Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány kormánynak legfelsőbb jóváhagyással kijelentett programjától eltérő álláspontra van fektetve". Az uralkodó ezután arról kért felvilágosítást, hogy a törvényjavaslattervezet két szakasza (a 63. és a 73. §) nem ellentétes-e egymással? A minisztertanács ennek nyomán némileg módosított a szövegen. (1893. márc. 22J8.) Erre a király ismételten kifogásolta a 73. § szövegét (az új anyakönyvek bevezetéséig a lelkészek az anyakönyvbe kötelesek bejegyezni a gyermeknek az 1868:53. te. 12. §-a szerinti vallását), és a kritikát a minisztertanács már megszívlelte. így kerülhetett az általános polgári anyakönyvezés bevezetéséről szóló törvényjavaslat 1893. április 26án — mint láttuk, együtt az izraelita vallásról szóló törvényjavaslattal — az Országgyűlés elé. (Vö. 1893. ápr. 14J21.) Időközben a belügyminiszter — minisztertanácsi felhatalmazással — bizalmas rendeletet adott ki a közigazgatási és rendőri hatóságoknak. Ebben megtiltotta olyan „népgyűlések engedélyezését, amelyek napirendjére akár istentiszteletet, akár egyházi és politikai szónoklatokat vesznek fel. A kormány e rendelettel az egyházpolitikai ellenzék mozgásterét kívánta korlátozni. (1893. ápr. 5./6.) Április 5-én és 18-án a minisztertanács megtárgyalta a harmadik reformjavaslatot, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvénytervezetet is. (1893. ápr. 5J9., ápr. Î8./1.) Rövidesen elkészült az észrevételek nyomán újraszövegezett változat, amelyet Csáky a minisztertanács április 27-i határozata alapján (természetesen előzetes uralkodói jóváhagyással) 1893. május 17-én nyújtott be a Képviselőházban. (1893. ápr. 27J5.) A kormány hivatalba lépését követő nem egészen fél év elteltével tehát három egyházpolitikai törvényjavaslat került az Országgyűlés elé. (Ld. a fentiekben hivatkozottjegyzőkönyvi pontok jegyzeteit) Eközben, 1893. július 19-től november 6-ig kilenc minisztertanács foglalkozott a legnagyobb indulatokat kiváltó egyházpolitikai programpont, a házassági jogról szóló törvényjavaslat tervezetével, amelyben a katolikus egyház a saját érdekeit illetően a fő veszélyt látta, és az uralkodóban is e kérdésben ütközött össze leginkább a mélyen vallásos, a házasságot szentségnek tartó belső meggyőződés az „alkotmányos király" kötelességtudásával. Vavrik Béla ítélőtáblai bíró, aki ezidőtájt az Igazságügy-minisztérium törvényelőkészítő osztályán dolgozott, szerkesztette azt a törvénytervezetet, amely az érvényben lévő nyolc felekezeti házassági jog helyett egyetlen egységes, polgári házassági jog megalkotását célozta, mégpedig a házasságot szentség helyett polgári szerződésnek és felbonthatónak tekintő elvi alapokon. A minisztertanács három ülésen szakaszról-szakaszra haladva, Szilágyi igazságügyminiszter előterjesztésében tárgyalta meg a tervezetet, és adott elvi felhatalmazást a törvényjavaslat országgyűlés elé terjesztésére, egyúttal megbízta Csákyt az 1868:53. te. szükségessé váló módosításáról szóló törvénytervezet kidolgozásával. (1893. júl. 19./3.JÚL20./5.JÚ1.21./4.) Szilágyi augusztus 9-én terjesztette fel uralkodói jóváhagyásra a házassági törvényjavaslatot. Mint az várható volt, Ferenc József nem sietett a válaszadással. A minisztertanács megtárgyalhatta, sőt majdnem véglegesíthette az 1868:53. te. 12. és 14. §-ainak módosítását célzó javaslatot, amely szerint a polgári házasság bevezetését követően a különböző vallású (vegyes) házasulandók megegyezhetnek születendő gyermekeik vallásáról (1893. szept. 7J6., szept. 15./4., okt. 4./14.), amikor az uralko119