Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány 3.2. A királyi udvartartás reformjának ügye A választásokat követő 1892. február 24-i minisztertanács az uralkodó elnökletével áttekintette a belpolitikai helyzetet. Ezt részletesen a ///. részben tárgyaljuk, e helyen csak azért foglalkozunk az üléssel, mert azon terítékre került a királyi udvartartás ügye is. Az ellenzék — közjogi igényei sorában — régóta napirenden tartotta a közös udvartartás megszüntetésének és a külön budapesti magyar udvartartás megteremtésének követelését. Növekedett a támadások heve az 1889. évi költségvetési vita során: a függetlenségi párti Ugrón Gábor követelte a külön udvartartásról szóló törvényjavaslat beterjesztését, de ezt Tisza Kálmán határozottan elutasította. Csak olaj volt a tűzre Ferenc József 1890. október 17-i legfelsőbb elhatározása, amellyel — a korábbi „császári-királyi" („cs. kir.") helyett — elrendelte a „császári és királyi" („cs. és kir.") elnevezés használatát a Közös Hadsereg és a Legfelsőbb Udvartartás összes hivatalaira. Az 1890 őszi költségvetési vita parázs ellenzéki támadásokat hozott. Ekkorra már a kormány elutasító álláspontja is finomodott: elvileg, közjogi szempontból nem vitatta a teljesen elkülönített magyar udvartartás létjogosultságát, de a gyakorlati megvalósítást pénzügyi és célszerűségi okokból lehetetlennek tartotta. Nem zárkózott el bizonyos anomáliák korrigálása elől, amelyek abból eredtek, hogy az udvartartás — bár költségeinek Magyarországra eső részét az Országgyűlés szavazta meg — kívül állt az állami szervezeten. A kormány ezért az uralkodói akarattól várta a probléma rendezését.

38 A hivatkozott minisztertanácsban Wekerle felvetette, hogy a kormány dualizmust védő álláspontjának sikeréhez „elengedhetetlenül szükséges lenne bizonyos, az ellenzéknek hálás támadási felületet adó kérdések megoldása." Konkrétan az udvartartás és a haderő egyes, a lényeget nem érintő kérdéseire gondolt. Mindezzel egyetértve Szilágyi reményét fejezte ki, hogy az udvartartást érintő csekély kérések „legfelsőbb méltatásra" találnak. Szőgyény nem értett egyet minisztertársaival, mert úgy vélte, hogy az ellenzék bármi féle módosítást a gyengeség jeleként értelmezne. Ferenc József az ülés végén zárszavában a Wekerle és Szilágyi által említett kérdésekben fenntartotta magának „a végelhatározást azon időre, amikor majd konkrét javaslatok terjesztetnek elő", de hozzátette: „a haderő kérdését illető legkisebb változtatások is alaposan megfontoltassanak." Az udvartartásra vonatkozóan azonban nem támasztott ilyen szigorú feltételt. A színfalak mögött ezekután megkezdődhettek a bizalmas tárgyalások, helyesebben a tapogatózások. Wekerle pénzügyminiszter a Képviselőházban 1892 áprilisában már kijelenthette: a kormány foglalkozik az udvartartás kérdésével abból a célból, hogy államjogi helyzetünk nem külön udvartartás létesítésével, de az udvartartás külső megjelenítésében és érintkezéseiben miként nyerjen megfelelő kifejezést.

39 Az ügyben a következő kormány idején született döntés. 3. 3. Állami főtisztviselők és főispánok kinevezési, felmentési és egyéb ügyei Valamennyi állami főtisztviselőt, sőt az alsóbb szintű állami tisztviselők egy részét is az uralkodó nevezte ki a minisztertanács határozata alapján. A főbírák személyi 71