Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

1890. május 30. 11719./ E vonalra nézve a közigazgatási bejárás még nem tartatott meg, s erre a létező tervek nem is alkalmasak, úgyhogy új terveket kellene kidolgozni azon módosítások figyelembevételével, melyek általában s különösen a budapesti csatlakozási pontnak megváltoztatása következtében szükségesnek mutatkoznak. Azonkívül a vasút finan­szírozása is más alapra volna fektetendő, amennyiben a névleges alaptőke megálla­pításánál legalább 72%-os árfolyam volna számításba veendő, az üzletkezelés tekin­tetében pedig kikötendő lesz, hogy az a MÁV-nak adassék át. A minisztertanács a tervezett 2 vasúti vonal közül a budapest-esztergomi közvetlen csatlakozásnak adott elsőbbséget, feltételül tűzte azonban, hogy az engedély kiadása előtt a vasút tervei, a tervezett budai körvas­út 11 valamely alkalmas pontjából való kiágazással, a közigazgatási bejá­rás céljaira átdolgoztassanak, s ez alkalommal az emelkedési és kanya­rulati viszonyok lehetőleg javíttassanak; továbbá, hogy a közigazgatási bejárás megtartása után az építési és engedélyezési feltételek, ideértve az építési tőkére vonatkozó határozmányokat is, a helyiérdekű vasutakra nézve fennálló törvényes szabályokhoz képest újból megállapíttassanak; hogy a névleges építési tőke megállapításánál legalábbis 72%-os árfo­lyam vétessék alapul; hogy állami segély címén, beleértve a postaszál­lítási járulékot is, legfeljebb 300 000 Ft vétessék számításba; hogy a vasút üzletének kezelése a MÁV-nak adassék át; végre, hogy engedélyt kérő a 150 000 Ft-nyi engedélyezési biztosítékot az engedélyezési tár­gyalások újból megkezdése előtt tegye le. Megbízatott ennélfogva a kereskedelmi miniszter úr, hogy az enge­délyt kérőt a fennebb megállapított feltételek teljesítésére azon hozzá­adással szólítsa fel, hogy az engedélyezési biztosítékot egy havi záros határidő alatt múlhatatlanul tegye le, minthogy vele az engedélyezési tárgyalások csak ez esetben fognak folytattatni. 12 15. A Budapesti Kir. ítélőtábla és Zólyom vármegye alispánja között tilos halászat miatt keletkezett hatásköri összeütközés kérdésében — az igazságügy-miniszter előterjesztésére — határozat arról, hogy az eljárást a közigazgatási hatóság folytassa le. 16. A Székesfehérvári Kir. Törvényszék és az Igazságügy-minisztérium között hitbizományi ingatlan ügy miatt keletkezett hatásköri összeütközés kérdésében — az igazságügy-miniszter előterjesztésére — határozat arról, hogy az eljárást a minisztérium folytassa le. 246

Next

/
Oldalképek
Tartalom