A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

anyagban egy helyen szerepel — és eléggé elbújtatva —, hogy az 1959-es márciusi határozattal a Központi Bizottság a néphez fordul, gyorsítsuk meg a szocializmus építését.29 Én úgy gondolom, hogy ez a kongresszus tulajdonképpen a szocializmus építésének nemcsak egyszerű befejezését, hanem tényleg a meggyorsítását célozza, hogy öt év alatt be tudjuk fejezni. Ezért úgy gondolom, hogy nyomatékosabban, érezhetőbben kellene ennek a gondolatnak végigvonulni, vagy rögtön az elején félreérthetetlenül leszögezni, vagy a befejezésnél még súlyt adni ennek a gondolatnak, hogy világossá váljon, a kongresszusnak nemcsak egyszerűen beszámoló jellege van, a cél kitűzését és erre való mozgósítását célozza. Ez egy kicsit elsikkadt az anyagban a különböző feladatok részletezéseinél és meghatározásánál. A párt-résznél úgy éreztem, hogy az egy kicsit a kelleténél is szűkebb, soványabb. Nehéz elgondolni, hogy egy ilyen dokumentumban pl. a kádermunkáról egy árva szó nincs, még csak utalás sem. Tudom, hogy részletesen ezt nem lehet kifejteni, de a kádermunkáról, a párt nevelőmunkájáról nehéz dolog, hogy valamennyit mégis hát egy ilyen dokumentumban ne mondjunk. Ugyancsak a tömegszervezeteknél felsoroljuk az összes tömegszervezeteket, a felsorolásban szerepel a tanácsok [sic!], a női szervezet, amiről megállapíthatjuk, hogy kell, legalább egy fél mondattal szerepeljen. A tanácsoknál még többre gondolok. A tanácsok egy helyen, egy negyed mondattal szerepelnek, ahol államigazgatási kérdésekről van szó. De mivel egy ilyen dokumentum, aminek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak széles tömegek, és azt hiszem, hogy teljesen joggal tulajdonítják ezt a jelentőséget, lehetetlen, hogy a tanácsokról, amelyek az ellenforradalom után olyan komoly viharban nemcsak hogy megálltak a helyüket, hanem hamar megszerveződtek, talpraálltak, őszintén szólva az összes meglévő hiányosságok, fogyatékosságok ellenére, amelyekkel én jómagam is találkozom, szinte napról napra, amikor a tanácsokkal kapcsolatba kerül az ember, mégis azt kell mondani, komoly javulás, komoly fejlődés van a tanácsok munkájában, egy nagyon komoly törekvés arra, hogy tömegkapcsolatot építsenek ki, és egy ilyen dokumentumban ezt a törekvést valamilyen mértékben — szerintem — méltányolni kell, erre utalni kellene, ez erősítést és biztatást jelent, hogy a pártvezetés látja a tanácsok munkájában, a tanácsapparátusok munkájában, tevékenységében ezt a törekvést. Egy fél mondattal talán megérdemelne annyit — esetleg valamelyik másik tömegszervezet mellé odatenni —, hogy a Nőszövetség is valamit tesz ezen a téren. A 17. és a 32. oldalon

30 ismét foglalkozik a dokumentum az igazságszolgáltatással, illetve az ellenforradalom elleni harc, a munkáshatalom diktatórikus oldalával. Itt olyan észrevétel alakult ki bennem, akár ezt a 17. oldali részt olvasva, akár a 32. oldalon, amely csaknem ismétlése ennek a résznek, hogy egy kicsit úgy magyarázzuk ezt, hogy miért volt szükség arra, hogy mi keményen lépjünk fel, és nem elég támadólag vetjük fel ezt a kérdést, hanem magyarázólag. Arra gondolok itt, hogy részünkről teljesen jogos és eszembe jutott a kínai pártnak a határozata, amely felvetette, hogy tulajdonképpen nem eléggé gyakoroltuk a diktatúrát, és ezért nem eléggé érvényesülhetett a demokrácia sem. Az, hogy mi ebben az esetben az ellenséges elemekkel szemben a diktatúrát gyakoroltuk, úgy gondolom, nem szabad ilyen kicsit védekező oldalról felvetni a kérdést, mint ahogy itt van. Ilyen magyarázkodóan. Utoljára azt vetném fel, hogy egy kicsit problémamentes, szóval nem eléggé mutat rá egy-két olyan problémára, ami szerintünk helyes lenne, jogos lenne, már a téziseknél a probléma felvetése, amely utat mutatna 110