A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

tömegszervezeteket, különösen a szakszervezeteket, nők, [sic!]. Hazafias Népfront, akkor azt látjuk, hogy először a meglévő rétegek között mozognak csak, itt igyekeznek aktivizálni, és nem új és új rétegekhez hozzájutni. Hogyha mi meg tudjuk tenni, hogy ezeket a tömegszervezeteket még aktívabbá tegyük, és hogy így mondjam, megszabadítjuk azoktól a korábbi hibáktól, amelyek ilyen fiók-pártszervezetekké tették [sic!], és ez még ma is eléggé jellemző rájuk, hogy nem elég merészen dolgoznak mint tömegszervezetek, az adott lehetőségekhez képest. Ha ezt el tudnánk érni, akkor egy minőségi lépést tudnánk előre tenni a pártmozgalom terén is. Mert akkor még következetesebben tudnánk alkalmazni azt a lenini tanítást, hogy a pártba a munkásosztálynak, a leggondolkodóbb, a legönfeláldozóbb, az elmaradt rétegeket kétségtelenül vezetni, befolyásolni, magukkal ragadni tudó elemei kerüljenek be. Vagyis olyanok, akik a tömegszervezetekben bizonyos mértékig effajta tulajdonságaikat már megmutatták. Most még nem tartunk ott, hogy ilyeneket vegyünk fel a pártba, éppen azért, mert ez az előiskola még rendkívül szűk, és ugyanakkor meg kell mondani, elvtársak, hogy a tömegek részéről, elsősorban a munkások részéről ez az igény fennáll, ők számon kérik tőlünk azt, hogy mi olyanokat mondtunk 13 éven keresztül, és valljuk kétségtelenül ma is, hogy nekünk a munkások legjobbjai kellenek, a munkások legönfeláldozóbb és a tényleg komolyan gondolkozó rétegeiből. Ennél az önfeláldozó gondolatnál egypár pillanatig maradnék. Önfeláldozás alatt nem valami olyasmit gondolok, hogy valaki hagyja ott a lakását, vagy mondjon le az általánosan elért életszínvonalról, és valami ilyen szerzetesi önfeláldozást hozzon. Ilyenről nincs szó. De van olyanról szó elvtársak, hogy bekerülnek emberek különböző vezető funkcióba, és bizony nemigen követeljük meg, és nem eléggé kísérjük figyelemmel azt, hogy ha lehet, akkor egy fél lépéssel maradjon hátrább, és ne jelentse be azonnal a különböző dolgokra az igényét. Vannak nálunk szép számmal olyanok, hogy - itt már szóba is került - vezető funkcióba kerül, és éppen azért, mert nem eléggé mélyen fekszik benne, hogy mivel tartozik ő a munkásosztálynak, hogy neki bizonyos áldozatot is kell vállalni - bizonyosat, mondom - , ebből kifolyólag sorra-rendre szinte megrendülnek az emberek, párttagok és pártonkívüliek. Sorra látják a különböző gazdasági, vagy pártfunkcióban lévő, de főleg, tudomásom szerint - nem azért, mintha nem fordulna elő pártfunkcióban is, de hát nagyobb talán a lehetőség gazdasági funkcióban -, visszaélnek ezzel a gazdasági funkcióval. Havalaki ilyen vezető funkcióba kerül, egész gyakori jelenség, hogy a szerény ember két hét múlva jelentkezik, hogy kérem, nem tudom a feladatomat ellátni, ha nem kapok rögtön egy Pobeda kocsit. És ugye megkapja a Pobedát, mert kiverekszi a minisztériumtól, és rögtön utána megjelenik az ilyen hat-nyolc hengeres öntudattal. Es a munkásokat nagyon megrendíti az, hogy úgy látják, hogy egy sereg vezetőnél nem tapasztalják azt a kommunista erkölcsöt, amit mi bizony hirdetünk. És éppen ezért ezek az emberek elvesztik aztán a befolyásukat is, a körülöttük lévőkre, és nem is tudják az adott esetben magukkal ragadni a dolgozókat. Ugyanakkor nekünk figyelembe kell venni azt is, hogy a mostani történelmi időszakban nekünk számolni kell azzal, hogy a munkásosztályt a kapitalizmus elleni harc ösztöne, tehát az, ami a kapitalizmus elleni elnyo588