Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

9.111.1 1890. május 17. ragaszkodott a zár alá vétel foganatosításához. A c. alatti ajánlat azonban megfonto­landó volna, s eziránt időközben* 1 lehetne tárgyalásokba bocsátkozni. Ennélfogva felhatalmazást kér arra is, hogy együttesen a pénzügyminiszter úr­ral az Arad-Temesvári Vasút államosítása iránt tárgyalásokba bocsátkozhassék, s amennyiben elfogadható feltételek volnának elérhetők, az eziránti egyezményt a minisztertanács és a törvényhozás jóváhagyásának fenntartásával a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg megköthesse. A kívánt felhatalmazások megadattak. 4. Szerződés az Északkeleti Vasút államosítása tárgyában 4 A kereskedelmi miniszter úr jelentette, hogy a f. évi ápril hó 11-én tartott mi­nisztertanácsi ülésből (12/mt. jk. 6. pont) nyert felhatalmazás alapján a Magyar Északkeleti Vasút Rt. vonalainak a magyar állam részére való beváltása iránt a pénz­ügyminiszter úrral egyetértőleg megindított tárgyalások sikerre vezettek, s a beváltás iránt létrejött szerződés a nevezett társaság részéről már alá is íratott. Az előadó miniszter úr ezután bemutatta a létrejött szerződést, 5 részletesen is­mertette annak egyes határozmányait. E szerződés lényegére nézve megfelelvén azon egyezményeknek, melyek más vasutak államosítása iránt is köttettek, mint különleges határozvány csak azon pont emelendő ki, mely szerint a magyar kormány fenntartotta magának a jogot, hogy a névleges értékben 17 756 000 ezüst Ft-ot tevő társasági részvénytőkét, eltérőleg a kormány által megállapítandó törlesztési tervtől, bármikor egyszerre is törleszthesse, kikötvén emellett, hogy az esetre, ha kormány e jogával a szerződés jogerőre emel­kedésétől számítandó 2 év alatt élne, a 200 Ft névértékű részvényeket 197 Ft-ért ezüstben beválthassa, ezen határidő elmúltával azonban a részvények teljes névérték­ben lesznek törlesztendők. A részvények teljes beváltásáig az államosítás folytán átalakult társaság képvi­seletének díjazására az állam 3000 Ft évi átalányösszeget fog fizetni. A vasút beváltása visszahatólag f. évi január hó l-jétől érvényesítendő, a ke­zelésnek tényleges átvétele azonban csak f. évi július vagy augusztus hó elején tör­ténnék. A vasút államosítása folytán annak külön igazgatósága 6 feloszlattatván, mint már a f. évi ápril hó 11-én tett előterjesztésben is említtetett, legkésőbben f. évi au­gusztus l-jétől kezdve Debrecenben új üzletvezetőség fogna felállíttatni. Minthogy az államosítás iránti szerződés a szóban levő vasút-részvénytársa­ságra nézve csak a részvényesek közgyűlésének hozzájárulásával, az államra nézve pedig csak annak törvényhozási jóváhagyása után fog jogerejűvé válni, a társasági közgyűlés azonban f. évi június hó előtt meg nem tartható, tehát csak oly időben tartható meg, midőn az Országgyűlés már szünetelni fog, a törvényhozási jóváhagyás a kormány részére adandó felhatalmazás alakjában volna kérendő. 233

Next

/
Oldalképek
Tartalom