A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

hogy az üzemekben kimagasló eredmények születtek. (Pl. szénbányászat és más üzemek kimagasló eredménye.) Szeretném aláhúzni az október 30-i budapesti nagygyűlésnek politikai jelentőségét és sikerét azzal az egy mondattal, hogy ez a kommunisták baráti találkozója a párton kívüli tömegek tízezreivel volt. De elértünk eredményeket más területeken is, amely kifejezi párttagságunk morális helyzetének javulását. (Tagdíjfizetési morál.) Az elmúlt hónapokban országos viszonylatban 96,4%-a a párttagságnak tagdíjat fizetett, az egy főre eső átlagunk 15,70 Ft. Tavaly 10 Ft volt. Annak ellenére, hogy ma párttagságunk az MDP-nél kevesebb mint a fele, összegben viszont a tagdíjfizetés a következőképp jelentkezik: 1956. szeptember előtti tagdíjbevétel 6,5 millió Ft. 1957 júniusában 8 millió Ft. Lényegében a taglétszám kevesebb, mint a fele, a tagdíjkülönbözet pedig mindössze mintegy másfél millióval kevesebb [sic!]. Felvetődött az a kérdés, amelyre Kádár elvtárs hosszan utalt: milyen feladatok állnak a párttagság előtt. Néhány gondolatot kiegészítésül: nagyon lényegesnek tartjuk a párttagság eszmei, politikai nevelésének fokozását a pártegység további erősítését. Ezen a téren a pártértekezlet helyzetéhez viszonyítva lényeges fejlődés mutatkozik. De van még tennivaló. Ilyen a párt demokratikus centralizmusának erősítése. Igen lényeges gondolat és alapvető feladat, hogy a pártmunka nem öncél, az ország gazdasági feladataira való mozgósítás a fontos. Itt még van tennivaló. Véleményem szerint melyek azok az akadályozó tényezők ma pártéletünkben, amelyek jellemzők bizonyos mértékig akadályként? Itt csupán egy-két gondolatot szeretnék felvetni, az egyik ilyen a szektásság, amely erőteljesen jelentkezik pártszervezeteink életében. Ennek pártunk történetében mély történelmi gyökerei vannak. Ezt itt részletesen nem akarom kifejteni. Azok a jelszavak, amelyek kétségtelenül történelmileg helyesek voltak, de mechanikus alkalmazásuk, hogy a „hatalom eldőlt", „nem osztjuk meg a hatalmat", és főként az a tény, amely már 1950-ben jelentkezett, hogy a tömegek nélkül lehet építeni a szocializmust. Úgy érezzük, ezzel kapcsolatban kétségtelen vannak feladataink. Önkritikusan meg kell állapítani, mi magunk sem tettünk meg mindent e téren. Mik a kifejező formái a szektás megnyilvánulásoknak, amelyek főként alapszervezeteinkben jelentkeznek? Lényegében a párton kívüliek lebecsülése. A kisterenyei Állami Gazdaságban történt például, hogy a pártszervezet egy kirándulást szervezett, ahol kijelentette, hogy azon csak a párttagok vehetnek részt. Itt jelentkezik az a helytelen nézet, hogy csak a kommunisták a rendes emberek. Különbséget tesznek továbbá még ma is a párttagok közt abban, hogy ki mikor jelentkezett a pártba. Mi ezeknek a jelenségeknek végső következtetése? Az, hogy tömegek nélkül akarják építeni a szocializmust. A centralizmus erősítése az fontos és lényeges feladat, még akkor is, hogyha az egy év előtti események kétségtelenül hozzájárultak a centralizmus lazulásához. Mik ezzel kapcsolatban a mi feladataink: igyekezzünk ennek elvi-gyakorlati részét kidolgozni, és azt az életben is megvalósítani. Másik kérdés a revizionizmus kérdése, amiről Kádár elvtárs is beszélt, és úgy fogalmazta meg, nem folyik megfelelő eszmei-politikai-ideológiai harc. 62