A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

más mindennapi harca jelent [sic!], ez most már nem hozza közel a párthoz, mert egyre jobban távolodunk attól az időtől, amikor érezték a kapitalizmus átkos nyomását. Éppen ezért a pártnak sokkal, de sokkal nagyobb gondot kell fordítani [sic!], és nagyon alaposan kell néznünk elemeznünk azt, hogy hogyan, miként tudjuk táplálni, növelni az osztályöntudatot, annak ellenére, hogy a helyzet ilyen értelemben változott. És úgy érzem, hogy ezen a téren is hiány van az anyagban. Mire gondolok? Arra, hogy ezt az osztályöntudatot a dolgozókban növelni csak egyszerűen agitációval nem lehet. Nem lehet, pedig nálunk kb. nagymértékben agitációra van ráépítve. Én nem tartom véletlen dolognak, és ha a testvérpártokat nézzük, akkor azt mondhatom, kivétel nélkül arra törekednek, hogy ne csak a kommunisták elé, hanem a széles tömegek elé bizonyos szocialista, vagy szocialistának nevezhető feladatokat állítsanak, ilyen célkitűzéseket, A kínai elvtársak ezt nagyon magas színvonalon csinálják, akkor is, ha olykor légy-, vagy verébirtásról van szó. De az, hogy bekapcsolják a tömegeket, hogy olyan tömegmozgalmakat indítanak, amelyek nem egyszerűen szavak, vagy jelszavak, hanem mindennapi tevékenység révén azonnal megmutatkozhat, hogy ki hogyan áll hozzá a kérdéshez. Ezt csinálják. A csehszlovák elvtársak, én azt hiszem, hogy gazdaságilag nem állnak roszszabbul, mint mi. Tudomásom szerint mégis van náluk olyasmi, hogy félévenként bizonyos társasdalmi munkát, fizikai munkát mindenki köteles ledolgozni. Ugyanez megvan Varsóban, a lengyeleknél, ugyanez megvan, tudomásom szerint, a bulgároknál is, németeknél, a szovjet elvtársakról nem is beszélek. Tudomásom szerint pl. ott a patronázs-mozgalom az üzemek részéről rendkívül komoly, amibe nemcsak a kommunisták vannak bekapcsolva, párttagok, hanem pártonkívüliek is. És én úgy érzem, hogy ezen a téren nálunk van lemaradás. Vagy a belső határozatban, vagy valamilyen formában fel kellene hívni a pártszervezetek figyelmét, hogy sokkal jobban törődjenek az ilyen alulról jövő kezdeményezésekkel, mert vannak ilyenek. Hát pl. itt van Budapest, a XI. kerület. A XI. kerületi elvtársak elkezdték ott az ún. Feneketlen-tónak a rendezését. Többmilliós társadalmi munkát fektettek bele. A mi részünkről, a Budapesti Pártbizottság részéről kevés segítséget és támogatást kaptak. A Fővárosi Tanács részéről nemhogy segítséget, vagy támogatást, hanem egyenesen akadályozását a dolgoknak [sic!]. El lehet azt mondani, hogy kb. vidéken is úgy néz ki a helyzet, hogy egyikmásik helyen megpróbálkoznak, a megyebizottságok nem állnak úgy élére a dolognak, ahogy az szükséges lenne. Én nem tudom, hogy mi a lehetőség, meg kellene vizsgálni, hogy talán maga a pártvezetés indíthatna valami nagyobb szabású társadalmi munkát. Megmondom, elvtársak, hogy az a munka pl., amit a fiatalok a Hanságban végeztek, énrám is megdöbbentő hatással volt, amikor szembetalálkoztam, hogy milyen nevelő hatású volt. A múlt héten voltam kint a Műszaki Egyetem diákszállóján. Éjjel H-ig tartott a beszélgetés, és úgy kellett elküldeni a fiatalokat, hojgy tessék hazamenni, mert biztos van itt olyan, akinek holnap felelnie kell. Es ahogy azok beszéltek, azután a tanárok elmondták, hogy hallgattad volna meg ezt egy félévvel ezelőtt, mit változtatott ezeken a fiúkon az, hogy lenn voltak a Hanságban, hogy ott kollektíven dolgoztak. Elmondták a tanárok, hogy - és bármilyen furcsán 589