Nyulásziné Straub Éva: A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849–1866 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 34. Budapest, 1999)
ELŐSZÓ
vizsgálódási körünkbe a légió iratait, mindössze egy-egy olyan, légióval összefüggő irat kerül közlésre, mely az emigráció más irányú tevékenysége, kapcsolatrendszere miatt kiemelkedő fontosságú. Összeállításunk elsődleges célja az 1849-1866 közötti, az emigráció olasz politikai kapcsolataival összefüggő, a Magyar Országos Levéltárban fellelhető iratanyag közzététele. Mindez azt jelenti, hogy nem kívánja az adott korszak teljes monografikus feldolgozását adni, ellentétben Hajnal István és Jánossy Dénes műveivel. Az 1920-as évektől számos, egy-egy kérdéskört felölelő tanulmányjelent meg, annak ellenére, hogy a két jeles tudós munkássága előtt az adott témakörök tudományos feltárása még nem történt meg. Feltétlenül utalnunk kell Lukács Lajos: Magyar politikai emigráció 1849-1867 című monográfiájára, mely a világban szétszóródott emigránsok helyét és szerepét mutatja be. A szerző nem használja a Kossuth-emigráció kifejezést, az 1860-as években Komáromy György és Csáky Tivadar jelentőségét Kossuth fölé emeli. Véleményem szerint a most közölt dokumentumok bebizonyítják a Kossuth-emigráció kifejezés politikai jogosultságát és segítenek szerepének pontosabb meghatározásában. Az emigrációval sok tudományos dolgozat foglalkozik, a témát „feldolgozottnak" tekinthetjük, így logikusan vetődik fel a kérdés, hogy miért van szükség ezen forráspublikációra? A megjelent tanulmányok vagy forráscsoportokra épülnek, egy-egy kérdést exponálva vagy átfogó jellegűek és a történelmi távlat természetszerűen leegyszerűsítő, a legfontosabb tendenciákat bemutató eszközével élnek. Természetes, hogy a történelmi távlatból a tett, a cselekvés eredménye ami fennmarad és az értékelés alapjává válik, az adott helyzetben döntést hozó szándéka, a döntést befolyásoló objektív és szubjektív tényezők feledésbe merülnek, lényegtelenné válnak. Éppen a szabadságharc nagy egyéniségeinek megítélésében találunk ellentétes, történészeket is megosztó állásfoglalásokat, pl.: Széchenyi-Kossuth, Kossuth-Görgey Kossuth-Deák vonatkozásában. A KossuthGörgey vitával, a kortársak és az utókor ítélkezésével kapcsolatban jegyezte meg Hajnal István: Nem lehet itt ítéletet mondani e kérdésben tisztán a való helyzet mérlegelése alapján. Ez egyéniség problémája, és nem a tényeké. Hangsúlyozni szeretném, hogy a történelmi események alakulása szempontjából a konfliktusban résztvevők indíttatása nem mindig játszik szerepet, szélsőséges esetben a győztes csata előtti helytelen helyzetfelmérés is érdemmé magasodhat. Ha azonban a történelemből tanulni szeretnénk, nem elég a szigorú tényeket ismernünk. A döntéshelyzetek alapos ismerete segíthet minket abban, hogy elkövetkező döntéseinket a korábbi tapasztalatok birtokában tegyük meg. Kossuth angliai és amerikai kampánykörútjai során tartott beszédeiben elemzi a korai szabadságmozgalmak és az európai hatalmak viszonyát, keresve a korábbi kudarcok okait. Bár a beszédek olvasásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy Kossuth célja a magyar nép iránti szimpátia felkeltése volt, és ennek érdekében tekintettel kellett lennie elemzésében az angol és amerikai nemzeti érzelmekre és a politikai légkörre, mégis sok olyan megállapítást tartalmaznak, melyek az európai helyzetben reálisan értékelik a magyar mozgalmak lehetőségeit. S itt szeretnék visszatérni arra, hogy miért tartom lényegesnek a
