Lakos János: A Szapáry- és a Wekerle-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1890. március 16. - 1895. január 13. 1. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 33. Budapest, 1999)

Bevezető tanulmány Héderváry Károly bán útján kísérletet tett arra, hogy egy új, de még Szapáry vezette kabinet alakításával kerekedjék felül a polgári házasságot követelő minisztereken. Szapáry nem zárkózott el a feladat elől.

13 A november 2-i minisztertanácsban meg is kísérelt elfogadtatni egy kompromisszumos javaslatot. (Ezt megelőzően Csáky már ténylegesen benyújtotta lemondását, és az is eldőlt, hogy a tervezett pénzügyi műveletek lebonyolítására nincs közeli remény.) A kormányfő indokolásában elmondta: „abból a felfogásból indulva ki, hogy a jelenlegi viszonyok között egy kormányválság egyúttal pártválságot is idézne elő, ami beláthatlan zavarok kútforrásává válhatnék, kísérletet tett oly tartalmú kormány-nyilatkozatnak legfelsőbb helyen való elfogadtatására, mellyel nézete szerint a kormány eddigi álláspontja megóva maradna, s melybe a párt is belenyugodhatnék." Úgy vélte: a nyilatkozatban a minisztertanács által már elfogadott három törvényjavaslat mielőbbi benyújtása mellett azt is megígérhetnék, hogy a kormány a kötelező polgári házasságról is törvényjavaslatot dolgoz ki és nyújt be. A jegyzőkönyv tanúsága szerint azonban „a minisztertanácsnak több tagja — szemben az eddig már történt kormányi kijelentésekkel és a pártban uralkodó mérvadó nézetekkel, valamint szemben azzal, hogy a kormány utóbb a parlamentáris helyzet által mégis csak oda kényszeríttetnék, hogy határozott nyilatkozatot tegyen — a bemutatott nyilatkozat-tervezetet kielégítőnek nem találta; a minisztertanács valamennyi tagja pedig abban megegyezett, hogy az egyházpolitikai kérdésekben bármely nyilatkozattal csak teljesen egy nézeten levő kabinet léphetne elő: a minisztertanács abban állapodott meg, hogy az egész kormány adja be lemondását, s kérje Ő Felségétől felmentését". (1892. nov. 2./1.) Véglegessé vált a kabinet megosztottsága. Sajnos, a szűkszavú jegyzőkönyvből nem derül ki, hogy a kormány hány tagja támogatta Szapáry javaslatát, azt viszont biztosra vehetjük, hogy a javaslatot elutasító miniszterek között Csáky és Szilágyi feltétlenül, Wekerle pedig nagy valószínűséggel ott volt. Ekkor már a kormánypárt döntő többsége is a „renitens" miniszterek mögött sorakozott fel. Jól érzékelteti a hangulatváltozást Podmaniczky Frigyes 1892. november 9-i naplóbejegyzése: „A három miniszternek [Csáky, Szilágyi, Wekerle — L. J.] teljesen igaza volt, midőn azt monda, hogy az egyházpolitikai kérdéseket megoldani csak úgy lehet, ha mindezek betetőzéséül a kötelező polgári házasság is behozatik. ... Nem lehet tagadni, hogy ha a minisztérium kebelében ezen »lépés előre« meg nem pendíttetik, a Szabadelvű Párt a maga összességében aligha hozza felszínre most a kötelező polgári házasság eszméjét. De ily viszonyok között nem lehet csodálni, hogy pártunk kebelében forrongás állt be, s a túlnyomó többség a minisztérium kisebbségének javaslata mellett foglalt állást. ... Magam sem voltam a kötelező polgári házasságnak rögtöni behozatalának [sic !] barátja, de most, miután a minden rendű s felekezetű papság aláaknázta a terrénumot, okvetlen szükségesnek tartom, hogy Ő Felsége egyezzék belé a kötelező polgári házasság behozatalára [sic !], mert csak ez úton tartható fenn az államhatalom tekintélye, s menthető meg a Szabadelvű Párt egysége, mely ha megbomlik, bekövetkezik a káosz."

14 A kormányfő sorsa megpecsételődött. Személyét a szabadelvű reformokat követelő politikai közvélemény —joggal — már nem tartotta alkalmasnak arra, hogy a királynál sikerre vigye a reformelképzeléseket. A kormánypárt részben még mindig Tisza Kálmán körül csoportosuló erői és Szilágyi Dezső személyes ambíciói meg108