A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

szélesre vehetjük, ha akarjuk. Lehet 500 ezerre is. Mi is gondoltunk azokra a fasisztákra, akik még nem voltak büntetve, de ezeket százezres számban egyénileg nem tudjuk büntetni. Az egész országban meg akarjuk állapítani az állások és a funkciók bizonyos körét, amelyet csak azzal és akkor lehet betölteni, amihez egy iroda, például a Minisztertanács, hozzájárul. Itt volt Földes elvtárssal a nézeteltérésünk. Én ezt a kérdést rendesen szeretném elintézni. Meg kell nézni, hogy ezt kik fogják csinálni. Ha az ország 30 ezer legfontosabb pontjában [sic!] tudom, hogy nincs a Népköztársaság ellensége, legalábbis káderek tekintetében, akkor első lépésként ezt kell végrehajtanunk. Képzeljük csak el: az élet megy a maga útján, s ennek az irodának valamilyen szervhez kell fordulnia, hogy megtudja, az illető, aki vezető állásban van, ellenség-e vagy sem. Tessék csak elképzelni, 100 ezer állásban ezt felülvizsgálni, miközben természetesen az életet nem tudjuk megállítani. Mi ebben a dologban olyan bürokráciát teremthetünk, ha a méretet rosszul szabjuk meg, hogy végül is a pécsi takarítónőt sem merik majd alkalmazni. Egyébként a Minisztertanács úgy döntött, hogy december 15-ig kell azt a kört megállapítani, amelyik hatásosan el tudja ezt a feladatot végezni, [sic!] Még egy általános kérdést, ha megengedik. Sok minden dologról volt szó, van nekünk problémánk. Nagyon veszedelmes dolog - ha csak a TTIT-nél is - az a helyzet, hogy vannak kommunista pártszervezetek, ahol mások a vélemények az ellenforradalomról. Egyes pártszervezeteken belül is vannak ilyen nézeteltérések. A káderfrontot is meg kell erősíteni. Mit csináljunk? Hirdessünk meg egy általános felülvizsgálatot, s a 389 000 párttagot most vizsgáljuk felül? Ez egy nehéz feladat, s nem fogadná el a közvélemény. És én azt hiszem, hogy van egy helyes dolog. A következő: egységes vonalat vigyünk, ugyanazokat az elveket hirdessük, amelyek megfelelnek egy marxista-leninista párt politikájának, az irányítás minden szervében, fent és lent is. Ha következetes politikát folytatunk, és ha e következetességet megköveteljük mindenkitől, aki igényt tart a párttagsági címre [sic!], akkor a párt politikájáért folytatott harc mellett két dolgot tudunk megoldani: az időszerű kérdéseket és a káder-kérdéseket. Úgy képzelem el, hogy a pártértekezleten összeszervezett párttagság, bár az élet próbájának alá lett vetve, általában harcban kovácsolódott, de mindenki tudja, hogy más volt a mérce a párttagság elérésére a Külkereskedelmi Minisztériumban és más a csepeli üzemekben. Ezt mindenki tudja. Ez fog nekünk segíteni az ilyen kérdések megoldásánál. Közben felülvizsgálódnak az emberek, minden bizottság nélkül. A legfontosabb ebben a kérdésben ez, az egységes vonal. Hirtelen a párt Központi Bizottságának apparátusára gondolok. Kijelentem, hogy minden osztály politikai vonala hajszálra eltér a párt politikájától. Van ilyen probléma. Az egyik osztály erre megy, a másik arra. A normális helyzetet meg kell teremteni. Ugyanez a helyzet az állami vonalon is. Itt van például a Csergő [János] ,

47 akinél a szakmai korlátoltság mindent elsöpör. Megmutatkozott ez a létszám kérdésénél is. Huncut fogásai vannak. Példul gurít a szovjet tárgyaló félnek. Az ilyen dolgokkal szembe kell szállni. De máshol is vannak ilyen jelenségek. Remélem Kállai elvtárs nem érti félre, de például a kulturális területen is más politika érvényesül, mint a kormányé. Nem szemben azzal, de más. A kulturális területen különösen nehéz felté%