A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
jobban segítjük a tömegszervezeti munkát. Mutassuk meg, hogy ezért szálltak szembe a hőzöngőkkel. így már azt hiszem, benne van az, ami fontos. Azért mellén állt a legértelmesebb, politikailag megnőtt 49 tömeg. Aki szeret dolgozni, létezni, munkálkodni. A 23. oldalon a lakáshiányról van szó. Én azt hiszem, elvtársak, itt mi kicsit sokat vállalunk, amikor azt mondjuk, hogy tizenöt év alatt minden erre igényt tartó családnak önálló lakást biztosítunk. Én azt hiszem, itt meg kell mondani, hogy a társadalom segítségével, és az igényjogosult egyéni segítsége kell hozzá. Ez társadalmi kérdés, és ennyi idő alatt nem tudjuk megoldani, és nem is így szólnak gazdasági intézkedéseink, így ne is ígérjük meg, hanem mindenki a maga erejét, anyagi eszközét adja oda, hogy ő is lakáshoz jusson tizenöt éven belül. És ez mindjárt mozgósítólag hat. A 24-25. oldalon foglalkozunk a mezőgazdaság fejlesztésével, a belterjesség kérdésével. Elvtársak, ami benne van, azt nagyon helyesnek tartom, azonban hiányzik egy mondat, mégpedig a következő: hogyha még egy vagy két ilyen jó termés van, akkor az minket nemzeti katasztrófába sodor... (Derültség, hangzavar...) Hogy mi az első osztályú disznózsírt dunai uszályokon tároljuk egész télen, mert nincs hová tenni, és eladjuk harmadosztályúnak, vagy ipari terméknek. Szóval, elvtársak, én mondom, ha borból még két ilyen jó termésünk lesz, még a fürdőmedencék is kevesek lesznek a tároláshoz. Nemcsak az időjárás miatt van jó termés, sokat tettünk és teszünk a belterjességgel, ez az eredménye. Egy kicsit fel kell készülni, ez folyamatos lesz, javulni fog a termelés. Erre fel kell készülni a termékek feldolgozása, tárolása érdekében is. Itt az anyag egy mondatot adjon, mint leckét, mint feladatot. Ez a jó termés ez olyan, hogy az idén jó termés lesz, és még jövőre is lesz jó termésünk, aztán még jobb lesz. És itt mi nem vagyunk jól felkészülve, legalább leckét adjunk mi magunk felé. Szóltak a megyetitkár elvtársak itt a szünetben, hogy mennyi almatermésük van, mennyi minden van, miért nem viszitek a hűtőbe. Hát kell a hűtő annak a nyomorult csirkének, amely dollárt hoz. De az alma savanyú, az elveszi a parasztnak a termelési kedvét, s ha egyszer nem veszem át [sic!l. Vannak itt olyan kérdések, ahol előrelépést kell tennünk, és ezt mondjuk itt meg magunk felé a tennivalóknál. A 33. oldalon felsoroljuk, hogy a szomszédos testvérnépek, a románok és a csehek milyen jól dolgoznak. 50 Én nem tartom szerencsésnek a felsorolást így. Ennél több szomszédunk van. Többek között a Szovjetunió, s ha felsorolunk két népi demokráciát, ez mindenképpen megbántást okozhat azoknak a testévnépeknek, akiket nem sorolunk fel. Hát a bolgárok azért, hogy messzebb vannak, éppúgy tartoznak a népi demokráciához, éppúgy építenek valamit, szóval ez nem egy szerencsés felsorolás. Általánosan mondjuk meg, hogy a testvérnépek mennek előre. Kezdődjék névsor szerint az anyagban. Javaslom, hogy ne emeljük ki. Végül, elvtársak, az egyik helyen azt mondjuk, hogy nem utolsósorban a Szovjetunió segítségével értünk el eredményeket. Itt mondjuk azt, hogy elsősorban. Elvtársak, pozitív oldaláról vegyük, hiszen az egész gondolat, az egész bekezdés ilyen értelmű. Ezt szebbé kell tenni, ezt a részt is. Én, elvtársak, egyetértek a határozati javaslattal, elfogadom, és ismétlem, nagyon szépnek és jónak tartom. Ezekkel a hozzászólásokkal [sic!] kívántam a javaslatokat kiegészíteni. NÓGRÁDI SÁNDOR 51 elvtárs: Kedves elvtársak! Én az előterjesztéssel teljesen egyetértek. Különösen alá akarom húzni, hogy egyetértek azzal a javaslattal, 118