A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

tevékenysége összhatásában óriási jelentőségű, a munkások előtt nagyon impozáns és természetessé teszi ezt a megnyilvánulást. Hogy mi nem számítottunk erre, ez azért van, mert a helyi szervezet kapcsolata távolról sem olyan, mint kellene lenni. A munkásoknak a nagygyűléseken való megnyilvánulása való tény, de nem hiszem el azokat a számokat, amiket Kádár elvtárs közölt, hogy 23-án háromszorosan termeltek. Nálunk az összes üzemekből jelentették a több termelést, de ilyen arányban, hogy ahol átlagban naponta 1800 szekrényt vesznek le, ott október 23-án levettek 2200 darabot. Normálisan nem lehet elképzelni, hogy egy napon háromszorosára emeljék a termelést. A másik kérdés a politikai megnyilvánulás. Tettek ugyan egyesek politikai megjegyzéseket, de menekülnie kellett, hogy a munkások meg ne verjék. Az egyéves időszakban egy bizonyos szakasz lezárult és mi azon törjük a fejünket, hogy pontosan meghatározzuk, hogyan menjünk tovább. Bár a pártértekezlet meghatározta a főbb politikai vonalat, de az adott helyzetben nekünk is meg kell határozni, hogy helyileg mit csinálunk. Kevés szó esett arról, hogy az elmúlt 12 esztendő alatt az üzemekbe bekerült deklasszált elemek milyen rossz hatást gyakorolnak a munkásokra. Szavaiknak sokszor nagyobb hitele van, mint régi, munkásmozgalmi elvtársaknak. Mi sem vagyunk eléggé felkészülve, hogy az ezek által okozott támadásokat politikusán, érvekkel alátámasztva visszaverjük. A munkásoknak egy bizonyos rétege rendkívül műveletlen, ezekkel nem lehet egyszerűen marxizmusról beszélni, politikai kérdéseket magyarázni. Ezeknél meg kell találni azt az utat, például színdarabmegnézés, vagy egyes olvasmányokra figyelmének felhívása, amin keresztül az érdeklődését felkeltjük. Beszélgettem két fiatalemberrel, akik eddig csak csimbum regényeket olvastak, és csak azokat a filmeket hajlandók megnézni, ahol lövések vannak. Ezeknek aztán hiába mesélek a Vörös Csepelről és egyéb politikai kérdésekről. De ha a mi klubjaink foglalkoznak ilyen irányban - a színdarabok összeválogatásával - a fiatalokkal, egy bizonyos idő eltelte után érdeklődési körüket a mi elképzelésünknek megfelelően tudjuk irányítani. Olyan vélemény is van régi becsületes munkások között, nemegyszer párttagok között, hogy minek tanulni, a bátorsághoz és a helytálláshoz nem kell tanulás. A múltkor egy fiatal elvtárs felvetette, hogy a kispolgári elemek, az egész megjelenésükkel - ha szórakozóhelyre vagy bárhová mennek — olyan biztonságos légkört tudnak teremteni, ami az emberben azt az érzést támasztja, hogy ezek igen művelt emberek. Beszélgetés során az ellenkezője derül ki. A mi fiataljaink nem képesek erre. Pártszervezeteink nem elég erősek és sokoldalú munkája, a pártmunka módszere és formája, nem esik egybe azzal a követelményekkel, ami az emberek részéről megvan, [sic!] A mi pártunk tevékenysége nagyrészt a taggyűlések szervezésére terjed ki. Sikerülnek az olyan politikai akcióink, mint a Köztársaság téri nagygyűlés, de hajlamosak vagyunk arra, hogy elbizakodottá váljunk. Ez rendkívül veszélyes dolog. Egy másik dolog a mi üzemünkben, hogy a munkásoknak kb. a fele szilárdan mellettünk van, de az október 23-i munkateljesítményben a politikai állásfoglalás is benne van, nem akarták, hogy azt mondják, hogy ők az ellenforradalom szekerét tolják. Mi májusban nagyon kemény bírálatot kaptunk azért, hogy az ellenforradalom vezetőit nem távolítottuk el az üzemekből, jó szakemberekre való 59