Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

11./19./ 1890. május 30. vonatkozó szerződéstervezetre nézve a pénzügyminiszter úrral meg­egyezett, az államosítási tárgyalást azonnal meg fogja indítani, mely ha eredményre fog vezetni, a lezárolási állapotot az államosítás alapján keletkező helyzet fogja felváltani. 6 6. Ajánlatok a Budapest és Esztergom közötti vasúti összeköttetés megteremtésére A kereskedelmi miniszter úr kérte, hogy miután a budapest-esztergomi vasúti összeköttetés létesítése 7 céljából két különböző érdekelt részéről különböző irányban haladó vonalak építésére kéretett engedély, a minisztertanács elvileg határozza meg, hogy mely irányban létesíttessék a budapest-esztergomi összeköttetés, illetőleg me­lyik ajánlattevővel folytattassanak az eziránti tárgyalások? Ugyanis az említett összeköttetés létesítése céljából egyfelől engedély kéretett a MÁV biatorbágyi állomásából kiinduló, s az engedélyezendő Esztergom-Almásfü­zitői Vasút 8 tokodi állomása felé vezető helyiérdekű vasút építésére. E vonal építési hossza 41 km, legnagyobb emelkedése 10%o, kanyarodásainak legkisebb félátmérője 225 m. Tényleges építési és üzletberendezési költsége 2 268 000 Ft, vagyis pályakilométerenkint 55 317 Ft, mely építési tőke 35% erejéig törzsrészvények, 65% erejéig pedig 72%-os árfolyammal számított 5%-os elsőbbségi részvények kibocsátása útján volna beszerzendő. Érdekeltségi hozzájárulás útján 200 000 Ft-nak fedezése van kilátásba helyezve. Külön állami segély, kivévén a posta ingyenes szállításáért fizetendő évi 3000 Ft-nyi járulékot, mely 50 000 Ft-nyi tőkének felel meg, nem kéretett. Az üzlet kezelését a M. Kir. Államvasutak vennék át. A kombinált üzleti hossz Kelenföldtől egész a sárisápi kőszéntelepekig 51 km. E vasút közigazgatási bejárása már megtartatott, az engedélyezési feltételek is meg vannak állapítva, úgyhogy az építési engedély azonnal kiadható volna, de ehhez az esetben, ha az esztergom-füzitői vonal engedélye előbb adatnék ki, és Tokod-Tátnál csatlakozás kívántatnék, törvényhozási felhatalmazás is kívántatnék. 9 Másfelől engedély kéretett a Budapestről (a budai oldalról) közvetlenül Esz­tergomba vezetendő helyiérdekű vasút építésére. E vasút építési hossza 62 km, mégpedig kelenfold-esztergomi fővonalának hossza 50 km, Dorog-Henrikakna, Dorog-Tokod és tokod-vilmosaknai szárnyvo­nalainak hossza 12 km. Legnagyobb emelkedése a fővonalon 16,67%o, szárnyvona­lakon 30%c, illetőleg 10%c és 25%o; kanyarodásainak legkisebb félátmérője 200 m. A tényleges építési és üzletberendezési költsége 4 860 000 Ft, vagyis pályakilo­méterenkint 78 387 Ft, melynek 2/5 részben törzsrészvények és 3/5 részben 5%-os elsőbbségi kötvények útján beszerzéséhez — 69,34% átlagos kibocsátási árfolyamot számítva — 7 000 000 Ft névleges alaptőke igényeltetnék. Állami segély címén ké­retik 300 000 Ft, s azonfelül a szokásos postaszállítási járulék. Érdekeltségi hozzájá­rulás nem ajánltatott meg. A kombinált üzleti hossz Kelenföldtől a dorogi kőszénte­lepig 40 km. 10 245

Next

/
Oldalképek
Tartalom