A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

reális helyzetbe került. Én csak azért vetem fel, hogy ilyen hiányosságok azért történnek. Nagyon örülök annak, hogy a témával kapcsolatosan Kádár elvtárs rámutatott arra, hogy ha pártszervezetek saját munkájukat nem tekintik döntő kérdésnek, milyen politikai veszélyek állnak elő egyes üzemekben. Amikor azt mondta Kádár elvtárs, hogy úgy néz ki, hogy az új termelői árak alapján megállapított költségszintje a vállalatnak ma például magasabb, mint a régi költségszint, plusz a szocialista munkaverseny vállalása. Tehát ha mi nem vigyázunk, egyes vezetők opportunizmusa helytelen helyi érdekből kiindulva oda vezethet, hogy egyes gyárak munkástömegeit szembe fogják fordítani a párttal, mert ha nem érik el a költségszintet, nincs nyereség, és a dolgozók jogosan felvetik: hát kérem én ugyanannyit csináltam, mint azelőtt, hogy vezetnek a vezetők, miért nincs nyereség. A SZOT vezetősége is úgy határozott, hogy szeptemberben összehívja a soron következő plénumülést, ahol többek között erről is szó lesz, hogy a szakszervezeteknek, nem a vállalati, hanem az össznépgazdasági érdekből kiindulva, milyen komoly munkát kell kifejtenie, hogy ez a politikai helyzet ne következzen be egyetlenegy vállalatunknál sem. Egyetértek Kádár elvtárs megállapításával: a gazdasági vezetés átszervezéséhez, reformálásához vagy fejlesztéséhez óvatosan kell nekünk hozzáfogni, és a kongresszusi dokumentumoknak is ezt említeni kell, és ezt tanulmányozni kell. Ezt azért tartom szükségesnek elmondani, mert az elmúlt központi bizottsági ülésen én voltam az, aki azzal a bírálattal léptem fel — türelmetlenséggel —, hogy ehhez a fejlesztéshez kezdjünk már hozzá, csináljunk benne valamit, ne topogjunk annyit egy helyben. Azóta én is rájöttem személyes tapasztalat alapján azokon a területeken, ahol kísérletképpen ilyen fejlesztést bevezettünk, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, ezt nagyon jól meg kell gondolni, mert másképp összekuszálhatjuk ezeket a dolgokat, ha idegeskedünk, ha hirtelenkedünk vele, és nem hozza meg a kívánt eredményt. Ezért helyeslem a javaslatot, amit Kádár elvtárs tett ebben a kérdésben. Az irányelvekkel kapcsolatosan több megjegyzésem, hozzászólásom lett volna, a vita folyamán azonban a felszólaló elvtársak már jelentős részét elmondták. Egy pár dolgot szeretnék azonban megemlíteni. Feltétlenül egyetértek Kiss Dezső elvtárs felszólalásával, és nagyon felhívom rá a figyelmet az egyes dokumentum kritikusabb szellemére [sic!]. Nem úgy, hogy kérdést elővenni tényleg azért, hogy legyen benne kritika, na tanuljatok belőle, egész párttagság! Hanem a benne lévő megállapításokat a politikai, gazdasági, kulturális élet terén kritikusan felvetni. Van itt egy dolog azonban, amivel most már én magam sem tudom, hogy hogyan állok. Ez a Magyar Dolgozók Pártjának feloszlatása és annak körülményei.

91 A pártkonferencia óta központi bizottsági ülésen így, úgy került szóba ez a dolog. Kádár elvtárs is az egyik ülésen, vagy referátumban, vagy a válaszában említette úgy a dolgot, hogy a kongresszuson erről a témáról majd mondani fogunk a párttagságnak. Elolvastam a dokumentumot, hát ezért ennek a lényege benne van, az, hogy milyen körülmények voltak, milyen volt azelőtt a pártélet, hogy bontakozott ki az ellenforradalom támadása, hogy mi következett mindebből, Nagy Imre revizionista árulása, és hogy hogyan jött létre az MSZMP A politikai vonalát a dolognak megtalálni benne. De így kimondva nincs, hogy mondjuk egy korábbi felfogásunknak megfelelően az MDP feloszlatását mondjuk a kongresszuson így kívánjuk szerepeltetni. Ezt nem azért vetem fel, mintha egy valamilyen nagy jelentőségű kérdés lenne, vagy azért, mert 146