nem hasznos, különösen a kapitalista országokban harcoló pártok számára, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az SZKP alárendeltjei. Azt is meg kell mondanom, hogy ebben a kérdésben annak hangsúlyozásán kívül, hogy mi a pártok egymás közötti viszonya: önállóság, függetlenség, bele-nem-szólás egymás belügyeibe, a szolidaritás, a felelősség, amely minden pártra hárul, mind a saját munkásosztálya felé, mind a nemzetközi munkásosztály előtt a forradalom sorsáért - más kimondva nem lett. De az egészből az a benyomásunk keletkezett, hogy a szovjet elvtársak ellene vannak annak, hogy minden okmány, minden többé-kevésbé hivatalos megnyilatkozás, minden akció mindig azzal kezdődjék, hogy az SZKP a vezető, a példa, a Szovjetunió a vezető. Persze itt valami határozatot hozni — mi gondolkoztunk ezen — majdnem lehetetlenség. Ha nem hoz az SZKP olyan határozatot, hogy befolyásol más pártokat, olyat se hozhat, hogy megtilthassa, hogy őt hogy nevezzék. Ez világos! De a kérdés felvetése azt jelenti, hogy a szovjet elvtársak, úgy látszik, amellett vannak, hogy kevesebbet emlegessék őket. Mert habár ténylegesen ilyen intenció nincsen, de olyan benyomást kelthet valakiben, hogy nélkülük nem mer senki egy önálló lépést sem tenni, holott a valóságban egész másképp van. Pár szót a kongresszus tapasztalatainak hasznosításáról. Természetesen a kongresszus anyagával ismerkedni kell. E tekintetben az a véleményem, hogy a magyar sajtó jó szolgálatot tett. Jól publikálta a kongresszus anyagát. A közvélemény nagy érdeklődésére jellemző, hogy a XXI. kongresszus anyagát százezrek, talán lehet mondani, milliók olvasták a népi sajtóban, és azt hiszem, ez nem is a legrosszabb formája az ilyen anyaggal való ismerkedésnek. Ezt tanulmányozni is kell. A tanulmányozás annak is feladata, aki valamilyen területen felelősséggel 14