A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

A növekvő bizalom mellett elég széles körben tapasztalható várakozás, fenntartás. Számos munkás úgy fogalmazza meg ezt: „Eddig meg vagyok elégedve, de meglátjuk, mi lesz ezután. 1945 után is így kezdődött." Ez a várakozás a magyarázata annak is, hogy a munkásság zöme esetenként megmozdul ugyan, de arra már nem vállalkozik, hogy egyéni áldozatvállalással tettekben is nyomatékot adjon igenlésének. A munkások egy részét foglalkoztatja, hogy vajon nem térnek-e vissza a régi rossz szektás módszerek, nem csökken-e ismét az életszínvonal, lesz-e következetes osztálypolitika a további gazdasági intézkedésekben, a lakáselosztásban, a munkásérdekek határozottabb és fokozottabb szem előtt tartásában, a korrupció, a pazarlás, az üzérkedők elleni harcban, az állam- és tanácsapparátus megtisztításában. A munkásosztály egy része már kezdi a gazda szemével figyelni a párt és a kormány tevékenységét, elismeri az eredményeket, de megbírálja azokat a negatív jelenségeket is, amelyek nehezítik életét, az előrehaladást. A munkások többsége nem rosszindulatúan bírálja a hibákat, hanem jogosan és a rendszer talajáról. Ezek felszámolásában is olyan határozottságot vár, mint az ellenforradalom és a régi hibák elleni harcban. A munkások azt látják, hogy legfelső szinten megfelelően érvényesül a munkásosztály vezető szerepe, de a minisztériumokban és az alsóbb hatalmi szervekben, tanácsokban és számos üzemben még sok az osztályidegen elem, illetve az osztályát nem híven szolgáló funkcionárius, aki akadályozza a helyes politikai és gazdasági intézkedések végrehajtását, semmibe veszi az egyszerű dolgozók érdekeit, vontatottan, lélektelenül foglalkozik ügyeikkel. A munkások azt mondják: „A Központi Bizottság jó úton halad, vezesse úgy az országot, hogy javuljon az élet, vigyázzon arra, hogy ne legyen háború és a munkásvezetők ne feledjék el, hogy honnan kerültek funkcióikba, vigyázzanak arra, hogy a helyes és jó programot ne csak fenn, hanem az alsó szervekben is jól hajtsák végre. "Elkeserítik őket a bürokráciának, a protekcionizmusnak és a korrupciónak naponta tapasztalható esetei, valamint a borravalórendszer elterjedése. Különösen a KGM üzemeiben volt sűrű az olyan észrevétel, hogy a minisztérumban a gyakorlati vezetés nem támasztja alá a párt helyes gazdaságpolitikáját. Az intézkedések megtételénél nem támaszkodnak a munkások, általában az üzemben dolgozók véleményére, nem igénylik segítségüket, nem adnak választ problémáikra, a munkások kezdeményezései nem juthatnak érvényre. Az állami közép- és alsó funkcionáriusok bírálatát a munkások azzal a határozott osztályköveteléssel is összekötik: ha kell, tömegesen is emeljenek ki újra bátran munkásokat a vezetésbe, hogy a minisztériumokban, a vezetésben és a mindennapi munkában háttérbe szorult osztályszemléletet kicsit felfrissítsék. Kifogásolják, hogy pl. sűrűn írnak a lapok születésnapi megemlékezésekről, amikor színészekről, írókról, festőkről van szó, de ilyen alkalomból kitüntetett kiváló, de egyszerű munkásról soha. Ez sérti önérzetüket, igazságérzetüket és felháborítja őket. A munkások sokat érintkeznek a tanácsokkal és azok szerveivel (házkezelőség, rendelőintézetek stb.). Az ott tapasztaltak, a dolgozók gondjainak, bajainak semmibevétele, a gyakori lélektelen, bürokratikus ügyintézés alapján alkotnak véleményt a tanácsról. A tanácsokat sokan nem tekintik saját államhatalmi szervüknek. Szóvá teszik, hogy számos gazdasági vezető visszaél funkciójával és különböző előnyöket biztosít magának, de ugyanakkor túl szigorúan lép fel a dolgozók által elkövetett vétségekkel szemben. A munkások várják, hogy a párt és a kormány, a társadalom széles rétegeire támaszkodva, határozottan és hathatósan fellép minden visszásság ellen és meggyorsítja az osztályidegen és ellenséges elemek eltávolítását a vezető funkciókból. A munkások türelmetlenséget tanúsítanak a lakáshelyzet és a mostani nyugdíjrendszerünk visszásságaival, továbbá a magánkisipar, a magánkereskedelem magasabb jövedelmével szemben. Budapesten a munkások azt mondják: „Ha a munkásosztály a vezető osztály, ha proletárdiktatúra van, akkor miért vannak olyan rétegek, amelyek a munkásoknál jobban élnek". A munkások nem értik, hogy amíg szükség van kisiparosokra és kiskereskedőkre, az mindig valamivel jobban fog élni, mint az ipari munkás és azt, hogy átmenetileg a szükségletek kielégítése megköveteli, hogy megfelelő számban legyenek magánkisiparosok, kiskereskedők. Továbbá nem látják a munkások, hogy a párt és a kormány sem ért egyet és harcol a kisiparosok, kiskereskedők körében fellelhető spekuláns és harácsoló törekvésekkel szemben. Kifogásolják a szocialista kereskedelmi morál romlását, a munkáskerületekben az elárusítók modorát, az áruellátás hiányosságait, az üzletek tisztán tartásának elmulasztását. Nagyobb következetességet várnak a közélet puritánságának megteremtésében és határozottabb fellépést a túlzott igényű gazdasági vezetőkkel és egyes pártmun639