A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

Azt hiszem, hogy nekünk sokkal behatóbban kell tanulmányozni, hogy a mi viszonyaink között részben mi az, amit tőlük, vagy mástól, a Szovjetuniótól vagy más párttól át lehetne venni. Milyen tapasztalataink vannak az 1945öt, vagy az ellenforradalmat követő évekből, amelyeket helyes volna továbbfejleszteni, általánosítani egy akciót, vagy tömegmozgalmat, esetleg valamilyen formában jobbat a pártmunkának a homlokterébe állítani, mint ahogy ez eddig sikerült. Valahogy hangsúlyozottabban kellene utalni magában a határozatban is erre a feladatra. Az ember arra gondol ennek kapcsán, hogy végeredményben a dolgozóknak - beleértve a munkásosztálynak is - igen jelentékeny része a párt politikáját és a párthoz fűződő viszonyát nem a nagy elméleti kérdéseken keresztül, még nem is a nagy politikai kérdéseken keresztül dönti el. Hogy tetszik, vagy nem tetszik, jó, vagy nem jó a pártnak a politikája, ezt min keresztül ítéli meg a politikailag elmaradottab réteg? Hát a fazékon, a béren keresztül ítéli meg, de nemcsak ezen keresztül, hanem azokon a kommunistákon és vezetőkön keresztül, akiket ő közvetlenül ismer. Nem nagyon izgatja őt, hogy szocialista táborban, meg Kínában mi van. Ez pedig igen jelentős réteg. Még a magyar pártnak nagy elvi, vagy perspektivikus célkitűzései nem izgatják, de ott áll egy üzemben, vagy egy faluban, ismer kommunistákat, és aszerint ítél, hogy ezek a kommunisták tetszenek neki, szimpatikusak-e, derék embereknek tartja-e őket a maga mindennapi kapcsolatában és viszonyában. Gyakran ezeken a kommunistákon keresztül alkotja meg a véleményét magáról a pártról. Ha ezek a kommunisták szimpatikusak, ha azoknak a magatartása olyan, hogy megszeretik őket, akkor ezeken a kommunistákon keresztül a politikailag elmaradottabb emberek is megszeretik a pártot, és közel kerülnek a párthoz, és ugyanígy van a vezetőkkel is. O ismer ott egy igazgatót, és esetleg a tanácsnak valamelyik tagját, tanácselnököt, vagy a falusi, községi tanácsnak az elnökét. Ismeri a maga életéből, és nem sokat törődik a politikával. De ha azt látja, hogy ez az ember olyan, hogy más a viszonya hozzá, mint amit ő a régi időkben tapasztalt, akkor - a politikai kérdésekkel közömbös is - azon a munkásigazgatón, vagy tanácselnökön keresztül érzi, vagy érezheti, hogy ez az ő rendszere, mert ez az ő embere. Még akkor is, ha nem megy és nem kutatja, hogy no az a politikában milyen elveket képvisel, egész egyszerűen emberi magatartásával meg tudja nyerni, közelebb tudja hozni hozzá azt a gondolatot, hogy ezek a munkásosztálynak, a dolgozó népnek az emberei, és én itt gazda vagyok, mert hiszen íme, ilyen ember a vezető az üzemben, vagy a tanácsban stb. Ha az ember arra gondol, hogy van, vagy több tízezer különböző vezető, meg kiemelt káder, és van több százezer párttagunk, és ha tényleg meg tudnánk valósítani, hogy ezek nagyon szoros, közvetlen és napi kapcsolatban álljanak pártonkívülieknek a széles tömegeivel, nemcsak úgy, hogy a hivatali munkájuk kapcsán és azzal összefüggésben, hanem ezen túlmenően is baráti, családi, egyéb közvetlen jellegű kapcsolatot tudnánk létesíteni dolgozó pártonkívüliek millióival, úgy hiszem, hogy akkor ezen keresztül óriási lendületet és lökést tudnánk adni a párt politikájának. A pártnak a tömegekhez való viszonyát elősegítjük ezzel, hogy a kölcsönös bizalom alakuljon, ilyen személyi, egyéni kapcsolaton keresztül. Vezetőknek, kommunistáknak, személyi, egyéni magatartásán keresztül nagyban sikerülne, úgy hiszem, ezt előrevinni. Valamilyen formában talán lehetséges lenne erre is a határozatban utalni. 594