A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

amiben közöljük, hogy lesz kongresszusunk, és kérjük, hogy üdvözöljék a kong­resszust. Végül úgy határoztunk, hogy ezeket is meghívjuk. Valószínű úgy is az, hogy egy sor párt nem tud eljönni, akkor miért bántsuk meg őket azzal, hogy meg se hívjuk? Ez a rendes gyakorlatnak megfelel; meghívást kapnak, és utána fognak küldeni táviratot, hogy megkaptuk a meghívást, sajnáljuk, nem tudunk elutazni, nehézségek stb. miatt, ezért üdvözöljük. A meghívott pártok száma magas, ameny­nyi csak van, amennyiről csak tudunk, ez nyolcvan-valahány, vagy kilencven fele jár, és számítunk arra, hogy negyvenöt-ötven között lesz a megjelenő pártoknak a száma, és kérjük, hogy ezt hagyják jóvá, mert [ha] mi most jóváhagyjuk, akkor a jövő héten már ki is küldjük a meghívást, és akkor szeptember végén pedig majd elküldjük még pótlólag ezeket az irányelveket. Még a kongresszus előkészítésével kapcsolatos munka során meg kell említe­nem két dolgot, amivel foglalkozunk. Az egyik, anélkül, hogy a Szervezeti Szabály­zatot megsértenénk, és a választásokat előre befolyásolnánk, mégis szükséges bizonyos kádermunka végzése. Ugye, mi azt mondjuk a pártszervezeteknek, hogy a Szervezeti Szabályzatot szigorúan tartsák tiszteletben. Azért az nem lehet, hogy valami segítséget ne nyújtsanak a jelenlegi vezetőségek azoknak a taggyűléseknek, konferenciáknak, meg a kongresszusnak a káderkérdések eldöntéséhez. Bizonyos előkészítési munka szükséges. Nos, ennek megfelelően mi például megnéztük a héten a Politikai Bizottságban, mi a helyzet jelenleg a megyei pártbizottságok vezetőinél és a budapesti kerületi pártbizottságok vezetőinél, 27 és a vizsgálatunk eredménye az lett, hogy a megyei pártbizottságoknál két embernél látunk nehézsé­get, hogy a munkát nem tudnák vinni tovább, a budapesti kerületi pártbizottságok titkárainál pedig azt, hogy minden funkcionárius viheti tovább a munkát. A két megyei vezetőnél sem politikai okról van szó, hanem részben olyasmiről, hogy hároméves pártiskolára fog menni az ősszel az egyik, tehát nem célszerű, hogy most újból megválasszák, és a másik embernél a kora, de nem politikai ok. Na most, mi milyen határozatot hoztunk. Előre mi nem hozhatunk határozatot, mert akkor minek szavazni. Mi a magunk számára hoztunk egy olyan határozatot, hogy a pártbizottságok megválasztása után, ha ezeket az elvtársakat jelölik a titkári funkcióra, azt i helyeseljük. Csak a pártbizottság megválasztása utánra szól ne­künk ez a mérlegelés, mert mi előre nem kötelezhetünk egy párt, egy kerület tagságát arra [sic!], hogy ezt tessék megválasztani titkárnak. Ilyen jellegű munkát még el kell végezni a Központi Bizottság szerveinek, még egy lépcsőben körülbelül a járási titkárok szintjén, meg talán nagyobb üzemek titkárai esetében is, de mi segítünk egy kicsikét a felkészülésnél. Most foglalkozunk egy másik kérdéssel is, amivel az elvtársak majd kellő idő­ben fognak; mi szeretnénk megoldani, hogy a párt, a kormány, a gazdasági élet vezető posztjain egy kicsit tovább javítsuk a munkát. Ez összefügg azzal, hogy bizonyos terveket kell még odavinni, és a kongresszusnak kell állást foglalni majd, és a kongresszuson megválasztott Központi Bizottságnak bizonyos kérdésekben, és nem lehet, hogy most már ne gondoljunk rá. Pl. olyasmire gondolunk, hogy a Központi Bizottság titkárainak a számát kell növelni, a gyakorlati munka azt mutatja, hogy vagy két emberrel több titkár kell. Hasonló kérdések vannak a kormánynál is, valamely erősítés kívánatos, ezt csak egyszerűen azért jelzem az elvtársaknak, hogy ilyen kérdésekkel is foglalkozunk. Ha valakinek van valami­lyen gondolata, vagy ötlete, javaslata, vagy a Központi Bizottságnak állásfoglalása ilyen kérdésben, tessék, segítsenek, most, vagy később, amikor célszerűnek látják. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom