A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

tényleg ezek az ellentétek megszűnjenek, eltörpüljenek a központi feladatunk mellett. De nem többet, mint egy hónapot adni erre. Nem többet, mert annyira sürgető a kérdés. Tehát a véleményem az, hogy már a múlt évben is mehettünk volna gyorsabban előre, de azt, hogy a jövő évben arra nincs időnk, [sic!] Véleményem az, hogy nem ugrást, hanem határozottabb lépést tegyünk előre. Sokkal határozottabb lépést. Nagyobbat, erőteljesebbet. Ennek megvan a módja is. Miben látom én ezt? Elsősorban, elvtársak, a szocializmus építésében a munkásosztályé a vezető szerep. Elsősorban azt akarom hangsúlyozni, én elsősorban Heves megyei tapasztalatok alapján beszélek, és nem keveset járom az ország különböző részeit, de azért mégsem olyan mértékig, mint ahogy elemezni szoktuk, én arról beszélek, a Heves megyei tapasztalatokról. Amikor azt mondom, hogy elsősorban nekünk a legfontosabb tennivalónk azután, hogy mondjuk itt fönt megvan az egység, egy nyelven beszélünk, hogy a munkásosztályunkat kell meggyőzni, mint vezető osztályt, annak szükségességéről, hogy most pedig a legfontosabb kérdésünk a mezőgazdaságot nagyüzemmé tenni. Annak érdekében, hogy az ő életszínvonala is emelkedjen. Tehát nem csak politikailag. Politikailag is, de gazdaságilag is, a munkásoknak is anyagi érdekük, életszínvonal-emelkedés stb. Megfogni itt, és meggyőzni őket, hogy ők tényleg a vezető osztály szerepét betöltsék, azt hirdessék, és foglalkozzanak az üzemekben is ezzel a kérdéssel. Miért mondom ezt? Azért, mert Heves megyében olyan állapot van, hogy a munkások zöme kétlaki, a zöme. Konkréten néztük, a gyöngyösi járásban 80%-a kétlaki munkásokból áll. És az üzemekbe, amikor elmegyünk, beszélgetünk ott a munkásokkal a mezőgazdasági kérdésről, hát nem értik, és bejár az a rengeteg ember, 80%-a kétlaki, nem lép be a tsz-be. Ha az üzemben ott forrna ez a kérdés, és ott foglalkoznának vele, és azt mondanák, hogy na komám, mikor segíted majd, hogy egy kicsit előbbre menjük, hogy nagyobb darab kenyerünk legyen? S elkezdenénk egy kicsit piszkálni a kétlakit, ez idővel fokozatosan oda jutni, hogy szégyenből, becsületből is megcsinálná azt, hogy ha nem ő, a feleségét beléptetné a termelőszövetkezetbe. Haladás volna? Persze, hogy haladás volna. Hát ezért látom én szükségesnek a munkásosztály meggyőzését, és ha az meg van győzve, az biztos, hogy visz minket előre. A másik kérdés, amit Apró elvtárs első helyre tett, a középparaszt kérdése. Ez a második szerintem. Nem azt mondom, hogy utána csináljuk, ezt párhuzamosan kell csinálni, de így falun, ha nézzük, ha a középparaszt-kérdésről beszélünk, én akkor szeretném elmondani röviden azt, Apró elvtárs emlékszik rá, mikor Zemplén megyében mi 45-46-47-ben végeztük a pártmunkát, mit jelentett nekünk a középparaszt-kérdés. Ahol nem ment, elvtársak, a pártnak a megalakítása annak idején, akkor mi rájöttünk arra, hogy ki kell keresni a legtekintélyesebb középparasztot, azt kell megnyernünk hosszú időn keresztül, és azt titkárnak beállítani. Amikor ezt sikerült elérni, akkor jött mindenki utána. Szóval a lényege a középparaszti kérdésnek ez. Az a helyzet, elvtársak, hogy sok középparasztból - nem értek egyet Kaszapovics elvtárssal -, hogy kezdjük először á négyholdas, aztán a nyolcholdas, a fenét, ez így nem jó! Hanem a középparasztokból minden községben kb. általában négy-öt olyan van, akiknek még a kapitalista világban a kulák is köszönt. Olyan tekintélye van, nem azért, mert kizsákmányol, hanem mert úgy érti a 796