Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
109./10./ 1892. március 18. kormány helyzetét is, valamint azt a követelményt, hogy az államhatalom tekintélye megóvassék, az ügy kiegyenlítése érdekében hajlandó az esetre, ha a kormány a kérdéses törvény módosítását nem tartaná időszerűnek, a törvény módosításának elvi kilátásba való helyezésének feltétele mellett a római Szentszéknél azt a modus vivendi elfogadását és érvényre emelését javaslatba hozni: hogy a katolikus lelkészek a vegyes házasságokból származó gyermekek anyakönyvi kivonatait a szülők vallásának kitüntetése mellett az illető polgári hatóságokhoz idöközönkint és kollektive tehessék át, oly kikötéssel azonban, hogy azok a nem katolikus hitfelekezetek pásztoraihoz használat végett meg ne küldessenek, továbbá hogy ezen kivonatokból az illető polgári hatóságok polgári használatra államérvényes bizonyítványokat állíthassanak ki; azonban a katolikus lelkészek részére mindenkor fenntartandó lesz azon jog, hogy egyházi célokra ők is állíthassanak ki hiteles anyakönyvi kivonatokat. Miután a prímás átirata egész terjedelemben is felolvastatott, s az ügy behatólag megvitattatott volna, a prímásnak írásban adandó válaszra nézve a minisztertanács abban állapodott meg, hogy eziránt a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által bemutatandó választervezet alapján fog tüzetesen határozni. Jegyzetek a A3, pontot nem közöljük. 1 Ld. még 1891. máj. L/24., szept. 6J3., szept. 7./2., szept. 2S./2., 1892. febr. 9./19. 2 Wekerle febr. 27-én nyújtotta be a költségvetést, amelynek általános tárgyalása ápr. l-jén fejeződött be. A részletes tárgyalásnak a pénzügyi felhatalmazás lejártáig történő bevégzésére semmi remény nem mutatkozott, ezért a püm. — Ferenc József ápr. 12-i engedélyével — ápr. 21-én benyújtotta a további 2 hónapos indemnitást kérő tvj.-ot, amelyet máj. folyamán el is fogadtak. (1892:10. te.) (OL - K 2 - 1892/97 - Tvj.-ok, VI. /288. es./, OL - K 255 - 1892 - 6. t. - 1193, KN /l892-97/ 1-3. k.) — A költségvetés tárgyalása végül jún. 1 -jén fejeződött be. Wekerle még aznap benyújtotta a költségvetésről szóló tvj.-ot is, amely júl. 5-ig a Fh.-ban is átment. Tv.erőre emelte az 1892:14. te. (Azogy. tárgyalás során a kormány eredeti tervezete annyi módosulást szenvedett, hogy mind a kiadási, mind a bevételi főösszeg több mint 2 millióval, a fölösleg pedig 12 995-ről 14 725 Ft-ra emelkedett.) KN (1892-97) 4-5. k., OL - K 255 - 1892 - 3. t. - 1934. 3 Az egyházpolitikai kérdésre vonatkozó jk.-i pontok felsorolása: 1890. nov. 3. 7. jegyzet. 4 Az említett értekezlet febr. 28-án zajlott le. Vaszary levelét Id. OL - K 26 - 1892 - 221 (531). Vö. Salacz, A magyar kultúrharc... 134-135. p. 667