A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

ságnál támogatásra talált. Azt is meg akarom mondani, hogy a vizsgálat hihetetlen nagy erőfeszítéssel ment végbe, nagyon-nagyon komoly munka volt. Azonban mindjárt megmondom, azt is, hogy véleményem szerint néhány lényeges hiba csúszott bele a vizsgálatba. Amikor mi a vizsgálat anyagával találkoztunk ismét, mint Politikai Bizottság, nekem az a francia mese jutott eszembe, amelyik arról szól, hogy az apa meghal, és azt mondja, hogy a szőlőben el van ásva a kincs. Erre a hat tagbaszakadt, addig henyélő legény nekilát, és ész nélkül, méteres mélységben felássa a földet, és semmiféle kincset nem talál. Ellenben ha már fel van ásva, hát a szőlőt rendbehozzák és mérhetetlenül meggazdagodnak ezen keresztül. Valahogy ez a vizsgálat is úgy néz ki, hogy - elvtársak, ne haragudjanak - az eredeti dolog, az valahogy nem akar ebből kijönni, vagyis az, ami az alapkérdést illeti, hogy a párt és a munkástömegek kapcsolatát most melyik ponton kell nekünk erősíteni. Ellenben a vizsgálat maga - már azzal, amit eddig végzett, komoly mértékben erősítette a párt tömegkapcsolatait a munkások között. Nekem ez jutott először eszembe, megmondom őszintén, hogy ha valaki engem kérdezett volna az induló pontnál, hogy milyen társadalmi réteg, vagy osztály helyzetét vizsgálja meg most tüzetesen a párt, minden nyomós ok ellenére azt választottam volna, hogy az értelmiséget kell kivizsgálni az ellenforradalmi felkelés után. Mert még egyszer állítom, hogy meggyőződésem szerint Magyarországon az ellenforradalomnak a tömegbázisa az értelmiség és a kispolgárság volt. Szóval, akiket nem lehet an-blok [sic!] bűnözőknek tekinteni ilyen értelemben, annak ellenére, ami jelentkezett munkáskörökben is. Ezt kellett volna. Szóval ha réteget, akkor az értelmiséget, ha osztályt, a parasztságot. Meg is indokolom, hogy miért nem a munkásosztályt. Egyszerűen társadalmi okoknál fogva. Arról már beszéltünk, hogy a szocializmushoz hogyan viszonylik a kispolgárság, a Hazafias Népfrontnál mi erről már beszéltünk. A kispolgárság az tőkés - tudományos értelemben -, és a gondolkodásában polgár, ez a kispolgárság. És nekünk szocializmust kell valahogy vele építeni. A száma a kispolgárságnak és a társadalmi befolyása az ellenforradalom után növekedett, ez kétségtelen. A termelésben való részesedése is növekedett, a népgazdaságban való rézesedése is. Rengeteg ilyen munkásféle ember önállósította magát 1957 folyamán, és megvetette a lábát mint tőkés. Ez a mi fejlődésünk szempontjából egy lépés visszafele, a korábbi helyzethez képest. Bizonyos értelemben a NEP-politika megújítása, amiről azt hiszem, hogy elkerülhetetlen és helyes volt. De a társadalomnak szembe kell vele nézni. Itt is van egy osztálykérdés, hogy a munkásság helyesli, vagy nem helyesli? Ez egy osztálykérdés, s itt nagyon különböző nézetekről van szó, mert nem látják azt, amiben a kispolgárság segített, akarata ellenére, és hogy erre a népi hatalomnak szüksége van. Látják, hogyjobban élnek, dúskálkodnak, a kávéházak tele vannak velük - amelyen szintén lehetne segíteni egy kicsit, már azon is, mert már túlment a mértékben -, de nem ez a döntő társadalmilag a kispolgárságnál. S ha akarjuk vinni ezt a politikát, akkor meg kell a munkásoknak mondani, hogy ameddig kispolgár lesz, aki saját tőkéjével, a saját zsebére, tőkés módján gazdálkodik, addig az mindig magasabb színvonalon fog élni, mint a munkás. Ez a törvény tömegméretekben. Hát ki látott már olyat, hogy a munkabérből élő munkás él magasabb színvonalon, mint a tőkés. Ezzel 601