Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány 1890-re az ország fő vasútvonalai — a keleti, délkeleti határok felé vivő vonalak kivételével — már kiépültek, így elsősorban a mellék- és szárnyvonalak, az összekötő vasutak létesítése volt hátra. A kormány ezeket magánvállalkozásokkal kívánta kiépíttetni állami támogatás nyújtásával és a helyi közösségek „érdekeltségi hozzájárulásá"-nak bevonásával. A minisztertanács valamennyi lényeges vasúti kérdéssel foglalkozott. Közülük elsőként a vasútépítés engedélyezésének ügyeit tárgyaljuk. Fő vonalú vasút esetében — minisztertanácsi határozat alapján tett kereskedelemügyi miniszteri előterjesztésre — az Országgyűlés döntött az engedélyezésről. A HÉV-ek engedélyezésére az 1880:31. te. és az ezt módosító, kiegészítő 1888:4. te. rendelkezései voltak irányadóak. Az Országgyűlés csak olyan HÉV-ek engedélyezését tartotta fenn magának, amelyek két vasútvonalat kötöttek össze, vagy fővonalaknak kiegészítő részét képezték, vagy közvetlenül az országhatárig terjedtek, vagy pedig valamely vasutat gőzhajóval járt vízi úttal közvetlen csatlakozással kötöttek össze. Egyébként a „minisztérium", vagyis a kormány hatáskörébe tartozott az engedélyezés, amelyről a kereskedelemügyi miniszter előterjesztésére a minisztertanács határozott. Az Országgyűlést csak a már kiadott engedélyekről kellett tájékoztatni. Az építkezés megkezdése előtt a következő eljárás zajlott le: - előmunkálati engedély megszerzése (a kereskedelemügyi miniszter saját hatáskörben adta ki, 1892. júliustól azonban utólag tájékoztatnia kellett a minisztertanácsot); - közigazgatási, műtanrendőri bejárás annak megállapítása céljából, hogy a műszaki és pénzügyi elképzelések helyesek-e; - engedélyezési tárgyalás, amelyet a Kereskedelemügyi Minisztériumban működő állandó engedélyező bizottság tartott; e bizottság elnöke az államtitkár, tagjai a Kereskedelemügyi, a Pénzügy-, a Földmüvelésügyi és a Közös Hadügyminisztérium képviselői voltak, meghívottként részt vettek a tárgyaláson az engedélyt kérők és — érintettség esetén — a MÁV, illetőleg más vasutak megbízottai; itt állapították meg az építés, a költségviselés és az üzembe helyezés konkrét követelményeit; - a kereskedelemügyi miniszter előterjesztése a minisztertanácshoz a vasút engedélyokmányának kiadása vagy az engedélyokmány kiadásának az Országgyűlés általi engedélyezése tárgyában; - a minisztertanács határozata alapján az engedélyokmány kiadása vagy törvényjavaslat benyújtása az Országgyűléshez, majd a törvény alapján az engedélyokmány kiadása, mindkét esetben a kereskedelemügyi miniszter rendeletével. Valamennyi vasút-engedélyezési ügy a minisztertanács elé került, ha már sikerrel túljutott az engedélyezési tárgyaláson. Az engedélyokmány kiadására, illetve az ehhez való hozzájárulást kérő törvényjavaslat benyújtására csak az uralkodó előzetes egyetértésével kerülhetett sor. A Szapáry-kormány idején túlnyomórészt HÉV-társaságok építkeztek. Jellemző, hogy az 1890-189l-l 892-ben átadott 1313 km vonalhosszból mindössze 2 km esett ún. fő vasúti társaságra és 107 km a MÁV-ra, ellenben a HÉV-társaságok ebben a három évben 1176 km vasutat létesítettek. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a fővonalak ekkorra már lényegében kiépültek, a fővasúti társaságok vonalainak jelentős részét pedig — alább látni fogjuk — államosították, viszont a helyi forgalmi 53