Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)
Bevezető tanulmány érdekeket kielégítő mellék- és összekötő vasutak általában még hiányoztak. A már említett törvények (1880:31. és 1888:4. tc.-ek) alapján jóval egyszerűbbé vált az engedélyezési eljárás, enyhültek a korábbi szigorú építési műszaki feltételek. 1888 után az állami költségvetésben évi 300 000 Ft támogatás állt rendelkezésre a HÉVépítkezések támogatására, és a korábban gyakori üzemeltetési nehézségek is csökkentek azáltal, hogy a MÁV és az állami kamatbiztosítást élvező magánvasutak kötelesek voltak átvenni a HÉV üzemeltetését, ha az vonalaikkal összeköttetésben állt. Természetesen nem hiányoztak a kikötések sem: pl. az engedély legfeljebb 90 évre szólt, ennek letelte után a vasút kárpótlás nélkül az állam tulajdonába került, az állam megváltási jogát bizonyos esetekben azonnal vagy 30 év elteltével is érvényesíthette, az építési engedélyt csak akkor adták meg, ha a törzsrészvények 30%-át készpénzben már befizették. 22 A Szapáry-kormány minisztertanácsa — nem számítva a kiadott előmunkálati engedélyek bejelentését (ezek közül csak az érdemi adatokat tartalmazókat közöljük: Id. 1892. szept. 16./10., szept. 23J9., szept. 30./9.) — összesen 27 vasútengedélyezési ügyet tárgyalt (némelyet többször is) a következő megoszlásban. (Jelöljük a vonatkozó minisztertanácsi jegyzőkönyvi helyet is.) MAV-vonalak: - vasúti csatlakozások Romániával (1890. aug. 8./8., 1891. febr. 28J4., márc. 14J6.,jún. 26./14., 1892. szept. 23.H.) - Máramaros-Kőrösmezö-határszél vonal (1890. aug. 8J9., 1892. febr. 19./2. —folytatás a Wekerle-kormányjegyzőkönyveiben.) - Budai körvasút (1891. ápr. 6./2.) HÉV-ek: - Brassó-Háromszéki HÉV (1890. márc. 25./7.) - Máramarosszigeti Sóvasutak (1890. márc. 25.Z8.) - Sümeg-Tapolcai HÉV (1890. ápr. 3J8.) - Pozsony-Szombathelyi HÉV (1890. máj. 1./9.) - Nagymargita-Verseci HÉV (1890. máj. 9./4.) - Esztergom-Almásfüzitői HÉV (1890. máj. 17./5., okt. 23./l. — Folytatás a Wekerle-kormány jegyzőkönyveiben) - Ipolyság-Balassagyarmati HÉV (1890. máj. 17./6.) - Petrozsény-Lupényi HÉV (1890. máj. 17./7. f szept. 20./2.) -Budapest-Esztergomi HÉV (1890. máj. 30./6., aug. 30./9., 1892. szept. 15./2.) - Haraszti-Ráckevei HÉV (1891. jan. 9./9.) - Késmárk-Szepesbélai HÉV (1891. ápr. 6./4.) - Zalaegerszeg-Ukki HÉV Tűrje és Szentgrót közötti vonala (1891. ápr. 6./4.) - Nagyszeben-Vöröstoronyi HÉV Nagyszeben és Felek közötti vonala (1891. máj. L/13.) - Felek-Fogarasi HÉV (1891. máj. L/14.) - Igló-Lőcsei HÉV (1891. szept. 6J4.) ^ - Térrét-Kovászna Keskenyvágányú HÉV (1891. okt. 2J6.) 54